Megint Szárszó

Hét, azaz 7 ellentüntető a sarkon. Se kereplő, se gágogás, némán legördülő izzadságcseppek a homlokon. A nemzeti zászló a „Gyurcsány, Bajnai = Maffiabaloldal” és az „Együtt tettétek tönkre Magyarországot” táblákkal kókad. Odabent Unicummal köröző lányok oldják a hangulatot, nyári konyhából lett a „Nemzeti italbolt, pálinka csak szabadságharcosok számára”. Inkább sör, sör, dzsúsz. Smúz.

Elsőszárszózó fiatal politológus (adtak a fiatalításra, előre megfontoltan, meghívásosan, a Hallgatói Hálózat egy-két ismert arca is vegyülni próbál, negyven év hátránnyal nem könnyű) a Facebookon tudósít: „A politikusok, akik itt sincsenek, már nyilatkoznak, a fotósok minden kézfogást és puszit lekapnak, vigyázni kell, az újságírók antennákkal a fejükön vadásszák az infókat. A házigazdák kedvesek, a füvet máris letaposták. Exkluzív: Borsik János megölelte a magányosan álldogáló Havas Henriket.” Utóbb: „Puch László cseresznyét eszik a fáról.” A fán egyébként üzenet: „Háromnál több ember csak akkor beszélgethet egymással, ha nem alapít még egy pártot.”

Bajnai Gordon akklimatizálódik, hallgat, bólogat. Az érkező Mesterházyval trécs az időről. A szocialista pártelnök rutinosan kapja el a szocikat szívesen ekéző Juhász Pétert egy kattintásra, „ha van fénykép, nem tudja letagadni”. Farkasházyné rendületlenül szárszói jelvényeket oszt, mosolygós-szomorú arc a logó, ki-ki hangulatának megfelelően tűzheti ki.

– A sátrat a két fiammal vertük fel, ha rátok dől, legalább összehoztam az ellenzéket – indít Farkasházy, és tuningol.
Hátul Gyurcsány somolyog, előrébb Medgyessy Péter és a felesége. Odébb Bajnai és Mesterházy. Meg a várakozás. Hátha. De nem. És ha mégis? Á, dehogy. Azért 2002-ből ott figyel a klasszikus Medgyessy–Kovács-féle tandemes fotó a színpadon. Retró. De a nosztalgia a tegnapé.

Szombat délben a diófa árnyékában sült a Suchmann-féle szürke marhából vagy nyolcvan kiló. A fa még az első találkozón ültettetett, mikor hogy, de terem. A marha mellé káposzta dukál, Böjte József a séf, „kurva jó”, így egy szoci.

A házigazda meg tájol:

– Tőlem balra Őszöd, mögöttem Kereki az első Horthy-faszoborral, Kötcse a centrális erőtérrel, öt méterre pedig a Soli Deo Gloria, az 1943-as tanácskozás színhelye, kicsit megnőtt, amióta nem láttátok, Orbán másfél milliárdos támogatásából, most olykor fideszes kiképzőbázis, Kubatov is itt mondta el híres beszédét, amelyet Eduardo Rózsa Flores kutyája szivárogtatott ki.
Mi több, január óta Kötcse Szárszóhoz tartozik, sőt, a sátorban ugyanaz szerelte a villanyt, mint Őszödön. Bármi lehet.

De egyelőre annyi van, hogy Juhász Péter gond nélkül ücsörög Lamperth Mónika, Ujhelyi István meg Tóta W. Árpád társaságában, összefogás-hiányos időkben az összeülés is valami. Igaz, a hamutartó a vonzerő.

Puch Vadai Ágnessel, Kónya Péterrel és Harangozó Gáborral hűsöl az árnyékban, az óvodaszekcióban pedig Juhász gyereke Gulyás József lányával vált korszakot.

A Farkasházy–Selmeczi-bemelegítés ma sem marad el, ugorjunk, hallottuk nemrég az egri szocialista turnézáráson. Mire az elmúlt találkozókról készült filmet vetítik, táborozós a hangulat. A sörpadok billegnek, villámlik, esik, a szúnyogok vérre mennek. Szemben Göncz, Jancsó mosolyog, Kállai Ferenc, Garas Dezső hajol össze, Hobo, Bródy énekel. Visszatér kicsit Eörsi István, Hofi, Bujtor. Darvas Iván József Attilát szaval. Faludy, Fejtő pedig mesélnek. Fejtő arról, hogy „Attila egyszer hozott egy verset, hat strófával. Mondtam neki, írjon még hat strófát, akkor lesz belőle valami rendkívüli. Másnap jött, megvan az Eszmélet, úgy, ahogy akartad, igazad volt. Erre büszke vagyok”. Hiányzik Halda Alíz, Kosáry Domokos, Litván György, Mészöly, Petri György, Solt Ottilia. És hiányzik, másképp, a sor szélén figyelő Orbán, Deutsch, Szájer, Kerényi, Széles Gábor. (Demján Sándor egy nappal korábban mondta le a mostani találkozót.) Megkopott kópián Sebő Ferenc énekel. A talpig nehéz hűségről.

