Milyen emberek vagyunk mi, magyarok?
Szabó László váratlan színre lépésével megtörtént Gömöri Zsolt lemondása. Nem a fogyatékos sportolók akaratából, hanem hosszú huzavona után a hatalom megtalálta a botrányból a lehető legkisebb következményekkel járó menekülési kiutat, ez pedig az elnök lemondásával kezdődött.
Majd a Magyar Paralimpiai Bizottság botránytól hangos tisztújító közgyűlésének manipulálása következett a tagszervezetek vezetőivel kötött titkos háttéralkuk nyomán. A botrány kirobbanását követő első közgyűlésen sikerült elérni, hogy sportoló szakemberek közleménye ellenére nem lett tisztújítás. Ekkor már sejthető volt, hogy a hirtelen előlépett és hajdanán Deutsch Tamás mellett államtitkároskodó Szabó Lászlót szánja a hatalom a bizottság elnökének, annak ellenére is, hogy kijelentette: nem pályázik az elnöki funkcióra. Ezt követően mindenki „lélegzetvisszafojtva” várta a következő közgyűlést, melynek feladata volt többek között az új elnök megválasztása. Sokan hittük, hogy nem következhet be az, ami a birkózó vagy a női kézilabda, netán a korcsolya és sakk sportágakban történt, hogy világnagyság sportolók helyett a hatalom embereit választották meg elnöknek (Németh Szilárd, Kocsis Máté, Kósa Lajos, Seszták Miklós).
Felvetődik a kérdés, hogy vajon miért történik így. Nem kell sokat gondolkodni: a pénz miatt, még akkor is, ha ez egyelőre még csak ígéretben létezik. Nem bízunk önmagunkban, a tehetségünkben, és nincs sehol összefogás. Minden egyes sportszövetség csak a maga kis állami juttatásait tekinti meghatározónak. Elvárnánk az ellenzéki pártoktól az összefogást, de mi sem tudunk összefogni, pedig mi nem is a hatalomért küzdünk. Azért beszélek így, személyes többesszámban, mert a sportolók élő példái a magyar emberek magatartásának.
Végül, ahogyan Sárközy professzor mondja: „A lehulló vagy kibulizott pénz nagysága is relatív.” Nem biztos, hogy arányban áll önérzetünk csorbulásával.
id. Jókai Oszkár,
e-mail
