Mégis kegyetlenkedtek az ápoltakkal a halasi pszichiátrián

Őrizetbe vették a kiskunhalasi Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonának két ápolóját hétfő délután - közölte Téglás Péter, a kiskunhalasi ügyészség vezetője kedden a delmagyar.hu-val, hozzátéve: javasolni fogja, hogy a bíróság helyezze a gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba.

2010. április 14., 20:51

A gyanú szerint az egyik férfi szemérem elleni erőszakot követett el egy gondozás alatt álló személlyel szemben. A másik férfit azzal gyanúsítják, hogy a testi sértés minősített esetét követte el, különös kegyetlenséggel, egy akaratnyilvánításra képtelen ember sérelmére - mondta az ügyész a

delmagyar.hu-nak.
A bejelentés azért meglepő, mert február ötödikén napvilágot látott a hír, miszerint a belső- és a független szakmai szervezetek által lefolytatott vizsgálat nem tárt fel olyan visszaéléseket az intézmény dolgozóival szemben, amelyek a sajtóban felhozott súlyos vádak megalapozottságát alátámasztotta volna.

Téglás Péter hangsúlyozta, a januári ügy „folytatásáról" van szó, hozzátette, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által elrendelt vizsgálatokhoz az ügyészségnek semmi köze nincs, lehet, azok lezárultak, de a nehéz bizonyítási eljárás miatt a saját szemléjük csak mostanra jutott el abba a fázisba, hogy a két férfit őrizetbe vehessék.

Mint ismeretes, januárban az egyik kereskedelmi televízió számolt be arról, hogy a kiskunhalasi intézményben súlyosan bántalmaztak és szexuálisan kihasználtak betegeket. Az ügyet az otthon egyik dolgozója és egy ápolónő robbantotta ki, akit nem sokkal korábban bocsátottak el.