Már a szélsőjobb is kisajátítja Szent Istvánt

2003-ban (a Mindentudás Egyetemén tartott előadása során) Romsics Ignác történész, akadémikus feltette azt a kérdést, hogy „miért írunk és miért olvasunk a múltról”. A meggyőző válasz szerint a tagadhatatlan érdeklődésnek több oka van. Az egyik legkézenfekvőbb a kíváncsiság. Az emberek érdeklődnek saját családjuk és tágabb közösségük múltja iránt. A másik ősi ok pedig az igény a szórakozásra. A középkori annalesek az úgynevezett „felsőbb körök” olvasmányai voltak, a velük szemben támasztott egyik fontos követelmény esztétikai jellegű volt. Napjainkban is bizonyosan sokaknak került már a kezébe olyan húsz-harminc oldalas, irodalmi jellegű, ám történelmi témájú esszé, amelynek veretes nyelvezete és igényes stílusa gyönyörködtető. (Ezzel az élménnyel találkozunk, ha például Szekfű Gyula, Németh László vagy Bibó István egynémely írását elolvassuk.)

A harmadik tényező: a nevelés, az oktatás, a példaadás. Már Plutarkhosz azzal a céllal fogott hozzá a Párhuzamos életrajzok megírásához, hogy tökéletesítse önmagát és olvasóit. G. M. Trevelyan 1913-as hitvallásában ugyancsak arról írt, hogy a történelem „igazi értéke” nem „tudományos”, hanem „educational” – vagyis nevelési, oktatási. „Azáltal, hogy a múltról való gondolkodásra készteti őket [a történelem], pallérozza az emberek elméjét” – írta. A múlt tanulmányozása egészséges szkepszisre és önálló véleményalkotásra nevel, s ezáltal megnehezíti, hogy manipuláljanak bennünket, hogy bármiféle ideológia rabszolgáivá váljunk.

Mindezekből következik, hogy a múlttal való foglalatoskodás igen jelentős mértékben politikai csatatér is. Bár nem hihetjük, hogy a jövő azé, akié a múlt, kétségtelen, hogy a jelen szereplői gyakran történelmi mezbe öltözve és a múlt szereplői mögé bújva vívják meg a jövőre vonatkozó „harcaikat”. Ez a szimbolikus politizálás, amelyet a múlt végletes leegyszerűsítése, a tények önkényes kezelése és érzelmi túlfűtöttség jellemez. (Ennek a túlfűtött „csoportnak roppant erős érzelmei vannak, amelyek nem a rokonszenv–ellenszenv-ellentétpárban, hanem az imádat és a gyűlölet kettősségében foghatók meg” – mondta nemrég a 168 Órának egy kitűnő szociológus, közvélemény-kutató.)

Amikor például azt hallottuk (s „jobbról” újfent halljuk, ahogy közeleg Szent István ünnepe), hogy két Magyarország van: Szent Istváné és Kun Béláé, akkor egy ilyen történelmi metaforába bújtatott, végletesen leegyszerűsített és szimbolikus politizálás – kényszerű – tanúi és szenvedő alanyai vagyunk.

Mindezt azért kellett elmondanom, hogy Szent István ünnepén a történelem során folyamatosan formálódott, az elődeink által és általunk maivá alakított és egységet igénylő Magyarországnak a 168 Óra című hetilapot olvasó polgárait emlékeztessem a történelmi eseményekre és Szent István Imre herceg számára írt intelmeinek egy máig érvényes mondanivalót tartalmazó részletére. Kr. u. 1000-ben István fejedelem Asztrik (szerzetesi nevén Anasztáz) meseritzi apátot királyi koronáért és egyházszervezéssel kapcsolatos intézkedéseinek jóváhagyásáért Rómába küldte II. Szilveszter pápához. 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén István fejedelmet a II. Szilveszter pápa (más vélemények szerint III. Ottó német-római császár) által küldött koronával megkoronázták. 1000 után Szent István kiadta első, 1009 körül pedig a második törvénykönyvét, majd 1018 és 1026 között – a keleti és nyugati uralkodók által írt úgynevezett királytükrök mintájára – elkészítette intelmeit fia és várható örököse, Imre herceg számára. Ebből idézem, az emlékezet felfrissítése céljából, talán a legismertebb és legtanulságosabb részletet: „A vendégek s a jövevények (a külföldiek) akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokról jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelveket és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge, esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

1083. augusztus 20-án (Szent László uralkodásának idején) a székesfehérvári bazilikában ünnepélyesen szentté avatták Magyarország 1038-ban meghalt első királyát, Istvánt, akit a világ azóta is országalapító Szent Istvánként ismer és tisztel.

Györky Zoltán
Kaposvár