54-en fagytak halálra év végéig Magyarországon

2021. január 6., 14:03

Szerző:

Az MSZF szerint az előző évekhez képest kevesebben haltak meg a fővárosban.

December végéig 54-en fagytak meg Magyarországon október eleje óta – írja a 24.hu a Magyar Szociális Fórum (MSZF) közleménye nyomán, amely előzőleg, november elején 11 áldozatról számolt be. A fagyhalál adatait rendszeresen követő emberjogi fórum szerint az előző évekhez képest kevesebben haltak meg a fővárosban.

Az MSZF ezt a hajléktalanokkal való fokozott törődésnek tulajdonítja, de hozzáteszi, a jelenség még mindig tömeges. A kihűléses elhalálozások területi összetételéről azt írták, az elhunytak többsége kis településeken élt, sokan közülük mélyszegénységben. Korábban városokból került ki az áldozatok többsége – tették hozzá.

A legtöbben fűtetlen lakásukban hűltek ki végzetesen, illetve kórházba szállításuk közben, vagy beszállításuk után haltak meg, mert már nem tudtak rajtuk segíteni. Többnyire magányosan élő, idős emberek haltak meg, ami egyrészt a megélhetési viszonyokra utal, másrészt arra, hogy a szociális gondoskodás még mindig sok kívánnivalót hagy maga után.

A Magyar Szociális Fórum korábban jelezte, egy év alatt meg lehetne szüntetni a hajléktalanságot, megerősíteni az idősek gondozását szolgáló szociális hálót, és ezzel kiküszöbölni a fagyhalál két fő okát: a lakhatás hiányát és az ellátatlanságot, ha megvolna hozzá a politikai akarat - írja a portál.

 

Az északkeleti és a délnyugati, nyugati tájakon erőteljes gomolyfelhő-képződés várható: ezeken a részeken egyre több helyen számolhatunk esővel, zivatarral, felhőszakadással.

Újabb pofont kaptak azok, akik hittek abban, hogy a gyermekvédelmi törvény valóban szigorodhat. A kormánypártok képviselője, Dunai Mónika előterjesztése szerint ugyanis a gyónási titok mentesülne a jelentési kötelezettség hatálya alól a gyerekbántalmazások esetében is. Azaz egy pap minden további nélkül eltitkolhatná, hogy egy pedofil elkövető bevallotta neki a bűnét.