Meg lehet-e még akadályozni, hogy négyötödös parlamenti többséget szerezzen a Fidesz-KDNP?

A Fidesz arra számít, hogy legalább 100 egyéni képviselői mandátumot tud megszerezni a 106-ból, s így a listás eredményével, külhoni voksokkal, illetve a szintén neki kedvező győztes kompenzációval együtt akár négyötödös parlamenti többséget tud majd magáénak a 2018-as országgyűlési választás, azaz április 8-a után. Erre minden alapja meg is van, hiszen az elmúlt hat országos, s így az egyéni választókerületeket is tükröző, nagy közvélemény-kutatás alapján nemhogy a kormányváltásra, hanem a kétharmad megakadályozására is egyre haloványabb az esély a még mindig csupán magával, illetve a kis pártok közötti alkudozással foglalkozó ellenzéki oldalon.

Így viszont 95 nappal a választás előtt igenis

reális az elképzelés, hogy a Fidesz elviszi a 2018-as választáson a parlamenti mandátumok négyötödét.

Hogy miért?

Mert miközben minél több felé igyekszik koordinálni az összefogni képtelen ellenzéki oldal, addig a Fidesz 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltje immáron hónapok óta győzködi a körzetek lakosságát arról, hogy biztonságuk, s lakhelyük gyarapodásának záloga az, ha a Fidesz jelöltje nyer. Márpedig közismert, hogy a Fidesznek 2014-ben is azért lett kétharmada, mert az egyéni választókerületekben, ahonnan a parlamenti mandátumok több mint fele érkezik, az ellenzéki voksok több jelölt között oszlottak meg. Így a kormánypárti jelöltek csekély többséggel is elvihettek egy-egy körzetet, és végül a 106 helyből 96-ot nyert meg a Fidesz.

Előre isznak a medve bőrére?

Ma már fideszes politikusok nem is 96, hanem 100 simán nyerhető egyéni körzettel számolnak, amit ha megfejelünk a pártlistás, valamint a töredékszavazatos és győzteskompenzációs, továbbá a határon túlról érkező, várhatóan több százezer fideszes vokssal, az valóban megsemmisítő vereséget jelent majd valamennyi ellenzéki pártnak.

Hogyan fordulhat mindez elő, miközben a választókorú lakosság többsége, a kétharmada hónapok, évek óta elégedetlen, s kormányváltást akar?

Egyszerűen úgy, hogy nemcsak a Fideszt, hanem az ellenzéket is utálják a választók, és még befogott orral sem szavaznának rá, inkább távol maradnak. A biztos pártválasztók körében azonban olyan jelentős a Fidesz-előny, hogy abból kitűnik: azok, akik az elmúlt hónapokban mégis visszacsábíthatóak voltak a szavazóurnák irányába, azok nem valamely ellenzéki pártot, hanem a kormányoldalt kívánják támogatni. Magyarán: ideje felfogni, hogy a Fidesz a biztos pártválasztók köréb képes mozgósítani több mint kétmillió embert, míg a teljes ellenzéki oldalon ma jó, ha összesen másfél milllióan el fognak menni az urnákig. És igen, ebben már a jobbikosok is benne vannak, a momentumos, LMP-s katyvaszról nem is beszélve.

Csak hogy még pontosabban számszerűsítsük: az az 1000 fős felmérés, amelyet a Republikon Intézet készített a 24.hu számára decemberben, azt mutatta, a kormánypárt még az 54 százalékos,  rekordmagas október népszerűségét is növelni tudta, 57 százalékra.

2014-ben a Fidesz a szavazatok 45 százalékával szerzett kétharmadot, ma akár 57 százaléknyi voksot is besöpörhet, s azt még nem tudjuk, hány százezren szavaznak majd levélben a határon túlról, hiszen időközben honosítottak egymillió állampolgárt, akik közül 600 ezren is részt vehetnek a választáson.

Eközben mi történt az ellenzéki oldalon? A Jobbik 15-ről 13 százalékra esett vissza, az MSZP pedig 11 százalékon állt, az októberi 12 százalék után. A két legnagyobb ellenzéki erő népszerűségvesztéséből a kisebb pártok sem tudtak profitálni: a DK és az LMP 6-6 százalékon állt, a Momentumot 3, az akkor átmenetileg létező Együtt-P-t 2 százalékra mérték.

