Május végéig fizethetik vissza a pénzt a bankok

A pénzügyi szervezeteknek az eredetileg előírt április 30. helyett a felmerülő problémák elhárításáig, a feladatok elvégzéséig, legkésőbb május 31-éig mindenképp vissza kell fizetniük a fogyasztóktól jogszerűtlen díj- és költségemelésekkel elvont összegeket.

2014. április 26., 08:44

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: több pénzügyi szolgáltató már megkezdte a jogsértő banki díjemelésekkel elvont tételek visszatérítését.

Az MNB több szervezet megkeresése alapján döntött a határidő meghosszabbításáról az érintett fogyasztói kör, valamint a díjakra és költségekre vonatkozó tranzakciók pontos számításokra alapozható azonosítása végett. A jegybank becslése szerint a határozatokkal érintett pénzügyi szolgáltatóknak több százezer fogyasztónak összesen tízmilliárd forintos keretű összeget kell majd visszautalnia.

Az MNB emlékeztet rá, hogy ezen jogsértések miatt március 13-án közzétett határozataiban hozott intézkedést a jegybank, amely a legtöbb szolgáltatónál nemcsak bírságot szabott ki, de elrendelte a visszafizetési kötelezettséget is. Az ennek kapcsán érintett fogyasztói kör és a konkrét tranzakciók azonosítása és ennek alapján a visszafizetés lebonyolítása a hitelintézetek feladata.

Az MNB eddigi és további intézkedései során is maximálisan kihasználja a jogszabályokban biztosított fogyasztóvédelmi eszközöket, és minden esetben a feltárt jogsértésnek megfelelő – a korábbi évekhez képest gyakorta súlyosabb bírságokat is tartalmazó – szankciót alkalmaz.

A döntés nem érinti azokat a pénzügyi szervezeteket – a korábban visszafizetés teljesítésére kötelezett 33 pénzügyi szolgáltató mintegy negyedét –, amelyek bíróságon támadták meg a jegybanki határozatot, és valamennyien egyúttal kérték a törvényszéken a határozat teljesítésének felfüggesztését is. Esetükben a bíróság dönt a visszafizetés felfüggesztésének elutasításáról vagy elrendeléséről – írja az MTI.

A jegybank felkészült a perekre, meggyőződése, hogy – a fogyasztókat és a piac egészének biztonságos működését védő – határozatai ki fogják állni a bírósági eljárások próbáját, és álláspontját következetesen képviseli majd a taláros testület előtt is – olvasható a közleményben.