Meg vagyok osztva

Ez a szakértőikormány-dolog engem teljesen felcsigázott. Ebben az állapotomban, ami úgyszólván rendkívüli állapotnak tekinthető, a nemzet hosszú ideje eredményes megosztása nálam is osztódást képezett, és személyiségem két részre oszlott.

Jobbik énem azt súgta, hogy lám, itt a megoldás kulcsa, végre révbe ért a nemzet, miénk a jövő, itt a Kánaán. Mit nekünk ezentúl konvergencia, mit nekünk egyensúly, államháztartás, ikerdeficit, versenyképesség, növekedés, GDP meg más egyéb, a józan életű és értelmesen gondolkodó törzsökös magyarok számára teljesen érthetetlen varázsige. Ennek a sok abrakadabrának vége! Jönnek a szakértők, és neked, rossz világ, annyi.

Ezek után kuss neked olajár, coki gázár, abcúg cserearány, eb ura fakó világpiac! Pödröm a bajszom: hol az a
macska?

A rosszabbik énemnek azonban – merthogy sajnos ilyenem is van – a kételkedés ördöge mindenféle szentségtörő dolgot suttogott, hogyaszongya: „Nemongyon ilyen marhaságokat az a Benigna, hiszen akkor arra kéne gondolnunk, amire persze nem is merünk gondolni, hogy hát akkor eddig nem szakértők intézték az ország dolgait?” Na nem! Ez kizárt dolog. Hiszen nemegyszer hallottuk és olvastuk, hogy olyan kiváló szakértők állottak a szakminisztériumok élén, akiknek működése maga volt a felvirágzás. Elég, ha csak olyan kiváló szakértőt említünk, aki suhogós tréningruhában ment a minisztérium mikrobuszával síelni, és rúgta ki egy pillanat alatt a Hortobágyi Nemzeti Park európai hírű igazgatóját, vagy azt a sztárügyvédet, aki világ körüli utazgatásai során chilei cseresznyével óhajtotta megváltani a magyar mezőgazdaságot. Nem is beszélve pénzügyi zseninek magasztalt államtitkáráról, akinek köszönhetően szárnyalt a Fradi.

De volt nekünk olyan hadügyérünk is, aki a franciák után ötven évvel újra felfedezte a körkörös védelmet, sőt olyan is, aki a sasadi termelőszövetkezet joggyakorlati tapasztalatait ültette át nemzetvédelmünk stratégiájába.

Vagy említsük meg – suttogta malignus énemnek az ördög – azt a pénzügyminisztert, aki egyik napról a másikra csaknem duplájára emelte az országosan kötelező minimálbért, majd a másik el is törölte annak közterheit, aminek következtében mára a fél ország tehermentes minimálbéren dolgozik. De volt nekünk olyan szakminiszterünk is, aki választási ajándékként adott 25 kilométeres halálutat az országnak, és segítette át ezzel emberek tucatjait a másvilágra (természetesen a mennyországba). Vagy volt olyan belügyminiszterünk is, aki – állítólag úgynevezett módosult tudatállapotában – a taxisok közé akart lövetni (ezt persze azóta senki nem ismerte el, tehát ez pletykának vehető).

Nem feledkezhetünk meg azonban semmiképpen olyan kiváló sportügyi szakértőnkről sem – fondorkodott tovább az ördög – , akinek a tárcáját (persze kizárólag a rosszindulatú pletykák szerint) miniszterelnöke csak sikeres jogászi államvizsgája után adta oda neki, és aki legnagyobb közismertségi sikerét a Playboy magazinban érte el. Meg is lett az eredménye: a magyar futball felserkent (a 151.-ről a 129. helyre), az MLSZ átalakult, és korszerű, 22. századi beléptetőrendszerhez jutottak a magyar labdarúgó-stadionok (mindössze 5 milliárd forintért).

Eddigi szakértéseink eredménye az egészségügyünk és az oktatásügyünk is – rejtélyeskedett tovább az ördög. Szakértőink sokoldalúsága legendás: mindenki, úgyszólván mindenütt szakért. Hol pártvezér, hol oktatási miniszter, hol frakcióvezető, hol ipari miniszter, hol környezetvédelmi miniszter, hol pénzügyminiszter, hol rendészeti miniszter, hol ilyen-olyan államtitkár, sportminiszter, parlamenti elnök és alelnök vagy bizottsági elnök, egyszóval szakértőkből ki vagyunk sámfázva rendesen – gúnyolódott az ördög.

Ejnye – szólt Benigna –, hát neked semmi se jó? Hát majdnem volt világkiállításunk, sőt foci-Európa-bajnokságunk is, és a nemzet aláírásait adta az olimpia budapesti megrendezéséhez is. Ez neked mind semmi? És itt van a tudatunk, az öntudatunk, a nemzettudatunk, ahol bokréta vagyunk Isten kalapján. Sőt még az sem lehetetlen – folytatta Benigna –, hogy nem kell hozzá sok idő, és mi indítjuk a passzátszelet.
Arról már nem is szólva, hogy van új többségünk és új szerződésünk a nemzettel. Hát mit akarsz még?

Erre az ördög mondhatott valamit, mert Benigna felkapta a ciroksöprűt, és úgy elzavarta az ördögöt, hogy az azóta sem kísértett meg.
Megosztottságom ezzel megszűnt.

Újra egységes vagyok, bár ez a dolog teljesen elcsigázott.

Kuthi Csaba
Tállya