Mi beszélgetünk, ők kormányoznak

Megújult a politika! – A Fidesz egyik legfontosabb törekvése, hogy a választók ezzel az üzenettel szembesüljenek már az új kormány hivatalba lépésének pillanatában. Új kormányzati szerkezet, kevesebb miniszter, még magasabbra emelkedő miniszterelnök: ezek a tények határozzák meg a következő hetek politikai vitáit. A kormányzásnak a nyilvánosság előtti megnyitása lesz az egyik látványos újdonság a választással lezárt időszakhoz képest: elsősorban ezt jelentik az Orbán Viktor által bejelentett nemzeti konzultációk. A nemzeti együttműködés rendszerének gyakorlati megvalósítását tehát konzultatív eszközök alkalmazása teszi lehetővé. Miért vált ez olyannyira kiemeltté, hogy Orbán Viktor a kormányzás új rendszerével, szerkezetével közvetlenül is összekapcsolta? Mennyiben lehet ez a konzultáció erőteljesebb eszköz a korábbi hasonló, alapvetően kommunikációs és a kommunikációról is szóló kezdeményezéseknél? Mindez az elmúlt évek politikai folyamatai felől érthető meg leginkább. Valójában ugyanis szinte semmilyen meglepetést nem jelent a Fidesz új kormányzás-felfogása: az alapelemeket, az új kormánytöbbség a koncepciót már alaposan kipróbálta, a nemzetközi tapasztalatokat pedig bőven tanulmányozhatta. Most tényleg több mint kormányváltás A Fidesz politikáját meglehetősen hangsúlyosan jellemzik azok a korszakok, amelyeket az elmúlt ciklusok alatt a párt határozott meg, miközben az ellenfelek nem voltak képesek érdemben alternatív elképzelést megfogalmazni. A Fidesz viszonya a politikai idő múlásához egyrészt ideológiai pozíciójából, a jobboldalon elfoglalt helyéből következik, másrészt taktikai törekvésekről árulkodik. Igaz persze, hogy a 2006-os kampányban éppen Gyurcsány Ferencre volt inkább jellemző, hogy időbeli távlatokat tudott a választók számára felmutatni – ahogy erre utalni szokás: volt víziója Magyarországról –, de ebben az esetben sokkal többről van szó puszta kampányeszközöknél. A Fidesz által definiált időszakok legfontosabb jellemzője, hogy éles határokban fogalmazódnak meg. A Gyurcsány-Bajnai korszakra való sűrű hivatkozás természetesen a 2010-es Fidesz-kampány egyik alapeleme volt, de két a választás közötti kezdeményezések – népszavazás, demonstrációk, a 72 órás ultimátum – alapvetően a Fidesz kezelésébe helyezték a politikai naptárt. A szakaszok értelme pedig a belső és külső mozgósítás volt: a párton belüli mozgás, szervezés fenntartását, kifelé pedig minél több új szavazó megnyerésének lehetőségét kínálta. Egy rendszer megdöntése, a szavazófülkékben zajló „forradalom” mindezeknél azonban lényegesen tágabb nézőpontról szól. Most nem hónapokról, néhány hetes kampányokról, kormányzati ciklusokról, hanem politikai berendezkedésekről, kormányzati rendszerekről, az egész elmúlt húsz évről van szó. A kérdés persze az, hogy miután minden egyes kormányváltáskor a rendszerváltás „immár végleges” lezárását vagy az azon való túllépést hirdették meg, van-e jelentősége annak, hogy a Fidesz most hogyan csomagolja be saját kormányzását. Pusztán kommunikációs fogásként tekintve a nemzeti konzultációk hamarosan induló sorozatára, nyilvánvaló, hogy van jelentősége a kísérletnek, de önmagában nem hoz jelentősebb változást. A választók találkoztak már a konzultáló Fidesszel: 2005-ben volt nemzeti, gazdasági konzultáció és faluparlament, de ettől a párt akkori ellenzéki pozíciója nem alakult át gyökeresen. A kormányzás azonban alapvetően más, mégpedig azért, mert elkerülhetetlenek lesznek a megosztó ügyek, a meghozott döntések pedig konszenzushoz nem, legfeljebb kompromisszumokhoz vezethetnek. (Szerencsére: konszenzust csak kikényszeríteni lehet, de ehhez tényleg nagyon más – valóban antidemokratikus – kormányzatra van szükség.) Több mint kommunikáció Vitathatatlan, hogy a nemzeti konzultációk kezdeményezése