Magyarország a negatív példa az EU-ban, és ebből nagyon rosszul jövünk ki

– Ön most is éppen Brüsszelben van. Mit tapasztal, milyen a hangulat, mik a visszajelzések, miután az Európai Bizottság bemutatta a 2021–2027-es költségvetési javaslatát?

– A javaslat irányait, nagyságrendjét tekintve nagyjából mindenki valami hasonlóra számított, de ettől függetlenül pillanatnyilag szinte senki sem ért egyet vele, ellentmondásosak a vélemények. Az EU a jövőben a Brexit miatt kevesebb pénzből tud gazdálkodni, hiszen kiesik az egyik legnagyobb befizető ország hozzájárulása. Hogy ne legyen drámai a csökkenés, az államoknak GDP-arányosan több pénzt kellene beadniuk a közösbe, mint eddig. Ez alapvető konfliktus, hiszen akik eddig is befizetők voltak, nem igazán érzik ezt jó iránynak. Kategorikusan nemet mond a magasabb befizetésre egy, az osztrákokból, a hollandokból, a svédekből, a dánokból álló kemény mag, álláspontjukat a felhasználások alacsony hatékonyságával és hatásosságával, az együttműködés, a konszenzus és a szolidaritás hiányával indokolják. Az osztrák álláspont különösen kritikus, hiszen mint soros elnökök ők fogják levezényelni az első körös egyeztetéseket. Különben maga Jean-Claude Juncker is azt mondja, kevesebb pénzből többet, jobbat kellene elérni, létrehozni. Az meg természetes, hogy Magyarország egyetért a GDP-arányos befizetések növelésével, hiszen mint felhasználó többszörösét kapja vissza támogatásként.

Fotó: Hernád Géza

– A részletes vita akkor kivételesen kemény lesz?

– De nemcsak a pénz nagyságrendje miatt, hanem Európa jövőjének tartalmi kérdései, céljai és az ahhoz való igazodás miatt is. Állandóan a kohéziós és az agrártámogatások mennyiségéről beszélünk, holott mint pénzügyi források nem csak ezek befolyásolják a fejlődést. A Juncker-féle irányítás legnagyobb újítása és ereje, hogy megerősítette a gazdasági kormányzás szemeszterét, s a strukturális alapok mellett felállította az Európai Beruházási és Stratégiai Alapot. Utóbbi olyan célrendszeren keresztül működik, ami a korábbinál jobban összeköti az európai országokat, nem egy-egy állam saját felelősségére gondol a pénzek felhasználásánál, hanem közös európai hozzáadott érték megteremtésében érdekelt. Létrejött egy komoly, piaci mechanizmusokhoz kötődő forrásrendszer, ami nem mellesleg sokkal közelebb áll a gazdasági szereplők szándékaihoz, mint a hagyományos pénzelosztás. Persze a szociális és az önkormányzati szféra meg inkább az utóbbiban érdekelt. Tartalmi kérdésként a szociális jogok európai pillére, a szegénység, a fiatalok munkanélkülisége, a környezet állapota és a lakhatás problémái elsődlegesen a települések irányítóinak gondjai. A költségvetés racionalizálása hosszú távon a strukturális reformokon, az oktatás, az egészségügy, az igazgatás rendszereinek gazdaságosságán és eredményességén múlik. Komoly erők mozdultak meg, hogy Európa jövője érdekében – enyhítsen a költségvetési szigoron a fenti célok érdekében.

– Vagyis tele van törésvonalakkal az EU, és akkor még nem is beszéltünk az eurózónáról, amelynek átalakítása ugyancsak számos érdeket sérthet.