Ám azóta is fordult egyet a helyzet, hiszen a Párbeszéd kiszállt az Új Pólus tandemből, s felült a szocialista hullámvasútra, így most Karácsony Gergely az aktuális miniszterelnök-jelölt, aki az MSZP eddig is szorgalmazott stratégiáját követve a teljes ellenzéki összefogást szorgalmazza. Ám ezt – noha sokan támogatnák, s értelmiségiek is ezt javasolnák – más baloldali pártok nem hajlandóak meglépni: a DK és az Együtt nemet mondott, az LMP és a Momentum Mozgalom pedig szóba sem került. Ahogyan a Jobbikkal való együttműködést is csupán a legelkeseredettebbek szorgalmazzák, miközben az érintettek elutasítják a felvetést.

Tehát teljes ellenzéki összefogásra jól láthatóan semmi esély, egyedül a választókerületi koordináció segíthetne, azaz az, hogy a széttagolt ellenzéki oldal jelölteit kölcsönösen visszaléptessék pártjaik egymás javára. Erről az MSZP és a DK között még decemberben meg is született az egyezség, melynek értelmében a szocialisták 60, a DK-sok 46 egyéni választókerületben indítanak jelöltet, s saját kontóra lemondhatnak szövetségeseik, így a Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea javára a szocialisták a III. kerületben, vagy a DK a Szolidaritás, illetve a MoMa javára valahol máshol. A két legnagyobb baloldali szavazóbázis között – a 168 Óra információi szerint – működhet is az alku, hiszen a legutóbbi belső méréseik szerint már százszázalékos az átszavazói hajlandóság.

Csakhogy a pártok tovább akarnának koordinálni, hogy minden egyes választókerületben csak egy, a legesélyesebb demokratikus ellenzéki jelölt induljon el a voksokért. Erre azonban, a mai tudásunk szerint nincs esély.

Nemcsak az ellenzéki pártok elzárkózása miatt, hanem mert a pártok törzsbázisának egy része nem is nyitott más pártok felé. Hiába vannak a baloldalnak, a Jobbiknak vagy az LMP-nek olyan szavazói, akik akár a nyílt összefogást is támogatnák, ha közben mások az egyszerű koordinációt is egyfajta árulásként élnék meg, és elfordulnának az adott párttól. Ráadásul az LMP és a Momentum részben ugyanazokra a szavazókra hajt, akikre a baloldali pártok, így aligha egyezik ki a versenytársakkal.

Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc bejelent

Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Az Együtt valójában tejesen láthatatlan a szavazókörzetek nagy részében, talán két helyen, épp a Juhász Péter pártelnök által bevenni megkísérelt belvárosi és a Szabó Szabolcs által 2014-ben is elnyert csepeli választókerületben mérhetőek önállóan – itt az MSZP és a DK is lemondhatna egy-egy mandátumáról az Együtt javára, s visszaléptethetné saját jelöltjét, gesztusgyakorlásként. Ám a közös listától elzárkózott, így az összellenzéki együttműködést legerősebben elutasító Együtt vélhetően nem „elégedne meg" ennyivel, így az egyezkedés csupán újabb fölösleges erőfeszítésnek, sőt lássuk be, erőlködésnek hatna a szavazótáborban. Mindez további elfordulást eredményezhet.

Magyarán amennyiben az osztozkodás ennél tovább megy, s újabb heteken át húzódik, az biztosítja a Fidesz-KDNP számára nemcsak a kétharmados, hanem akár a négyötödös választási győzelmet is. Kevesen fogadnának ugyanis arra, hogy a pártlistán nem a Fidesz végez az első helyen, és ha e mellé még az egyéni választókerületek túlnyomó többségét is sikerül elvinniük, akkor a 2014-eshez hasonló nagyságrendű, elsöprő győzelmet arathatnak. A kérdés csak az, hogy az ellenzék tudja-e hozni a jelenleg is birtokolt egyéni választókerületeket, vagy továbbiakat veszít. Már csak ezért is kiemelt jelentőségű, hogy:

a pártok most már ne az összefogás technikai kérdéseivel foglalkozzanak – már aki ezzel foglalkozik –, hanem tegyék ismertté és minden erővel népszerűsítsék az egyéni jelöltjeiket. 

