Mindenre Orbán a válasz – Aki kritizál, az áruló a NER-ben

A szólás- és véleményszabadság, sőt lényegében a liberalizmus jelmondataként ismerjük: „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Persze a régi vágású kereszténydemokráciában nem éppen illő semmi, amit liberálisnak mondanak, ami valójában ma annyit tesz: legalábbis elfogadó vagy szolidáris másokkal. Ezért is eshetett úgy, hogy egyetlen nap alatt a liberális média jelző és az azzal járó valamennyi szitok és átok rám zuhant, pedig csupán arról érdeklődtem különböző gondolkodó – értsd: író-olvasó – jobboldali embereknél, hogy a polgári oldalnak vajon miért is csípte, csípi a szemét annyira a Heti Válasz. Hiszen a hivatalos közlés alapján a Válasz megszűnésével eltűnik a mérsékelt hangnem a konzervatív oldalon, az, amely még megengedett magának valamiféle kritikai hangot is. És az újságíró-társadalom egy része, így a 168 Óra szerkesztősége is szolidáris a kollégákkal, akiknek a csődeljárás három hónapja alatt kell elhelyezkedniük egy telített, szűkülő, szűkölködő, totálisan kiszolgáltatott, sőt megsavanyodott médiapiacon. Mások meg nem szolidárisak. Egyénnel, lappal, de főként szerkesztőséggel sem. Sőt a – magukra használják e kifejezést – kormánypárti sajtó „művelői” kifejezetten örülnek a fejleményeknek.

Fotó: 168 óra

Az egy dolog, hogy amikor fullasztják a Klubrádiót, amikor kivonják az állami hirdetést a kritikus orgánumokból, amikor felszántják a hatalomveszélyes Origót, szétzúzzák a Népszabadságot, tehát a magukat függetlennek tartó és nevező lapok és szerkesztőségek elhallgattatásakor, sőt elhallgattatásán csámcsog mindenki, aki e műhelyek kihalásától több állami hirdetést, jobb pozíciót, netán munkahelyet, de leginkább csöndet és önigazolást remél. A Heti Válasz azonban aligha illik ide, sőt még az irányt váltott Magyar Nemzet vagy épp a Lánchíd Rádió sorába sem, ennek a hetilapnak a bűne kevéssé tűnt tartalminak, mintsem inkább önmagában annak: Simicska Lajos tulajdonában maradt.

Különbséget érez a kormányellenesnek mondott és az úgynevezett óvó vagy konstruktív kritikát megfogalmazó média kormányzati megítélésében Borókai Gábor is. A Heti Válasz főszerkesztője szerint a 168 Óra vagy más független médiumok a kormány felől nézve kevésbé látszanak veszélyesnek, mint a belső kritikusok.

– A Heti Válasz, ha jól értettem a hozzánk eljutó értékeléseket, azért van hirdetési és nyilatkozati bojkottra ítélve, mert a kormányzók szerint csak úgy tesz, mintha a tábor része lenne, miközben szétveri azt.

Pedig mi valóban a tábor részének tekintjük magunkat, ha úgy tetszik, fideszesnek, csak épp igyekszünk következetesek maradni korábbi önmagunkhoz.

Mondhatják, könnyű nekünk, mert nem kell mindennapi gyakorlati akadályokat leküzdenünk, mint a politikusoknak, és ebben van igazság. De ha nem vagyunk önmagunkhoz hűek, a hitelességünk és vele együtt a közönségünk is eltűnik – fogalmaz Borókai, azt is állítva: ők nem változtattak értékvilágukon. – Mi ugyanazokat az elveket valljuk 2001 óta. Nálunk a nemzet, a család, a hit, a szabadság rendje és a teljesítmény elismerése alapfogalmak. Ezeknek a tiszteletét vagy mellőzését támogatjuk, illetve kérjük számon a hatalmon.