– A nagy befizetők között, akik mindannyian tagjai az eurózónának, folyik belső egyeztetés arról, hogy mindenekelőtt hogyan oldják meg az eurózónában már bent lévők, a spanyol, a portugál a görög elmaradott régiók kérdését. Csak utána jöhet szóba, hogy mi legyen azokkal, akik még bent sincsenek. Ráadásul a tagok között egyre nagyobb az egyetértés abban, hogy az adórendszereken belül is nagyobb összhang kellene: olyan érzékeny témákhoz nyúlnának hozzá, mint az áfa vagy a környezeti káros kibocsátással kapcsolatos adók. Az eurózóna közös pénzügyi irányítása is a következő ciklusban fog megvalósulni olyan elemekkel kiegészítve, mint például a bankunió vagy a közös betétvédelem. Van, aki ezt a belpolitikába való beavatkozásnak tekinti. Éles politikai csaták zajlanak a színfalak mögött, valóban nagyon kemény viták előtt áll az egész EU.

– Hol van ebben a folyamatban Magyarország?

– A magyarok és a lengyelek mint negatív példa vannak jelen, miattuk kerülhetett be a gondolkodásba, hogy az EU jogállami garanciákat kér a támogatásokért cserébe. Magyarország sajátos helyzetben van. Miközben a kormánya erős és stabil, az igazságát sokan megkérdőjelezik. Helyes-e, hogy egy kormány ily mértékben elmozdul egy központosított rendszer irányába? Hogy lehet az, hogy a németek, a hollandok, a franciák vagy a spanyolok képesek visszatartani a saját politikai családjaikat attól, hogy elinduljanak szélsőjobbra? A magyar kormány nem érzi a határokat, pedig ahhoz, hogy megmaradjon az ország politikai, pénzügyi és kulturális támogatottsága, a következő egy évben nagyon éles határt kell húznia az Orbán-kormánynak a populizmussal szemben. Két kérdésben kell újragondolni a magyar álláspontot: az egyik a migráció, a másik a korrupció és az uniós ügyészség. Be kell bizonyítani, hogy olyan migrációs politikát képviselünk, ami egybevág az európai értékekkel.

– Az új költségvetési ciklus egyik kiemelt célja az EU külső határainak megerősítése. Ebből a szempontból Orbán Viktor gondolhatja, hogy ő éppen ezt tette a kerítésépítéssel, és joggal kérdezheti, hogy akkor most mi a baj.

– Nem a kerítés a gond, hanem az, ahogy elkészült, érdemi egyeztetés nélkül. Az a baj, hogy akik többet fizetnek be a közös költségvetésbe, azok egyben a menekültek legnagyobb befogadói is. Olaszország, Svédország, Hollandia, Németország, Franciaország joggal mondja: ne csináljuk már, hogy miközben a nagy nehézségekből komolyan kivesszük a részünket, még azokat is támogassuk, akik nem befogadók. Orbán Viktornak abban persze igaza van, hogy megállította a menekültáradatot a határon, ugyanakkor a valódi problémát nem oldotta meg. Érkeznek menekültek az EU-ba, csak éppen más útvonalon. A holland miniszterelnök a költségvetéssel kapcsolatban konkrétan kimondta: elképzelhetetlennek tartja, hogy valamely kelet-európai állam képtelen legyen befogadni kétezer menekültet.

– Magyarország hozzáállása nem is arról szól, hogy ne tudna elhelyezni kétezer embert.

– Annál is inkább, mert különböző érdekekből Magyarország befogad külföldieket, sőt konkrétan menekültjogot is több mint ezer ember kapott már. Nem lehet, hogy ez a téma akadályozza meg, hogy a magyar emberek több pénzt kapjanak. Meg fog oldódni a kérdés, mert itt jönnek képbe azok a nyugat-európai vezetők, akik azt mondják: a pénzt közös, összeurópai projektekre szeretnék fordítani, mert az ellenőrizhető. Vagyis van egy magatartás migrációs kérdésben Magyarországon, és van egy válasz rá a másik, a pénzelosztási oldalon.

– Nyomós érv.

– Az. Ezért is érthetetlen, ami az EU–Afrika-csúcstalálkozón történt. A magyarok egyedüliként megvétózták, hogy mindenki számára előnyös megállapodás szülessen a migrációs nyomás enyhítésére.

– Milyen most Orbán Viktor megítélése, és ez mennyiben befolyásolja azt, hogy az ország miképp jön ki a költségvetési vitából?

