Megrugdosták a férfit a BKV-s biztonsági őrök

Garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen a rendőrség, miután a fővárosi 4-6-os éjszakai villamos vonalán a biztonsági szolgálat erőszakkal állta útját egy, a járműre felszállni akaró férfinak. A BKV vizsgálatot kezdeményezett az ügyben.

2011. augusztus 18., 07:12

A rendőrség az eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit és elemzi a felvételeket is. Az egyik videomegosztó portálra a napokban került fel egy felvétel, amelyen az látszik, hogy a villamoson tartózkodó biztonsági szolgálat munkatársai nem engednek a járműre felszállni egy feltehetően ittas férfit. Először fellökik a férfit, aki ezután négykézláb próbált ismét a feljutni a villamosra, ekkor kisebb dulakodás alakult ki, majd lábbal lökik le a földre. A BKV az ügy kapcsán azt közölte: értesültek a videóról, és a társaság "határozottan elítéli az ilyen magatartást". Az illetékes szakterület vizsgálatot kezdeményezett az ügyben, amelynek eredményéről, annak lezárulta után tájékoztatják a sajtó képviselőit - olvasható a cég válaszában.

Mint írták, "mivel a rövid videóból nem derül ki semmilyen előzmény, ezért szükséges az alapos, minden részletre kiterjedő vizsgálat". A BKV tájékoztatójában kitért arra is, hogy "a fizető utasok érdekében történő ellenőrzés sajnos konfliktusokkal járó feladat, ezért munkatársaiktól elvárás az udvarias és kulturált munkavégzés". Mint hozzátették, az elmúlt másfél hét során nyolc ellenőrt is támadás ért – írja az MTI.

A cég közlése szerint az utasoktól az ellenőrökre, biztonsági őrökre érkező panaszok közül minimális a jogos panaszok száma, legtöbb esetben az érvényes jegy vagy bérlet nélküli bliccelők sérelmezik a jegyellenőrzés tényét. A társaság álláspontja szerint a jegyellenőröknek és biztonsági őröknek minden utassal szemben azonosan kell intézkedniük az előírások, és adott lehetőségeik szerint. Mint írták, rendszeresen ellenőrzik a biztonsági őrök tevékenységét, és ha nem a társaság elvárásainak megfelelő munkavégzést tapasztalnak, akkor szankcionálják a mulasztást elkövető munkavállalót.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.