Szerinte ebből következik, hogy a szocialista–szabad demokrata kormányzás idején is sokat kritizált offshore-ügyek feltárását 2010 óta sem adták fel, ahogy a közpénzköltés átláthatóságát vagy a sajtó- és szólásszabadság kérdését is napirenden tartják. Borókai kiemelte: újságírói meggyőződése ma is az, hogy mindenkor egy országot kell jobb állapotba segíteni, nem pusztán hatalmi csoportokat. Az utóbbiak támogatása csak eszköz. És nem titok, hogy a legkormányképesebb erőt mindig is a Fideszben látták. Miként az sem, hogy krízishelyzetekben megengedőbbek voltak. Az unortodoxiát például támogatták 2010 és 2014 között, mert rendkívüli helyzetekben a rendkívüli eszközök használatát indokoltnak gondolták. A 2014 utáni felerősödött kritikáik pedig éppen annak szóltak, hogy a válság leküzdésével lehetőség lett volna egy mindenki számára kiszámítható, követhető új rend bevezetésére. És ezt a véleményüket az úgynevezett G-nap előtt is megfogalmazták, állítja a főszerkesztő.

– Csakhogy az éppen aktuális médiapolitikai felfogás szerint a baráti sajtó szolgálólányszerepbe szorul. Tudomásul veszi, támogatja a kormányzati intézkedéseket, cserében az állam gondoskodik a médiumok fenntartásáról

– így Borókai, aki szerint az állami hirdetési pénzek elosztásakor egyetlen szempont sem reflektál a média teljesítményére. Például arra, hogy rajta keresztül mekkora és milyen típusú közönséget lehet elérni, csak arra, hogy az elvárásoknak megfelelően szolgálja a hatalmi érdekeket vagy nem, hogy osztja-e a hatalmon lévők sorsát vagy sem. A főszerkesztő úgy gondolja: „Rövid távon az egyhangúság biztosan eredményre visz, de az elhallgatások, a kimondatlanságok hosszabb távon rossz vért szülnek.”

Hallgatni arany

Alig néhány hete, hogy a „rendszerkritikus konzervatív értelmiség”, főként keresztények, visszavonták, azaz elhatárolódtak saját, könyvként is kiadott, tehát szerkesztett kritikáiktól, amelyeket Orbán Viktorral és rendszerével szemben fogalmaztak meg a volt emberminiszter, Balog Zoltán szerint jószándékkal. Nagyon is érthető volt a félelem, ahogyan Ókovács Szilveszter is megijedt önmaga védelmezésétől, holott a januárban újabb öt évre kinevezett operaház-igazgató csak felvilágosította az őt kritizáló kormánypropagandistákat a tényekről a Billie Elliot című előadásuk ügyében. Biztosan megéri elhatárolódni saját álláspontjától, hiszen az Orbánétól eltérő vélemény manapság sokba kerül. Így például – sajtóinformációk szerint – el kell hagynia a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöki székét Pálinkás József akadémikusnak, az első Orbán-kormány oktatási miniszterének, az MTA korábbi elnökének, mert a tavalyi CEU-botrány idején „nyíltan szembefordult a kormánnyal”, megvédte a Soros György által alapított egyetemet. De jelenleg is a porondon van a Petőfi Irodalmi Múzeum, illetve személyesen annak vezetője, Prőhle Gergely, akinek hosszas cikksorozatban azt rótta fel a Magyar Idők publicistája, hogy a PIM-ben túlsúlyban vannak a „nem megfelelő” írók. Pedig Prőhle igazán nem vádolható baloldali elhajlással: nagyköveti megbízatásai mellett mindhárom Orbán-kormányban államtitkári vagy helyettes államtitkári rangban szolgált, civilben pedig a magyar evangélikus egyház országos felügyelője, vagyis világi vezetője. Mindenki más, aki nem simult bele teljes testtel – ha szívvel nem is – a NER-be, már kívül került azon.

Borókai egy interjúban úgy fogalmazott, jelenlegi helyzetükben is bizakodó. De mégis miben bízik? Erre a 168 Órának azt mondta: „Ha magunkra tekintek, a bennünk mutatkozó tettvágyra és tudásra, akkor abban mindenképp bízom. Ezért megyünk tovább, megtesszük, ami tőlünk telik.” Meglepő ez az optimizmus, hiszen nyilvánosan egyetlen fideszes politikus sem kommentálta a lap lehetséges vagy végleges elvesztését. Sőt a kormányoldal propagandistái alpári stílusban mentek neki a Válasznak, csaknem esőtáncot járva a még be sem hantolt sír körül, s arra várva, hátha a zivatar elviszi magával a Hír Televíziót, Simicska utolsó sajtóorgánumát is. „Az identitását, becsületét és hitelét vesztett Magyar Nemzet után végre lakat kerül a Heti Válaszra is. Már csak a Hír TV-n dünnyög tovább Kálmán Olga, minden este emlékeztetve bennünket arra, hogy az árulásnak nincs felső korlátja” – írta például a Pesti Srácokon Huth Gergely. Írásából az derülhet ki: a hetilap legfőbb bűne, hogy „belegázoltak Orbán Viktor fiába az ő erős hite, vallásossága miatt, megágyazva a Hír TV-n gátlástalanul elővezetett még durvább támadásnak is”.

