Melegfront, hidegfront? Gyurcsány a hibás!

Morális válság, politikai válság? Gyurcsány a hibás! Alkotmányos válság, gazdasági válság? Gyurcsány a hibás! Melegfront, hidegfront? Gyurcsány a hibás! Beomlott az alagút? Gyurcsány a hibás! Lezuhant a helikopter? Gyurcsány a hibás! Kevés az aranyérem? Gyurcsány a hibás! Romlásnak indult hajdan erős magyar. Gyurcsány a hibás! Pusztulunk, veszünk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk. Gyurcsány a hibás! Múltadban nincs öröm, jövődben nincs remény. Gyurcsány a hibás!

A sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül. Gyurcsány a hibás! Nincs itt kikelet, az élet fagyva van, megdermedett. Gyurcsány a hibás!

A bűnbakkeresésnek szép, magyar hagyományai vannak. Már a Tanácsköztársaság idején tudtuk, hogy királyok, hercegek, grófok, naplopók és burzsoák felelősek mindenért. A Horthy-rendszerben a kommunisták, szociáldemokraták, szabadkőművesek, a liberális sajtó és a zsidók okozták a bajokat. Rákosi alatt a tőkések, földbirtokosok, kulákok, kispolgárok, a klerikális reakció és a pártba befurakodott ellenségek voltak gátjai a haladásnak. A Kádár-rendszerben az ellenforradalmárok, disszidensek, másként gondolkodók lettek a bűnbakok. A rendszerváltás után viszont a Kádár-rendszer kiszolgálói, volt MSZP-tagok, az ellenzéki pártok gátolták a felemelkedést. Aztán fellélegeztünk, egy kis szünet következett. Most előkerült „a Gyurcsány” mint bűnbak. És természetesen a bandája is. (Egyenként kéne levadászni őket.)

Karnagy úr! Nem biztos, hogy a bűnbakkeresés, a peszszimizmus, a katasztrófapolitika a megoldás. Lehet, hogy a közönség egy idő után unni kezdi a rekviemet, monotonnak találja. Már nem hat rá olyan kétségbeejtően, mint ahogy azt karnagy úr szeretné. Az ismétlés nemcsak a tudás anyja. Néha az unalomé is.

Láng Róbert
Budapest