Magyarország és a politikai barbarizmus

Négy éven át úgy érezhette az ember: nem is a hatalom korrekt ellenőrzése, inkább az ország kormányozhatatlanná tétele az ellenzék célja.

Sir Randolph Churchill (a nagy Churchill apja) mondta: „Az ellenzék feladata ellenezni.” Nem kell alternatívát javasolnia, a hatalom meghódítása a cél. A kormánypárt akkor bukik meg, ha olyan hibákat követ el, amelyeket már nem lehet korrigálni. A kérdés csak az, hogy az ellenzék milyen módszerekhez folyamodik. Egy döntő feltételnek meg kell felelnie: az ország működését nem béníthatja meg, és erőszakot sem alkalmazhat. Orbánék módszerei ebben az értelemben hagynak némi kívánnivalót. De hangsúlyozni kell: a Fidesz éles hangütése eredménytelen lenne, ha a koalíció (2002 és 2008 között) nem követ el döntő hibákat.

A közélet eldurvulása nem korlátozódott a parlamenti politikára. Egy félfasiszta mozgalom 15 százalékos eredményt ért el az uniós választáson. Rasszista gyilkosságsorozat történt.

Akkor is hangsúlyozni kell: mindez nem vezet idáig, ha az eddigi kormányok legalább kísérletet tettek volna a romák emancipációjára. Kormány és ellenzéke együtt felelős a politikai barbarizmusért, a hisztérikus társadalmi légkörért. És ennek komoly európai visszhangja van.

Pozitív hírek nem is terjednek rólunk?

Dehogynem. A gazdasági összeomlást sikerült elkerülni. Ennek jó visszhangja van. De a rossz hír gyorsabban terjed.

Elfogadhatónak tartja, hogy egy demokratikus európai párt még a hatalom megszerzése előtt „szervezni kezdje” a megfelelő médiaközeget? Hogy egyik napról a másikra eltávolítja a képernyőről a közszolgálati magazin stábját?

Dolgoztam az ORF-nél főszerkesztőként, s egy ideig a külföldi adások igazgatójaként. Olyasmi, ami Magyarországon zajlik, Ausztriában elképzelhetetlen lenne. A sajtószabadságot számos fék biztosítja. Nem állítom, hogy osztrák politikusok nem próbálják a médiát befolyásolni. De vannak bizonyos határok. A jelenlegi (le)váltássorozat Meèiar korszakára emlékeztet. S ki tudja, mi történik még, ha a jobboldal kétharmados többséget szerez.

Mondok más példát. Egy nagyvárosban leváltják a kormánypárti vezetést. Az új polgármester azzal kezdi, hogy szerződést bont a helyi vízmű francia kisebbségi tulajdonosával. A régi menedzsmentet kidobatja az épületből. A bíróság még nem döntött. A per el sem indult.

Ez elképzelhetetlen. Ha valahol visszaélések vannak, az a bírára, az ügyészre tartozik. Nem lehet jogon kívüli eszközökkel jogvitákat bonyolítani. De ez mindkét oldalra áll ám! Amit ugyanis a leváltott budapesti főpolgármester-helyettes művelt a BKV-val, az Ausztriában nagy hullámokat vetne. Olyan emberre bízták a legfontosabb fővárosi közcég felügyeletét, akiről – finoman szólva – „nem lehet túl sok jót hallani”. A botrány igazi okairól az MSZP hallgat. Nem is csoda, ha a szélsőjobb elleni kritika hatástalan. De a szocialisták és az SZDSZ-esek még a végveszély óráiban is hatalomért és pénzért marakodnak. Megérdemlik a sorsukat.

Egy vidéki polgármester (ő ellenzéki) közpénzből csónakázótavat építtet. Véletlenül a villája elé.

Ebből Nyugaton „lennének bonyodalmak”. A média ízekre szedné. Számvevőszék Ausztriában is működik, s komoly jogköre van. Az ORF-nél minden szál ceruzával el kellett számolnom. Botrányok ott is akadtak, de a kontroll szigorúbb.

A magyar sajtó elég féloldalas. A lapok többnyire csak az ellenoldal ügyeit feszegetik.