Ezt a verziót, mint az árulás fő bizonyítékát, több forrásunk is megerősítette. Azért nem segít Orbán Viktor, a Fidesz, bármely jobboldali (régi-új) milliárdos most a régi harcostárs Borókainak, mert „címlapra rakta a Gazsit”, s bizony „családon belüli erőszakot tulajdonítanak” annak a címlapnak. Az Orbán Gáspár és gyülekezete kapcsán írt tényfeltáró, de semmiképpen sem leleplező vagy gyalázkodó cikk egyik forrásunk szerint még annál a Lévai Anikónál is kiverte a szimpátia biztosítékát, aki a kormányfő feleségeként ma is a Válaszhoz köthető Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke. Ennek ellenére Lévai sem emel szót Borókai mellett.

Ráadásul már az ominózus cikk megjelenésekor, 2016 tavaszán világos volt: a Válasz addigi integritása megtört, hiszen Kocsis Máté a Fidesz kommunikációs igazgatójaként nekiment Borókainak, mondván: belépett „a legelvetemültebb liberális újságírók” klubjába. Válaszul Borókai azt írta, ők kifejezetten védelmükbe vették az Orbán fiút, s „ha ez a kiállás lejáratásnak, liberális cselvetésnek minősíthető a Fidesz kommunikációs vezetője szerint, akkor tényleg baj van – a szövegértéssel. De aligha a Heti Válasznál.”

Baj volt és baj van. De nem csak szövegértési.

– Maga liberális, nem érti a Fidesz gondolkodását – oktat például kormánypárti forrásunk, egy olyan bennfentes, akit azért hívtunk fel, mert azt hittük, megrázta a Válasz sorsa. De nem. – Ez itt nem megy: nem hazudhatja valaki ide magát, miközben ott van. A Fidesz egy család, a család pedig szent. Tényleg azt a lapot siratja, amelyik egy évtizeden át jól élt, miközben maga nem kapott fizetést, sőt Borókai még három hónapja is azon dolgozott, hogy a maga volt munkahelye, a Népszava bezárjon!? Elment az esze!? Beszarok Borókaitól, aki körbesipákolja magukat, a ballibsi rettegésműhelyeket azzal, hogy nekik volt egy döntésük a G-nap után, s ők bizony a függetlenséget választották. Hát ő maga mondja, hogy átálltak, s hogy volt választásuk. Pontosan tudta, hogy itt lojalitás van, vagy függetlenség, itt a hűség nem vétek, az árulás az. Akkor most mit sír? Na, ezt írja le, ha meri.

Merem, nem úgy, mint a fenti szavak tulajdonosa, aki nem adja a nevét a mondandójához.

Tény, hogy Korszakváltás című vezércikkében Borókai maga írt arról: ha a nevezetes G-nap (2015. február 6.) után élnek a kínálkozó lehetőséggel, és csatlakoznak a kétharmaddal kormányzó Orbánhoz, akkor meglesz az egzisztenciájuk egy új lap révén. Mégis maradtak a Simicska-féle médiabirodalomban, függetlenségi garanciával és a köztudottan biztos, tisztes egzisztenciában, amit most elveszítettek. Nem volt váratlan, hiszen a Borókai által említett médiapolitikai felfogásban az egzisztenciát az Orbánhoz való hűséghez mérik, a számlát pedig az adófizetők állják.

Így volt ez már a Válasz alapításakor is. Az első Orbán-kormány százmillió forintos kezdőtőkével hozta ugyanis létre a Természet- és Társadalombarát Fejlődésért Közalapítványt, melynek fő feladata egy új politikai hetilap létrehozása volt, ez 2001-re sikerült. Az Orbán-kormány az alapítványba a HVG akkori cikke szerint 2002-ig kétmilliárd forint közpénzt pumpált bele, s noha a hetilapot Borókai csak 2006-tól főszerkeszti, ő maga az első Orbán-kormány alatt hosszú ideig kormányszóvivőként a miniszterelnök bizalmi embere volt, 2003-tól pedig a Hír Televízió első vezérigazgatójaként bizonyította lojalitását.