– Orbán Viktor pontosan tudja, neki most az az érdeke, hogy partnerként tekintsenek rá. A Time címlapján nemrég Putyin, Erdogan, Duterte és Orbán szerepelt azzal a címmel, hogy Rise of the Strongman. Az üzenet ellentmondásos, egyrészt utal az autoriter rendszerekre, arra, hogy hol a legerősebb a központi irányítás és leggyengébb a demokrácia, másrészt Orbánt egy olyan erőcsoportba helyezi, amely elkerülhetetlenné teszi őt a vitákban, és igenis elő kell venni a szempontrendszerét, a tapasztalatait.

– Kérdés, Orbán Viktor szempontrendszere mennyire Magyarország szempontrendszere.

– Attól függ, ki milyen Magyarországra gondol.

– Ha az EU szempontjait nézem, akkor olyanra, amely jogállam, ahol nem nő meredeken a korrupció, nem zuhan a versenyképesség.

– E nézőpontból valóban elkülönült helyzetben vagyunk. Még a lengyelek is több együttműködésre hajlanak a jogállamiság területén, mint mi, bár újabban érződik a taktikai elmozdulás. Azt kellene megérteni, hogy miért rossz nekünk az az irány, amikor az ellenőrizhetőség érdekében az EU minél jobban központosítja a pénzelosztást, és ezzel egy olyan mechanizmust épít fel, amely jogokat vesz el a tagoktól. Mindenkinek az az előnyösebb, ha az önkormányzatok és régiók kapják a pénzt, mert helyben ők tudják a legjobban, hogy saját felzárkózásuk érdekében mit kellene tenni.

– Magyarországon az önkormányzatok és a régiók önállósága gyakorlatilag megszűnt, a megyei önkormányzatok kapták meg a pénzt, ők osztják szét.

– Igen, azok a megyei önkormányzatok, amelyeknek amúgy nincs fejlesztéspolitikai feladatuk. A most indult költségvetési vitában két dologgal mindenképp számolni kell. Az egyik a régiók és az önkormányzatok erősebb képviselete, amit Franciaország és Németország, Olaszország, Spanyolország erősen szorgalmaz. A másik a gazdasági, a szociális és a civil képviselet erősítése. Az ő részvételük az előkészítéstől a végrehajtásig a fejlesztési folyamatok meghatározó feltétele.

Fotó: Hernád Géza

– Idehaza ezeket a szektorokat évek óta szisztematikusan nullázta le a kormány, vagyis az önkormányzatok, a régiók önállóságát, a civil szférát most vissza kellene építeni ahhoz, hogy az új uniós költségvetési ciklus feltételrendszeréhez tudjon igazodni a magyar pénzfelhasználás?

– És ha ez megtörténik, akkor egészen biztosan hatékonyabban fogjuk elkölteni a pénzeket. Ha a gazdasági szereplők, a civil szféra és a területileg illetékes intézmények újra össze tudnának fogni, az egy egészen más társadalmi kört tudna pozitívan érinteni, mint ami az elmúlt időszakban kedvezményezett volt.

– Elég nehéz elképzelni, hogy hagyna működni a kormány egy ilyen rendszert.

– Az lehet, de ezt kéri az EU. Ráadásul ezek a szereplők kiválóan ellenőrzik egymást. De amiről még nem beszéltünk, s ugyancsak alapvető prioritás az új költségvetési ciklusban, az a kutatás-fejlesztés és az innováció. A három legfontosabb véleményformáló – a franciák, a hollandok és a németek – nem fogják megengedni, hogy vita legyen arról, milyen irányba mozduljon a támogatások nagyságrendje, ugyanis azt mondják, az innováció az EU jövőjének az alapja. Ez viszont az a terület, amely csak akkor működik jól, ha nemzetközi összefogás van. Ebben muszáj lenne részt vennie a magyar kormánynak is.

– Varga Mihály a napokban jelentette be, hogy a visegrádi négyek együttműködési megállapodást kötöttek az innováció, az ipar 4.0. és a robotizáció területén.