A hallgatás a legnagyobb veszély. Létezett Magyarországon egy hihetetlen időszak. Két éven át egyetlen téma uralta az újságoldalakat: Gyurcsány Ferenc sorsa. Másról írni sem tudtak.

De ez a téma elveszett.

És most, amikor itt egy miniszterelnök, aki Nyugaton kifejezetten jó benyomást kelt – több jelentős német és brit lap dicséri –, a magyar olvasó erről nem is tud. Igaz, magát az MSZP-t sem foglalkoztatja a téma. Kicsinyes pozícióharcai kötik le.

Miközben nehezményezik, hogy a Bajnai-kormány „nem mélyed el” a pártügyekben.

Ne is mélyedjen el. Bajnainak nem a pártján kell segítenie. Az országot kell a bajból kihúznia. És ahol Hagyó-félék lehetnek politikusok, a pártügyekből jobb kimaradni. Kár, hogy a tisztességeseket is lejáratják. Lendvai Ildikó nevéhez például nem tapad se hatalmi visszaélés, se pénzügyi manipuláció. A tisztessége és tehetsége sem elegendő ahhoz, hogy feledtesse azokat az ízléstelen kompromisszumokat, amelyek választások, kongresszusok előtt a pártjában zajlanak. A jelenlegi MSZP-re valóban áll a Bourbonokról szóló mondás: „Semmit sem felejtettek, és semmit sem tanultak.”

Amikor utoljára beszélgettünk, a nyílt erőszak még elképzelhetetlennek látszott. Azóta hat képviselő házára hajítottak Molotov-koktélt. A feszültség a mélyben lappangott. Mikor került felszínre?

2006 volt a vízválasztó. Az őszödi beszéd kiszivárogtatása. Ami azóta Magyarországon zajlik, tragikus. A melegfelvonulások elleni brutális tüntetések, a romagyilkosságok, a Magyar Gárda felvonulásai. Be kell látnom: a magyar politikai elit semmit sem tanult a múltból. Minden kifejezésnek abnormálisan félreértelmezett tartalma van. Nincs nyugati értelemben vett jobb- vagy balközép. Itt a jobboldal „fasizmust” jelent. A bal „kommunizmust”. A liberalizmus pedig felőrlődött.

Az ellenzék „elszámoltatásra” készül. A feljelentés eszközével eddig is élhetett volna. Miért nem tette?

Ezt tőle kéne megkérdezni. Furcsán is hat az efféle agitáció azoktól, akiknek az ügyeiről korábban annyit olvashattunk. Tudja, egy elhunyt osztrák kollégám szerint „a politikus legnagyobb ellensége az archívum”. A korrupciónak ugyanis, ahogy Bécsben mondják, nincs politikai masnija.

A politikai emlékezet sem számít?

Az nagyon rövid. Ami nyolc-tíz éve történt, a múlté. Ami ma folyik, abból a jobboldal két évig „vígan megél”.

Zárszóként döntsük el: mi lettünk érzékenyebbek, vagy valóban barbarizálódott az ország?

Mindkettő igaz. Magyarország sohasem szembesült valódi lehetőségeivel. Mára végzetesen két táborra hasadt. De miközben az egyik fél hangja halkul, a harsány, populista tábor megnyerte a közvéleményt.

Ebből még nem következik a szélsőjobb térhódítása.

Ez a barbarizálódás igazi jele. A neonácikra emlékeztető szélsőjobb térnyerése. Manapság olyan emberek jutnak mandátumhoz, akik otrombaságokkal tömik a választó fejét. Azt hirdetik, hogy „Magyarország nem Palesztina”.

Ezzel a történet végére is értünk?

Azért még bízom abban, hogy a választáson a Jobbik nem produkál két számjegyű eredményt.

Az európai közvélemény nem jelent féket?

– Nem. Európa – absztrakt fogalom. Független államokból áll, s az államokat pártok vezetik. Magyarországra – amíg nincs nagyon nagy baj – ki figyel oda? Vannak barátaim, akik azt mondják: ez csak a felszín. Remélem, igazuk lesz. Mert Európa nem menedék. Ha csöndes, demokratikusnak álcázott hatalomátvétel zajlik, néma marad.