Magyarország sötét arca

– Magyarország imázsa egyszerre szörnyű, ha a nyugati médiát nézzük, és remek, ha az Orbánt dicsőítő osztrák és lengyel like-olókra gondolunk, vagy épp a bajor politikusokra. Melyik képnek higgyünk?

– Az ország képét ma döntően azok a rémisztő felvételek határozzák meg, amelyek az elmúlt két és fél hónapban árasztották el a világ tévécsatornáit a Keleti pályaudvarról, Röszkéről, a tüntető, majd az M1-en a szabadság felé menetelő tömegekről, és alattuk a szalagcímekkel arról, hogy Orbán nem akar muszlimokat, kerítést viszont igen. Mindez hihetetlenül sötét képet rajzol rólunk. És ne higgyük, hogy ez a liberális nyugati értelmiség médiája. Nem, ez a bulvársajtó, amely eddig menekültpárti volt, és Magyarországnak a szívtelenséget, a kegyetlenséget, a gyűlölködést rótta fel. Ez előtt a háttér előtt pedig Orbán úgy tűnik fel, mint Dart Vader, mint Voldemort. A sötét erő. Ez a jellemző kép ma rólunk.

– Lehet, hogy a Nyugat nem Magyarországot látja, hanem egy személyiség sötét jegyeit?

– Isten áldása volna, ha ez így lenne, komolyan mondom, mert ez azt jelentené, hogy Bécsben igazságtalanul mondták egy ismerősömnek: ne beszéljen magyarul, és Göteborgban, a nemzetközi könyvfesztiválon a magyar íróknak csak Orbán miatt kellene szégyenkezniük, a magyar társadalom, a nemzet többsége miatt nem. De így van ez? Én 1999-ben, a frankfurti fesztiválon átéltem, hogy a Szabadságpárt, Haider győzelme után az emberek nem mentek az osztrák standokhoz. Most a magyarokhoz nem mennek. Pedig mit tehetnek az egészről az írók? A probléma az, hogy Magyarország sok, de nem elég lelkes segítőn kívül nem küldött üzenetet a világnak, hogy nem azonos a kormánypolitikával.

– A Nyugat és a Kelet régen mutatott ennyire külön arcot, az biztos. A kormányplakátoktól meg a hazai politika „Jön a török!”-kurjongatásaitól beijedt magyar borzadva nézte, ahogy német rokonszenvtüntetők üdvözlőtáblákkal fogadják a menekülteket. Ezeknek elment az eszük, gondolták.

– A németeknek az első hetekben tényleg hihetetlen élmény volt, hogy 1989 óta másodszor válhattak az ígéret földjévé. Melengető érzés töltötte el őket, ahogy a Keleti pályaudvarnál a tömeg azt skandálta: Deutschland, Deutschland! Mi ezt akkor élhettük át, amikor Ceau?escu bukása után Románia felől jöttek menekültek. De a Kádár-rendszerben is úgy érezhettük, hogy – legalábbis a szocialista táboron belül – mi vagyunk a legkülönbek: a legvidámabb, legemberibb barakk. Ez a tudat ösztönzött bennünket, amikor áttoltuk a menekülő NDK-sok Trabantjait az osztrák határon. Ma pedig mi álljuk útját a szabadság felé tartó embereknek.

– Mondjuk azért az eufóriának már a németeknél is vége. Eljött a buli után a másnap, és kezdenek elgondolkodni azon, hogy itt százezreknek kellene lakást, munkát, szociális ellátást adni, és lehetőleg gettósodás nélkül integrálni őket.

– Igaz, elkezdődött a menekültrendszer átalakítása, a segélyek átgondolása, a nyugat-balkániak visszaküldése, akik most a menekültek negyven százalékát adják. Ezt már korábban meg kellett volna tenni. Viszont negyvennyolc óra alatt befogadják a szíreket. Vagyis nem hiszek abban, hogy Európa vezetői, főleg azok után, amit Angela Merkel mondott a befogadásról, bármilyen módon engedményt tegyenek az orbáni „takarodj”-politikának.

