A kormánylap által közölt kutatás szerint a budapestiek többsége múzeumokat akar a Városligetbe, de a Greenpeace ezt nem látja igazoltnak

2019. december 11., 16:12

Szerző:

A Városliget átfogó megújítására vonatkozó konkrét tervek ismeretében a fővárosiak több mint kétharmada, hetven százaléka támogatja a Liget Budapest projektet, háromnegyedük pedig úgy látja, a fejlesztések erősítik Budapest családbarát kínálatát – derült ki a Városliget Zrt. megbízásából az Inspira Research Group által készített közvélemény-kutatásból.

A Magyar Nemzet cikkében közölt, ezerfős, személyes interjúk alapján november 2. és november 12. között készített fővárosi reprezentatív felmérés szerint

a megkérdezettek 76 százaléka szerint fontos, hogy új, korszerű kulturális intézmények is kerüljenek a Városligetbe

oly módon, hogy közben a zöldfelületet is növelik és megújítják, az új épületeket pedig lebontott épületek vagy parkolók helyén építik fel.

A válaszadók 74 százaléka szerint Budapest kulturális hírnevét és nemzetközi turisztikai vonzerejét is kedvezően befolyásolják majd a Liget-projekt részeként felépítendő új épületek, melyek közül a döntő többség a Magyar Innováció Házát és az Új Nemzeti Galériát kedveli a legjobban, amely a fővárosiak 81, illetve 72 százalékának nyerte el a tetszését.

Az egykori Közlekedési Múzeum torzójának helyére, valamint a lebontott Petőfi Csarnok területére tervezett új épületek a fiatalok és fiatal középko­rúak, a belváro­siak, illetve a nagycsaládosok körében kiugróan népszerűek. További fontos megállapítása a kutatásnak, hogy a válaszadók 72 százaléka szerint a tervezett új épületek megvalósítása a Városliget eddigi állapotához képest pozitív irányú változást jelentene – írja a kormánylap.

A Greenpeace közvélemény-kutatási eredményei ezzel szemben évek óta azt mutatják, hogy

a budapestiek négyötöde ellenzi a Városliget Projektet.

A ligetet szeretnék megtartani közparknak, nem szívesen látnának ott hatalmas épületeket még akkor sem, ha azok múzeumok – közölte márciusban a környezetvédő szervezet eredményeit a Klubrádió.

Tegnap 16:36

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Tegnap 16:20

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Tegnap 15:55

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.