Megkezdte munkáját a gyöngyöspatai bizottság

Gyöngyöspatára kihelyezett üléssel, majd ezt követően a titkosszolgálati vezetők zárt körű meghallgatásával kezdheti, várhatóan november 20-ig tartó érdemi munkáját az úgynevezett egyenruhás bűnözés és a Heves megyei településen történt események feltárására létrehozott parlamenti eseti bizottság.

2011. július 12., 20:03

A testület kedden tartott első ülésén a bizottság munkatervének elfogadása szerepelt a napirenden, ennek során a Kocsis Máté (Fidesz) bizottsági elnök által előterjesztett eredeti tervezet számos, többségében ellenzéki képviselők által felvetett módosító javaslattal egészült ki.

Az eseti bizottság így a jövőben Vona Gábor, a Jobbik frakcióvezetője és Schiffer András, az LMP képviselőcsoportjának vezetője mellett meghallgathatja Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, valamint az Országos Rendőr-főkapitányság vezetőit, illetve László Attilát, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület elnökét.

Visszahívott tejtermék került a boltokba – a Kifli.hu azonnali intézkedéseket tett egy lejárt szavatosságú, laktózmentes Mizo UHT tej kapcsán. A hatóság arra figyelmeztet: a termék fogyasztása egészségügyi kockázatot jelenthet, ezért senki ne igyon belőle, és vigye vissza, ha vásárolt belőle.