– Ezzel együtt Orbán ma hős is Európában, és nem biztos, hogy csak a szélsőjobbé. Egy kicsit azé a jobboldalé is, amely csak mostanában meri bevallani, hogy titokban nagyon is tetszett neki a kerítés.

– Marine Le Pen pártja, az osztrák Szabadság párt, amely most második lett a helyhatósági választásokon, az Igaz Finnek, a lengyel jobboldal jelentős része és mások is megtalálhatják Orbánban a maguk népi hősét, a nemzeti, keresztény Európa védelmezőjét. Ebben a kérdésben valóban nehéz szétválasztani a jobboldalt a szélsőségektől. Azok a német szélsőjobboldali csoportok is kedvelhetik, akik nemrég menekülteknek szánt épületeket gyújtottak fel. Ez a támogatói kör ráadásul nő, középről is visz el szavazókat, Merkeltől is. Ezért is tartom őt nagyra, mert ezt tudnia kellett előre, mint ahogy Ferenc pápa is tudta, hogy a menekültek melletti kiállása hány katolikust távolít el tőle. Mégsem a közvélemény-kutatók sikerlistáit lesték. Itt két út lehetséges: az Európát vezető felvilágosult elitnek meg kell ütköznie a feldühödött tömegekkel, vagy – és én ebben reménykedem – Európa már civilizálódott, liberalizálódott annyira, hogy a merkeli politika mellett megmarad a választói többség, amely előtt Orbán képe továbbra is egy sötét jegy.

– Ez vetül rá az országra is? Vagy ezért mi is sokat tettünk? Az a magyar imázs, amely huszonöt évvel ezelőtt még létezett a nyugati fejekben, hogyan csúszott, alakult át a mostani önző és durva vonásokba?

– A kádári politika és az ország arculata is egybecsúszott, és főleg a nyolcvanas években, amikor a másik Nyugat-kedvenc, Románia elmerült a leggusztustalanabb diktatúrában, európaiasnak tűnt. A magyar kisember szenvedett a rendszertől, de közben civilizált volt, vállalkozó szellemű, gondolkodó és valamilyen értelemben demokrata érzelmű. Ezt 1989-ben bizonyítottuk is Nagy Imre temetésével, az NDK-sok kiengedésével, a romániai lakosság megsegítésével, a piacgazdaság gyors kialakításával. Óriási nemzetközi presztízsünk volt azután is, amikor a kádári rendszer már összeomlott. Már-már nyugatiaknak számítottunk. Ezen a képen az Orbán-kormány rontott 2001-ben, a tornyok lerombolása után.

– Amikor nem ítélték el a háttérből őket támogató MIÉP-főnököt, Csurka Istvánt, aki egyfajta büntetésnek nevezte a terrortámadást?

– Igen, és ezt a Bush-adminisztráció sosem bocsátotta meg. Közbevetőleg: én azt hiszem, Orbán akkor győződött meg először arról, hogy a Nyugat alkonya elkezdődött. A hazai imázson igazából 2006 őszén sikerült vágnunk egy nagy lyukat. A politikai hitelünket aláásta a Gyurcsány-beszéd, a társadalom hitelét pedig az égő tévészékház képe, ami ugyanúgy bejárta a világsajtó címoldalait, mint most a kerítés fotója. A békés, nyugodt kis országról kiderül, hogy megőrült. Úrrá lett rajta csőcselék. A forradalom ötvenedik évfordulójára érkező külföldi vendégeket úgy kellett kicsempészni a városból, mintha egy ostromlott végvárban lettek volna. Morálisan épültünk le, politika, ország együtt. Ebből 2010-re a kiigazító lépéseivel a Bajnai-kormány, a megszorítások intelligens tűrésével pedig a társadalom hozott vissza sokat. Az utóbbi azt bizonyította a Nyugat szemében, hogy ha nem egy nekivadult ember vezeti és nem is egy szintén tolerálhatatlan ellenzéki Orbán, akkor képes értelmesen viselkedni. 2010 tavaszán legalább akkora esélyünk volt a kitörésre, mint az akkor szintén csődközelbe került baltiaknak, akik egy normális politikával ma Európa élén járnak. Mi viszont belevágtunk egy barom politikába, és az unió sötét alakjai lettünk.