A takarodót Bródy János gitározza. „Nincs miért szégyenkezni, nyugger vagyok.”

Másnap nem kell sokáig várni. 10.55-kor Konrád György borít.

– Nevetséges, hogy nem tudjuk, mi lesz. És ez nem a választók, hanem a választandók hibája. Tandemet kívánok, ami álljon Mesterházy Attilából és Bajnai Gordonból.

Dicséri-szidja a baloldal korábbi kormányfőit. Medgyessynek fejébe szállt a dicsőség, amikor Csillag Istvánt kizárta a kormányból, Gyurcsány is elszámította magát az SZDSZ-szel Horváth Ágnes ügyében, és most Mesterházy Attila is felfújta magát, noha fiatal, tehetséges.

– Az legyen a jelölt, aki idősebb, hozzáértőbb, akit többen fogadnak el az MSZP-ben és azon kívül is. Mesterházy Attila most kapna egy nagyszerű sanszot, hogy Nr. 2 legyen.

A sátor zsugorodik. Mesterházy a mobiljával babrál. Paul Lendvai és Heller Ágnes („megvert reménnyel ne menjünk csatába”) visszafogottabb, de az összefogás a refrén. Hiller elegánsan visszaüzen: – Csak kétoldalú belátás létezik.
Indul a jelöltjelöltek köre.

Mesterházy és Bajnai sorsot húznak, de végül ábécérendben az utóbbi kezd. Kompakt Bajnai-szpícs gazdasági, intellektuális, demográfiai katasztrófahelyzetről, elszabadulni készülő kleptokráciáról, összefogásról, garanciákról és korszakváltásról, a személyi kérdések bevett kikerülésével: „Nem azon múlik, ki mennyire akarja, mindent a győzelemnek kell alárendelni.”

Mesterházy felveszi a kesztyűt. Demokrataként köszön mindent véleményt, Konrádét is. Hornra emlékezve felállást vezényel az értelmiségi sátornak.

Aztán harcot lát. A választás után is.

– Az összefogás nem old meg minden problémát. Utána kemény munka vár ránk. Arra kérek mindenkit, kellő felelősséggel közelítsünk a személyi kérdésekhez, és négyszemközt kritizáljunk. Velünk szemben pretoriánusok állnak, akik nem ismernek sem istent, sem embert. Velük nem lehet szűzlányok módjára küzdeni.

Tandem ezúttal nincs. Csak két, névre szóló bringa. Ajándék Farkasházytól. Hátha egy irányba tekernek. Póz, katt. Jobbra el. Mára ennyi.

Szusszanás. Sör, dzsúsz, smúz. Pedig a sátor alatt mások mellett Ferge Zsuzsa, Ungvári Tamás, Somogyi Zoltán, Karsai László, Ormos Mária, Lakner Zoltán beszél. Vitányi Iván, Gerő András előtt Bugár Béla és Markó Béla levelét is felolvassák.

Bajnai slepp nélkül sétálgat. Először Tóbiás Józseffel, majd Ujhelyivel kapják le, később Mesterházyval egyeztetik, ki mikor lép le. A szoci pártelnök azután Fodor Gáborral diskurál, aki meg az imént még Gyurcsánnyal vonult félre. Fránya listapozíciók.

Juhász Péter körül a HaHából ismert arcok.

– Vannak érdekes előadások, de nincs jól összerakva. Túl sok a téma, semmi interaktivitás, nem lehet kérdezni.
Praktikus.

– Tizenkilenc vagyok, nem is éltem a rendszerváltáskor. Sikerült, ahogy sikerült. De ne azok hirdessenek korszakváltást, akik akkor is ott voltak. Én most fogok először szavazni. 2010-ben simán voksoltam volna a Fideszre. Most nagy szarban vagyok.
Meg éhes is. A pörkölt kovászos uborkával jár, a rétes mákkal. Kivéve az Index stábját. Farkasházy

(ó, már biztos, oda a sajtószabadság) nekik ajtót mutatott. Miután telibe fotózták a háziak toalettjét, hiszen az olvasót mi más buzdítana kattintásra, mint „Teddy és Mimi vécéje”, no meg az „egészen biztos, hogy a protézisragasztó most hiánycikk Szárszó és Földvár környékén” kitételek. Spéderül a tudósítás. Meg az irónia.

A trend.

József Attila kevésbé trendi. A négyszáz fős seregből alig pár tucatnyian koszorúzzák meg a költő emlékhelyét késő délután. Koltai Róbert A Dunánált szavalja. Aztán koszorúznak. A József Attila verssoraiból kirakott emlékmű vonatra hajaz. Alatta sín fut. Hogy is szól?

„Árpád és Zalán, Werbőczi és
Dózsa –
török, tatár, tót, román kavarog
e szívben, mely e multnak már adósa
szelíd jövővel – mai magyarok!”
A koszorú a „szelíd jövő” szavak fölé kerül.

Hátha.