Magyar bunda: Jól fizető vereség a végeken

„Még most sem hiszem el, noha sok jel arra mutat, hogy a játékosaim közül néhányan saját csapatuk ellen fogadtak. Az így szerzett nyeremény jelentősen meghaladhatja azt a juttatást, amit egy győzelem után itt kaphatnak” – mondta az NB III Alföld csoportjának utolsó helyén álló Battonyai TK edzője, Mákos Árpád a 168 Óra Online-nak. A történtek miatt a szakvezetés a Magyar Labdarúgó Szövetség Békés megyei szervezetél hétfőn írásbeli bejelentést tesz.

2010. május 17., 16:04

Nemrégiben még stabil középcsapat volt a labdarúgás harmadik vonalának Alföld csoportjában a Battonyai TK, azonban – részben egy példátlan sérüléshullám miatt – most az utolsó helyen kullog. Ám valószínűleg más okok is szerepet játszhatnak a rossz szereplésben.

A honi harmadosztályban hat – elvileg – 16 csapatos csoportban küzdenek egymással az együttesek a minél jobb helyezésekért. Ám az Alföld csoportban csak 13 csapat van, így innen kiesni nem lehet. Ekként a küzdelem tétje némileg mérsékeltebb a szokásosnál. Ehhez Battonyán, ebben a román határ melletti Békés megyei kisvárosban még az is hozzájárul, hogy az egyik legkisebb költségvetésű egyesületről van szó, ahol a játékosok juttatásai szerények. A gyanú szerint ez más irányú csábítást is jelenthet.

Mákos Áprád, a battonyai focicsapat szakvezetője a 168Óra Online-nak elmondta, hogy az utóbbi időben több gyanús jel is volt. Így a hétközi edzéseken remeklő játékosai közül a hétvégi meccseken rendszerint betliztek vagy nagyon rosszul, lélektelenül játszottak.


„Többször a 70. percig jól álltunk, de az utolsó 20 percben mindig úgy alakult a mérkőzés, hogy vesztettünk. Ez nem írható az állóképesség számlájára. Néhány játékosom úgy jött le a pályáról, hogy nem volt sáros a meze és nem izzadt meg” – bosszankodott a battonyai tréner.

Ez, és néhány az öltözőben és az öltözőn kívül elejtett mondat, valamint több furcsa eredmény arra engedett következtetni, hogy a háttérben más húzódhat meg.


Mákos szerint, ha 2,75-ös oddsra valaki feltesz 15 ezer forintot, ha bejön, akkor sokkal több lehet a nyeremény, mint az a juttatás, mint amit az egyesülettől kap. Bár a dolog teljesen sportszerűtlen, sőt a csalás gyanúját és felveti, mert egy, az eredményt befolyásolni képes játékos saját csapata ellenében tesz fogadást. Mindez a játék értelmét is megkérdőjelezi.

Ezzel pedig az a képtelen helyzet áll vagy állhat elő, hogy a battonyai csapatnak – néhány játékosa miatt – nem a többi együttes, hanem saját maga a legnagyobb ellenfele a bajnoki küzdelem során. Ez nevezik róka fogta csukának.

Szombaton a Dabassal játszott otthon bajnoki mérkőzést a Battonya, és végül 3–1-es vereséget szenvedett. Ezek után tett a megyei napilapnak, s annak online változatának, a beol.hu-nak rendhagyó nyilatkozatot Mákos Árpád, aki néhány játékos fogadásban való vélelmezett érintettségére hívta fel a figyelmet. Érdeklődésünkre az edző hozzátette, a szakosztály vezetése már pénteken szóban, de hétfőn írásban is jelzi a történteket a labdarúgó szövetség felé. Az sem kizárt, hogy később rendőségi büntetőüggyé terebélyesedik ez a történet.

A battonyai szakvezető tudósítónknak elmondta, még most sem hiszi el a történteket, noha minden jel arra mutat, hogy néhány játékosa megengedhetetlen módon befolyásolta meccsek eredményét. Ugyanakkor Mákos Árpád kétségeinek adott hangot, hogy miképpen lehet ezt majd bizonyítani. Ugyanis személyiségi jogok miatt könnyen lehet, hogy a fogadási iroda nem adja ki az ehhez szükséges adatokat. Az is lehet, hogy nem a játékos, hanem felesége, barátnője, testvére vagy keresztapja fogadott. De ha minden esetben a Battonya ellen, akkor az már elég gyanús lehet.

Mákos Árpád szerint NB III-as meccsekre fogadni nagy csábítást jelenthet egyeseknek, így annak a véleményének adott hangot, hogy ebben a körben el kellene gondolkodni a fogadások jövőbeli lehetőségéről.

„A keddi edzés előtt leülök a játékosokkal. Felszólítok mindenkit, ha bármilyen módon érintett az ügyben, akkor azonnal álljon fel, és menjen el. Öt percet adok erre” – mondta portálunknak a battonyai edző. Aki szeretne tiszta vizet önteni a pohárba és megengedhetetlennek tartja, hogy a sportszerűsg és a fair play szelleme ellen bármely játékosa is vétsen.

Végül a szakvezető elmondta, edzőkollégáival is beszélték arról, hogy időnként nagyon furcsa eredmények születtek az NB III Alföld csoportjában. Így az sem elképzelhetetlen, hogy fogadási botrány gyanúja az egész csoportot, netán a harmadvonal egészét is érintheti.