Minden héten eligazítást tartott a Fidesz a Hír TV-nél
Tarr Péter, a Hír TV vezérigazgató-helyettese a Kreatívnak adott interjúban elmondta: a Fidesz tényleg minden héten bejárt eligazítást tartani a vezérkarnak.
Tarr elmondja, hogy miután Simicska Lajos tulajdonos durván kiakadt Orbán Viktorra, a Hír TV dolgozóit voltaképpen elbocsátották a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből – erről egy Kövér László-interjúból értesült, ahol a parlament elnöke ellenzékinek nevezte a hírcsatornát.
A Simicska–Orbán-ellentét után megpróbálták ellehetetleníteni a csatornát, megfenyegették vagy jobb ajánlatokkal csábították a dolgozóikat – idézi az interjút az
Index. A Hír TV-től azonnal távozó Orbán-hű dolgozók a hajó süllyedéséről és az adó helyének sóval behintéséről beszéltek, miközben a köztévé teljes listával rendelkezett minden ott dolgozó nevével, telefonszámával és fizetésével.A hivatásos csábítók azt közölték: a megkeresettnek két napja van arra, hogy átmenjen az állami tévéhez, ilyen és ilyen pozícióba, ennyi és ennyi pénzért.
Tarr egyáltalán nem titkolja, hogy a Hír TV mindig is kormánypárti médium volt. Kitér arra, hogy a kormány kommunikációjáért felelős emberek heti rendszerességgel jártak be eligazítani a vezérkart – korábban ezektől a felelős emberektől kellett engedélyt kérni, hogy kit lehet behívni a tévébe és milyen témát dolgoznak fel milyen módon, témákat állítottak le, ki volt tiltva a Jobbik, de a DK-t és az MSZP-t sem látták szívesen
A NER-ből való kiebrudalás miatt várható volt, hogy a Hír TV állami hirdetéseket sem kap, így kizárólag piaci alapon kell megmaradniuk, ezért is döntöttek a részleges arculatváltás mellett. Végül Tarr azzal fejezi be, hogy Simicska Lajos valószínűleg akkor is finanszírozni fogja a csatornát, ha nem hozzák a számokat, mivel ő hosszabb távra tervez.