Minden szegény cigány, de nem minden cigány szegény?
„Az utóbbi időben úrrá lett valami őrület a többségi társadalmon, amely meg van győződve róla, hogy a magyar jóléti rendszer pazarló, milliárdokat szór ki az ablakon, ráadásul a segélyezést támogatja. Olyan módon, hogy a segélyezetteknek azután nincs kedvük visszatérni a munkaerőpiacra, elkényelmesednek – hangzott el az ELTE TáTK Lágymányosi Campusán megrendezett második kerekasztal-beszélgetésén. A meghívott vendégek, Szalai Júlia és Lukács György szociológusok és a hallgatóság M. László Ferenc újságíró szakértő moderálásával vitatták meg a rendszerváltás utáni szociális politika fejezeteit.
Idén áprilistól indult az Út a Munkához elnevezésű program, ami leszögezi, hogy szociális segélyre (rendelkezésre állási támogatásra) csak az jogosult, aki hajlandó tanulni vagy részt vesz 90 napig napi hat órában az önkormányzat által szervezett közmunkán. Ez jellemzően fűnyírásban, parkok takarításában és a temetők gondozásában merül ki.
M. László Ferenc a jövőre bevezetendő tervezett szigorítás kérdésével indította útjára a beszélgetést, amely szerint egy családban csupán egyetlen ember kaphatna majd rendelkezésre állási támogatást. Becslések szerint így 30-35.000 ember fog kiesni ebből a támogatásból.
Valóban út a munkához?
Szalai Júlia arra hívta fel a figyelmet, hogy nem előzmény nélküli kormányújításról van szó, hiszen a helyi segélyezési rendszerek a munkát mindig nagyon komolyan vették.
„A gondolat, hogy munka és segély összekapcsolódik, azóta létezik, amióta szociális törvény,” mondta. Ezzel kapcsolatban arra a problémára mutatott rá, hogy az önkormányzatok egy részének sem infrastruktúrája, sem apparátusa nincs arra, hogy közmunkát biztosítson. „Voltak települések, amelyeken komoly verseny folyt a cigány és nem cigány segélyezettek közt a közmunkáért – megélhetési forráskiegészítést jelentett."
Lukács György szerint az Út a Munkához program neve a legfurcsább, hiszen annak nem célja, hogy a munkaerőpiacra visszavezesse a támogatottakat.
Az elhíresült monoki modellel kapcsolatban elmondta: sok önkormányzat használta már korábban is ezt a félig elfogadott, félig elhallgatott kritériumrendszert. Véleménye szerint „több olyan önkormányzat van, ahol ki nem mondottan csak azt kaphat segélyt, aki rendben tartja a kertjét, tisztán járatja a gyerekét és hasonló, a helyi establishment által támasztott követelményeknek megfelel.”
A beígért eszköz- és anyagpályázat kiírására ugyanakkor április óta hiába várnak az önkormányzatok. Konkrétan arra, hogy a munka törvénykönyve által kötelezően előírt munkaruhát, védőfelszerelést biztosítani tudják a programban résztvevőknek.
Szalai Júlia szerint az Út a Munkához egyik fő problémája, hogy drasztikusan megfogalmazott egy függelmi viszonyt. „Demokratikus államban intézményesített és törvényesített egy olyan, durva megfogalmazásban »rabszolga-jellegű viszonyt« a program alanyai és az önkormányzatok között, amely alapvető állampolgári jogokat sért. (...) A törvény szövege majdhogynem nyíltan a cigányokat célozza meg, majdhogynem rasszista szöveg,” mondta.
A kisebbségek és a többségi társadalom együttélése sosem volt problémamentes – mutatott rá M. László Ferenc, egyúttal feltette a kérdést: hogyan jutottunk el odáig, hogy ilyen éles, törvény által szentesített cezúrát rendszerszinten próbálnak meghúzni.
Szalai Júlia kijelentette, hogy a következő évek legfontosabb kutatási témájának tartja ennek feltárását, hiszen „olyan dolog történt az elmúlt másfél évben, amit nem lehet tisztán a válsággal magyarázni.
Lukács György arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi években toposszá lett mondat: a cigánygyerekek verik a tanárokat, „de ha valaki elmegy egy ilyen helyre és átbeszél egy ilyen témát tulajdonképpen az derül ki, hogy a cigánygyerek csak visszaüt több évtized után”. Lukács szerint nem arról van szó, hogy a gyerekek hirtelen agresszívvá válnak, csak ezt az alárendelt szerepet egyre kevésbé viselik el.
„Azt gondolom, hogy ez nyilván nem csak az iskolákra és nem csak a gyerekekre jellemző. Egyfajta düh vagy dac mindenképpen megfigyelhető, hogy ez a nagyon alárendelt és alávetett, a nem a társadalom tagjaként kezelt ember szerepe egyre kevésbé elviselhető azok számára, akik ezt élik. Mindez valamelyest persze romakérdés, de nem feltétlenül az. A romák abszolút felülreprezentáltak a mélyszegénységben, de a mélyszegénység többségét nem ők teszik ki,” mondta.
Látható másságuk miatt vannak a romák diszkriminatívabb helyzetben, mutatott rá Lukács.
Mennyiben segít a jelen segélyezési rendszer, hogy az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került emberek újra talpra álljanak?
A meghívott előadók abban egyetértettek, hogy ez nem cél. Lukács György kíméletlenül mutatott rá a valóságra: „A jelenleg regnáló szociális rendszernek egy célja van, amit tökéletesen teljesít is, hogy ne legyenek éhséglázadások”.
A Rükverc fesztivál október 20-án, kedden folytatódik – a
következő programközponti témája: "Mennyibe került a cigányságnak a rendszerváltás?"
