Milliárdokat fog kifizetni a bankoknak az állam?
A Magosz szerint egy rossz jelzáloghitelezési konstrukció miatt milliárdokat fog kifizetni az állam a bankszektornak.
Budai Gyula, a Fidesszel szövetséges szervezet szövetségi igazgatója azzal kapcsolatban állította ezt szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hogy a nemzeti földalapkezelő - amely azóta beolvadt a nemzeti vagyonkezelőbe - 2003 és 2007 között több száz olyan földértékesítési szerződést kötött - több milliárd forint értékben -, amelyek esetében a vételárat banki hitelből fizették ki, és jelzálog-szerződések jöttek létre.
Közlése szerint ezeknek a szerződések közös ismertetőjele az állam készfizető kezessége arra az esetre, ha a hitelfelvevő nem tudná visszafizetni a vételárat, illetve hogy egy szakképesítés nélküli szakértő felülértékelte a területeket, valamint olyanok vették fel a hitelt, akikről tudható volt, hogy egy-másfél éven belül fizetésképtelenné válnak - írta az MTI.
"Ebben az évben eljött az a pillanat, amikor a hitelek egy része bedőlt, és a bankok elkezdték beváltani a készfizető kezességet" - mondta Budai Gyula.