Mégis beleáll a kormány a lex Heinekenbe?
Semjén Zsolt kérdésre válaszolva leszögezte: nincs semmilyen indok arra, hogy a javaslatot visszavonják, az ugyanis szerinte erkölcsileg, politikailag és jogilag is védhető és helyes. A törvényjavaslatot bíráló ellenzéknek a miniszterelnök-helyettes azt ajánlotta megfontolásra, illetve azt „üzente”: az lenne a morálisan helyes, ha egy nemzeti ügyben az ellenzék a magyar ügy mellé állna.
Fotó: MTI
A Csíki Sör megvédése alapvetően nemzeti ügy, nem gazdasági – jelentette ki Semjén Zsolt. (Hogy miért, azt most sem fejtette ki.)
A kormányfő helyettese arra is emlékeztetett, hogy a javaslat nem a kormánytól, hanem a Hargita megyei önkormányzattól indult. A kormány a székelység és Hargita megye mögött állását fejezte ki, amikor Borbély Csaba megkeresése után megfogalmazta javaslatát – közölte, hozzátéve: a lex Heineken nemzeti ügy, nem kormányügy. Semjén Zsolt szerint a balliberális oldalon evidenciaszerűen kellene az önkényuralmi jelképekkel szemben állást foglalni.
Hozzátette: ha érheti a kormányt kritika, akkor csak annyiban, hogy már korábban, a tiltott önkényuralmi jelképekről szóló törvény megszületésekor kellett volna megállapítani a tiltást a kereskedelmi termékek esetében is.
Lázár János szintén elképzelhetetlennek nevezte, hogy visszavonják a törvényjavaslatot.
A visszavonásról szóló információt a hvg.hu írta meg. A lap információi szerint Kósa Lajos frakcióvezető már a Fidesz hétfő délelőtti frakcióülésén viszonylag hosszan sorolta, hogy mi a gond a javaslattal. A lényeg, hogy még a frakció jogászai szerint sem áll meg a törvény, aminek elfogadása esetén a Heineken milliárdos kártérítést perelhet ki a kormányból.