– Ha Bajnai alatt magunkhoz tértünk, az csak azt bizonyítja, hogy a társadalom nagyon hajlékony, alkalmazkodóképes, és gyakorlatilag vezérfüggő. Olyan arcot vág, amilyen főnökhöz hozzájut. Mintha nem lennének önálló értékei, értelmes hagyományai, távolságtartása a politikai üzenetektől.

– Lehetséges, hogy ez így van, de az európai elit nem ezt várta a magyaroktól, és csalódott bennük. Ez a magyar elitre is áll, amely szintén csalódott saját népében, és a nép is benne. Az ugyanis még rendben van, hogy 2010-ben, kiábrándultsága okán a társadalom kétharmadot ad Orbán Viktornak, és a Jobbik komoly erővé válhat a parlamentben. Egyszer előforduló kilengés. De 2014-ben, amikor a társadalom már nem mondhatta, hogy nem jött tisztába a Fidesszel és a Jobbikkal, Orbán három választáson mégis többséget kap, a szélsőjobb tovább erősödhet, ellenzék viszont sehol, akkor miért gondolná Európa, hogy a magyar választó jobb, mint azok, akik vezetik? Hiszen ma már elmondható, hogy amit Orbán tesz, például a menekültügyben, azért teheti, mert a közvélemény támogatja.

– Még egyszer megismételnék, pontosabban továbbvinnék egy kérdést, csak azért, hogy biztosan jól megértsük egymást. Nem lehetséges az, hogy Orbán imázsa, amely ma sajnos az enyém is meg az öné is Európában, lassan kifehéredik, és a menekültügyben már bizonytalanabb nyugati választók mégiscsak Orbánnak adnak majd igazat?

– Nem. Nyugat-Európa kezdeti nagylelkűségét erősen csökkenteni fogják a hétköznapi tapasztalatok, de az alapvető politika nem változik. Azért sem, mert a gazdaság szereplői ráébredtek, milyen szükségük van a bevándorló munkaerőre egy sor ágazatban. Ezért az egész üzleti világ menekültpárti. Pontosan látják, hogy azok az országok, amelyek bezárták magukat egy erődbe, mire jutottak. A japánok például, vagy az oroszok, akiknél nincs demográfiai utánpótlás, a nulla növekedés felé tartanak. Kína fogyása is elindult. Magyarországgal is ez a helyzet, és a munkanélküliség mellett munkaerőhiány van.

– A rossz magyar imázs erkölcsi vagy egyben súlyos anyagi károkkal is jár? Az ember azt gondolná, hogy attól, mert Orbán erődpolitikát folytat, a tőkének nem kell elriadnia az országtól.

– Először is kiderült, hogy az orbáni politika másokat is megfertőz: a szlovákokat, a cseheket, de még a bajorokat is. Az pedig már nem egy kis Európa-széli ország ügye, hanem maga a német belpolitika. A mi tragédiánk éppen az, hogy minél nagyobb sikere van Orbánnak, annál veszélyesebbnek tartanak minket Európára nézve. A tőke pedig már eddig sem jött. Azt sem tartom véletlennek, hogy a hitelminősítők nem emelik az ország besorolását, bár megtehetnék. Ám politikai kockázatot látnak a kormány politikájában. Mi pedig a mindennapi életünkben szembesülünk majd azzal, hogy magyarnak lenni sem Európában, sem Amerikában nem lesz jó dolog.