A változás jelei már a G-nap előtt látszottak. 2015 elejére a Simicska–Orbán-háborúskodás médiapiaci patthelyzetté fajult, a volt Fidesz-pénztárnok lapjaiban egyre keményebb kritikák fogalmazódtak meg. A miniszterelnök környezetéből kiszivárgott akkori információk szerint a kiegyezés ára Simicska médiabefolyásának és portfóliójának a megszerzése lett volna „részben vagy egészben”. Csakhogy aztán Simicska 2015 februárjában úgy nyilatkozott, hogy Orbánnak csak a lojális média kell, a kritikai hangút és az ellenségeset ellehetetleníti. E nyilatkozat nem maradhatott annyiban, február 6-án „lelkiismereti okokra” (nem egy jobb ajánlatra) hivatkozva lemondott a Simicska-birodalom vezetősége – Borókai kivételével. Ebből a botrányból lett a G-nap.

Borókait aligha lehet éles váltással vádolni, hiszen nyíltan bírálta például Simicskát, amikor a Mandinernek adott interjújában Orbán jelentéseiről beszélt, és ezzel ismét életre keltette a régi ügynökvádat. S noha a kormány, illetve a Fidesz-vezetés részéről a Simicska-orgánumok elleni bojkott enyhébbnek mutatkozott a hetilappal szemben, Fazekas Sándort kivéve miniszter nem adott interjút, s lassanként a kormánypárti – ők úgy nevezik, konzervatív – ideológusok is kikoptak a Válaszból az állami hirdetésekkel együtt. Később aztán jöttek a tényfeltáró cikkek: Tiborcz-ügy, Orbán Gáspár és a Felház, majd pedig 2016 végén Borókaiék beleálltak a Népszabadság-kivégzés utáni szolidaritásba is.

Orbán trolljai így üzentek az Echo TV műsorában

Orbánnak és a Fidesznek egyértelmű céljává vált a Simicska-médiumok eltörlése, főként az oligarcha Jobbik-fordulata után. Ebbe a Válasz is beletartozott. Simicska Lajos nyilvánvalóan nem engedte a választás előtt eladni a céget a főszerkesztő-kiadóvezetőnek, aki ekkor már mégiscsak Orbán közelében látta volna biztonságban emberei és a saját egzisztenciáját. Információink szerint április elején Borókai úgy ragaszkodott a 490 milliós, irreálisnak tűnő vételárhoz (vélhetően ez Simicska elvárása volt), hogy az egyetlen nyilvánosan ismert érdeklődő, Ungár Péter hajlandó lett volna letenni egy racionális összeget a heti nyolcmilliós kiadással járó, szinte nullára apadt bevételű Heti Válaszért. Nem kaphatta meg. Forrásunk azt állítja, Borókai maga sem szívesen ment volna bele az LMP-s politikus-milliárdos tulajdonszerzésébe, felajánlotta ugyanis erre az esetre távozását – mondván: nem akar pártlapot csinálni.

A főszerkesztő azonban más vevőt nem talált, miután hivatalosan is megszakadtak a tárgyalások azzal „a republikánus amerikai üzletemberrel”, akivel Borókai meg kívánt egyezni. A történtek ellenére Ungár nyilvánosan nekiment a kormánypárti „trolloknak”, akik Orbán Viktor (hivatalosan Mészáros Lőrinc) közpénzen vásárolt televíziójának közpénzből létrehozott műsorában gyalázkodtak a Heti Válasz halálán, s árulózták le a szerkesztőség tagjait. Miközben a hűbéresek is emlékezhetnének: voltak már a NER-ben olyan gondolkodók a bizalmi körön belül, akik az önállóságuknak csupán a látszatával is kegyvesztetté váltak, nem is kellett hozzá árulás, azaz kritika. Mentek a levesbe. Így aztán a Huthok, Jeszenszky Zsoltok, mindenféle trollok aligha nyugodhatnak meg, a hatalmi „kegyből” létezők is bármikor az árulók padjára kerülhetnek, velük is bármikor elbánhat Orbán, aki sokadszor bizonyítja: gondol magára, és éppen ezért nem kívánja meghagyni másoknak is a jogot, hogy ugyanígy tegyenek.