A 2014-ben vagy azóta elvitt egyéni körzetek:

1. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2. – Varga László, MSZP, újrázik

2. Budapest 10. – Kiss László, MSZP, ám idén Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke indul majd az MSZP és a DK támogatásával a fővárosi III. kerületi választókörzetben – esélyei igen jók (itt az MSZP veszít egy, a DK-val kötött koordinációban elvileg neki szánt jelölést, ám a szövetségesét indítja)

3. Budapest 11. – Horváth Imre, MSZP, 2014.11.23-én Kiss Péter halála miatt, időközi választáson jutott mandátumhoz, de közismert, hogy most Varju László, a DK alelnöke indul majd el, esélyei ugyanakkor – a versenytársak száma miatt is – kérdésesek

4. Budapest 16. – Hiller István, MSZP, természetesen újrázik idén

5. Budapest 17. – Szabó Szabolcs függetlenként képviselő, ám az Együtt politikusa, javára most is visszaléphetnek a nagyobb ellenzéki pártok

6. Budapest 5. – Oláh Lajos függetlenként, ám a DK politikusa, ismét ő indul, ám Orbán Ráhel ügyvédjének, Bajkai Istvánnak az indulása miatt igencsak kérdésessé vált a körzet

7. MSZP Budapest 7. – Hiszékeny Dezső, MSZP, természetesen újrázik

8. Budapest 8. – Tóth Csaba, MSZP, idén is indul

9. Budapest 9. – Burány Sándor, MSZP, idén is indul

10. Csongrád megye 1. – Szabó Sándor, MSZP, idén is ő indul

11. Veszprém megye 1. – Kész Zoltán függetlenként, összellenzéki támogatással a 2015.03.26.-i időközi választáson nyert, idén is indul, s várhatóan valamennyi ellenzéki párt visszalép a javára (itt az MSZP veszíthet egy, a DK-val kötött koordinációban elvileg neki szánt jelölést)

12. Veszprém megye 3. – Rig Lajos, Jobbik-színekben 2015.05.11-én nyerte meg az időközit, s újra indul majd, ám neki vélhetően versenyeznie kell majd más ellenzéki jelöltekkel (itt szintén az MSZP veszíthet egy, a DK-val kötött koordinációban elvileg neki szánt jelölést)

Jól látható, hogy az ellenzéki oldal által megnyert egyéni választókerületek többségét szocialista politikusok hozták, akik közül idén áprilisban többen újráznak. Amennyiben ezek tarthatóak, vagy akár csak néhány plusz körzetet tud szerezni az ellenzéki oldal, úgy mint a pécsi választókerületet, ahol elvileg Mellár Tamást támogathatja a teljes ellenzéki oldal, vagy Szekszárdon, ahol – még ha nincs is teljes ellenzéki koordináció, vagy megállapodás – az ellenzék odaáll Hadházy Ákos LMP-társelnök mellé, akkor néhány újabb mandátumot is behúzhatnának – bár ez utóbbi azért kétséges, mert a legutóbbi mérések tükrében nagyon sok, 2014-ben nyert választókerületben elvesztette előnyét a baloldal, s jelenleg ezekben is a Fidesz vezet.

Ám az mindennek ellenére egyértelmű, hogy 

ha az ellenzék mától valóban kampányolna, s felépítené egyéni jelöltjeit, úgy nemhogy a négyötödös Fidesz-KDNP győzelem lenne megelőzhető, hanem akár megakadályozhatnák az újabb kétharmadot is.

Ehhez azonban az kellene, hogy ha már egyszer megszületett az MSZP és a DK közötti koordinációs megállapodás, ideje volna néven nevezni, majd pedig kampányüzemmódba álltani az ellenzéki egyéni jelölteket, ezzel ugyanis – miközben a legerősebben fideszes körzeteket még mindig nem tudják elvinni, a legszorosabb választókerületek némelyike még átbillenhet az ellenzék javára.