– A K+F és az innováció nem területspecifikus. Funkcionális kérdés, hogy egy iparágon belül mi hol jelenik meg. Az, hogy összefogunk, nagyon jó, de valószínűleg mégis együtt kell dolgozni a nagy nemzetközi tudásközpontokkal is.

– A 2021-ben kezdődő programozási időszakot nagyon komoly szakmai előkészítő munka előzte meg. Magyarország részt vett benne? Azért kérdezem, mert egyre kevesebb az információ arról, ki mit csinál Brüsszelben, milyen eredményeket ért el, a magyar érdekeket ki képviseli.

– Pedig ott vagyunk mindenütt. Ami a hátrányunk, s talán ezt érzékeli, hogy lefokozódtunk az európai bürokráciában, a központi irányítási rendszeren belül. Nincs főigazgatónk, csak egy főigazgató-helyettesünk, alig léteznek osztályvezetők. Ez az előkészítés stádiumában okoz komoly gondokat, mert a nyíltan talán ki nem mondott érdekek nem tudnak észrevétlenül beépülni a döntéshozásba. A lengyelek vagy a kisebb északi országok ebben rendkívül erősek. Mindenütt ott vannak meghatározó, befolyásos személyiségekkel megerősítve. Egyébként nagyon sok olyan brüsszeli vagy más európai nagyvárosban lévő gondolkodó és politikai központ van például a gazdaság legerősebb civil szervezete, a Business Europe, az Európai Környezetvédelmi Ügynökség, de mondhatnám a kis- és középvállalkozások érdekvédelmi szervezetét is −, amelyek hihetetlenül befolyásosak, a véleményük mérvadó, s ott ülnek a magyar szakemberek is. Véleményeket írnak, előterjesztéseket készítenek, ott vannak a gondolatok csírájánál, ami a legfontosabb. De a kormány ezt nem használja ki.

– Ön szerint hatásos lehet a zsaroló, fenyegető politika a renitensekkel szemben? Eddig akármilyen csalás, lopás, visszaélés történt az uniós pénzekkel, igazi megtorlás nem volt, előbb-utóbb a visszatartott pénzek is elértek a címzett országokhoz, legfeljebb más célokra, mint amire eredetileg kapták volna.

– Ez a legnehezebb kérdés. Az EU-nak demokratikus alapító okirata van, fel sem merült a gondolat, hogy aki belép, az nem fogadja el az értékeit, hogy devianciák jelenhetnek meg benne. Olyan szankciók nincsenek, és nem is lenne szabad, hogy legyenek, amelyek kizárással fenyegetnek egy országot. Meg kell találni a tárgyalásos megoldásokat. Nélkülözhetetlennek tartom az EU-n belül a közép-európai országokat, de nem az olcsó munkaerő vagy a gazdasági kihelyezés miatt, hanem egyszerűen, mert odatartoznak. Szerintem egyetlen hatásos jogi eszköz van, mégpedig az euróövezeti csatlakozás. Ott ugyanis a jövőben olyan szoros együttműködés épül ki, amely a gazdaságokat szabályozott, pozitív irányba befolyásolja, s egységes, számon kérhető rendszert épít ki. Bármikor jöhet egy újabb gazdasági válság, és egészen biztos, hogy először azt mentik, aki benne van az euróövezetben. Egy felelős kormány közép- és hosszú távú gondolkodását ezeknek a szempontoknak meg kellene határozniuk. Ráadásul a magyar emberekben benne van az igény, hogy a fejlett Európához tartozzanak, akarjon is bármit az éppen hatalmon lévő politikai erő. 

Baráth Etele

2010 óta az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagja. Emellett jelenleg az Európai Szemesztercsoport alelnöke, a következő uniós pénzügyi ciklussal foglalkozó tanulmányozó csoport elnöke.

Korábban, 2002-től államtitkárként vezette a Nemzeti Fejlesztési Terv és EU-támogatások Hivatalát, majd 2004-ben európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter lett, az ő felügyelete alá tartozott a Nemzeti Fejlesztési Hivatal és az Európai Ügyek Hivatala is.