Államfő lehet Orbán Viktor

Bár az államfő-választás csak jövő tavasszal esedékes, ahogy közeledik egyre több név kerül elő, mint potenciális jelölt.

2021. október 13., 17:20

Szerző:

Ismét felvetődött, hogy Orbán Viktor foglalná el a kibővített hatáskörű államfői posztot. „A kormányfő mérlegel. Januárig nem foglalkozik a köztársasági elnök megválasztásának ügyével” – nyilatkozta még nyár közepén Orbán Viktor terveiről Havasi Bertalan. A napokban a  házelnök Kövér László is beszélt erről egy rádióműsorban, és azt mondta, hogy a Fidesz elnökségben még nem foglalkoznak a kérdéssel. Megjegyezte azt is, hogy van olyan eset, amikor ő sem tudna ellentmondani egy esetleges felkérésnek.

A jelenleg hatályos szabályok szerint 2022. március 9. és április 9. között kell megválasztani az új köztársasági elnököt, ez viszont nem olyan szabály, amin ne lehetne változtatni, különösen, a Fidesz két harmados parlamenti többségével.

Az nyilvánvaló, hogy Orbán Viktor – akár magának, akár másnak szánja – olyan kulcspozícióként tekint a köztársasági elnökire, amelynek minden korábbinál nagyobb jelentősége lesz 2022-től.

 

(Kiemelt kép: Orbán Viktor Facebook-oldala)