Miért éppen 2,5?

„Az Európai Bizottság és a Világbank követelményeit és mindenekelőtt az államháztartás egyensúlyi követelményeit – a magunk érdekében – teljesítenünk kell” – mondja Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke a 168 Órának adott interjújában.

Az Orbán-kormány GDP-arányos költségvetési hiánycélja erre az évre 2,5 százalék, a jövő évre 2,2 százalék. Az EU-elvárás (a maastrichti kritériumok alapján): a költségvetési hiány ne haladja meg a 3 százalékot. A „kőbe vésett” 3 százalék azóta ráadásul felpuhulni látszik, mivel az eurózóna tagjai sem képesek betartani: Spanyolországgal például 5,4 százalékban is kiegyeztek. Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója éppen a napokban állt ki a hiány- és adósságcsökkentés fokozatossága mellett, mivel bebizonyosodott, hogy a kizárólagosan költségvetési megszorításokon alapuló gazdaságpolitika lehetetlenné teszi a növekedést, és még inkább elszegényíti az amúgy is bajban lévő (főleg) peremországokat. Ehhez képest mi pápábbak akarunk lenni a pápánál: drasztikusan faragunk, pedig ezt senki sem kívánja tőlünk. Megkérdezte-e valaki Orbán Viktortól, hogy miért éppen 2,5, illetve 2,2? (Azon kívül, hogy szobrot szeretne állítani magának, a hiánycsökkentés világrekorderének.) Kerül, amibe kerül: pusztuljon le az egészségügy, az oktatás, a kultúra, a közlekedés, szakadjon le végérvényesen a magyar társadalom egyharmada? Minden egyes százalék újabb gátat jelenthet a gazdasági növekedésnek, s emberek százezreinek sorsát pecsételheti meg. Van-e valami értelme az önfényezésen kívül? A kérdés költői, de várjuk a választ.

Bonifert Mária
E-mail