Mester Ákos Pulitzer-díjat kapott

2018. március 12., 06:37

Szerző:

Pulitzer-emlékdíjat kapott életművéért Mester Ákos, a 168 Óra alapítója, egykori főszerkesztője, s riporteri munkájáért elismerésben részesült Földes András, az Index újságírója. A 28. alkalommal megtartott Joseph Pulitzer-emlékdíj átadóünnepségén Mester Ákos a Hír TV-nek azt nyilatkozta, hogy a mai szimulált sajtószabadság, tehát nem létezik, mindössze látszat. „A miniszterelnök úr már azt is mondta, hogy a viták ideje lejárt, ezzel minthogyha azt üzente volna a népnek, hogy kuss legyen. Én abban reménykedek, hogy a nép hamarosan visszaüzen” – jelentette ki Mester Ákos.

Fotó: 168 Óra archív

Rangos Katalin újságíró, a díjat odaítélő kuratórium tagja arról beszélt, hogy a hatalom ma, azok kivételével, akiket saját magának tenyésztett, kutyába se veszi az újságírókat. „Ez sokáig nem mehet így, gondoltam én ezelőtt 3-4 évvel, és a 3-4 év azért soknak tűnik. Tehát tévedtem, sokáig is mehet ez így”, mondta.

Hétfőn még napos idő várható, majd kedden hidegfront érkezik megélénkülő széllel, és egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. Csütörtök reggelre csökken a felhőzet, és visszatér a napsütés, de a hőmérséklet csúcsértéke kissé visszaesik, 20-24 Celsius-fok körül alakul - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.