a kormányzati kommunikáció eszköztárába tartozik. És pontosan ez is a lényege ennek az eszköznek. Nem az a kérdés, hogy a konzultáció teljesen nyitottá teszi-e a kormányzást az emberek javaslatai előtt – nyilvánvalóan nem, Magyarország pedig nem alakul alulról szerveződő demokratikus közösségek konzultatív államává. A kormányzás kiindulópontja továbbra is a kormány és a parlament marad. Más országokra is érvényes, valamint kifejezetten hazai sajátosságokat tükröző okai is vannak viszont annak, hogy egyre inkább szükségessé válik az új infokommunikációs technológiák beépítése a kormányzásba. Kisebb-nagyobb feszültségek, kezeletlen konfliktusok hatására a demokratikus kormányzat nem csupán Magyarországon látszik egyre gyengülőnek. Az elmúlt másfél év kampányaiban ezért több helyen meghatározó volt a nyitott kormányzás jelszava, ellensúlyozandó a korrupciós ügyeket, a háttérben meghozott, majd botrányoktól övezve nyilvánosságra került döntéseket, valamint több helyen a szélsőséges politikai törekvések által jelentett erősödő kihívást. Magyarországon ezek az okok mind meghatározóak, de nem feltétlenül a legfontosabbak. A Fidesz sokat tanulhatott az elmúlt nyolc, de különösen az elmúlt négy év tapasztalataiból. Mindenekelőtt azt, hogy a határozottan induló kormány könnyedén válik magányossá és elszigeteltté, ha nagy ívű terveihez nem talál partnereket. Még könnyebben válik elszigeteltté a kormány, ha partnerek helyett csak ellenfelekkel találja magát szembe. A nemzeti konzultációk célja tehát kettős: Orbán Viktor egyrészt igyekszik megteremteni az egyeztetés lehetőségét, hogy a konfliktusok ne a döntések után robbanjanak ki, hanem már előzetesen kezelhetőek legyenek. A főszereplők itt az érdekképviseleti szervezetek, kamarák, szakmai testületek, a rendszerbe már beágyazott civil szervezetek lesznek, de ide értendőek a kormánytöbbséget jelentő parlamenti képviselők is. Legalább ennyire fontos azonban, hogy minderről a választók is első kézből értesülhessenek, hogy tényleg kialakuljon az a közvélekedés, hogy minden fontosabb kormányzati döntést egyeztetés előz meg, hogy a kormányzás a népért és a nép által történik. Részben a kormányzás, részben pedig a kormányzásról szóló kommunikáció megváltoztatása az, ami a nemzeti konzultációk értelmét és valódi jelentőségét megadja. A politikai ellenfelek számára pedig gondot okozhat, hogy magát az eszközt aligha lehet majd hitelesen támadni, és kérdés, hogy vállalja-e valaki annak kockázatát, hogy a kormány által újonnan megnyitott csatornákon keresztül vitassa a többségi politikát. Ezzel ugyanis megszűnik a parlamenti ellenzék, az ellenzéki képviselet kiemelt jelentősége a választókhoz képest. Nyitott kormányzás. Ezzel a jelszóval lépett hivatalba Barack Obama, aki nem csupán választási kampánya miatt vált gyakori hivatkozási pontjává a politikusoknak szerte a világon. A részvételi kormányzás példája egyszerre jelenti az információkhoz való szabadabb hozzáférést (de legalábbis ennek elvi megfogalmazását), valamint azt, hogy minden egyes előterjesztéssel kapcsolatban biztosítani kell a hozzászólás, az állampolgári véleményalkotás intézményesített lehetőségeit. A 2005-ös konzultáció Magyarországon még elsősorban papíralapú volt, de az internet elterjedése ebben is ugrásszerű változási lehetőségeket teremt, és ebben számtalan külföldi példa áll a hivatalba lépő kormány rendelkezésére. Fordulat tehát mindenképpen várható a kormányzásban, és abban, ahogyan mindezt a választók felé közvetítik. A társadalmi párbeszéd ugyanakkor egy-egy törvényjavaslat kapcsán eddig is kötelező volt Magyarországon. Más kérdés, hogy eddig senki nem használta ki a benne rejlő lehetőségeket, mert az éppen hivatalban lévő kormányok inkább teherként és nem a bizalomépítés, a szövetségesek bevonásának eszközeként tekintettek rá.