Megkapta a pofont a kormány Strasbourgtól

Hat magyar fogva tartott ügyében mondta ki kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy ellentétes az Emberi jogok európai egyezményével, sérti a megalázó vagy embertelen bánásmód tilalmát, hogy túlzsúfolt cellákban tartják őket fogva.

2015. március 10., 12:08

Az elsőfokú, egyelőre nem jogerős ítélet értelmében a magyar államnak összesen több mint 84 ezer euró (kb. 25,7 millió forint) kártérítést kell fizetnie a hat rabnak, valamint a perköltséget is állnia kell.

Az ítélet azt is kimondja, hogy Magyarországnak az ítélet jogerőre emelkedésétől számított fél éven belül menetrendet kell kidolgoznia arra vonatkozólag, hogy milyen módon szünteti meg az egyezményt sértő állapotokat, illetve milyen intézkedésekkel tervezi megakadályozni a további jogsértést, illetve kárpótolni a túlzsúfoltság kárvallottait – írja az MTI.

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.