Magyar átok: "Anyátok!"

Na végre! Az ember már azt hitte, hogy a politikát elemésztette a tökéletes unalom, így olyan „izgalompótlékokat” kellett fogyasztanunk a nyáron, mint foci EB, meg olimpia. De most a politikai holdkórosok küzdelme újratöltve: jó ütős indítás ez a kurvaanyázással kandírozott idénykezdet a fővárosi közgyűlésben.

Az irodalom iránt olthatatlan szerelmet tápláló alpolgármester úr érezte szükségét annak, hogy valamilyen, a szokásos politikai Taek-Wan-do körébe tartozó ügy kapcsán előrángassa Petőfi költészetét, jobboldali ellenlábasainak címezve a megvilágító erejű példát. És mondá a tudós esztéta alpolgármester, hogy ha csak annyit citálunk egy ominózus Petőfi-versből, hogy foglalod a kurva anyádat, akkor ugye önkényesen kiemelünk a textusból. De, hogy kicsit rápirítsak a hermeneutikai elemzések (alpolgár)mesterére, ez nem csak önkényes dekontextualizálás, hanem hamisítás is. Mert hogy az eredeti idézet persze úgy szól, hogy „foglalod a kurvanyádat”.

No, de nem maradt a válasszal adós az amerikai új kritika nagy tanítványa, a Fidesz frakcióvezetője sem azzal tromfolva azonnal, hogy a „te kurva anyádat”. Igaz, előrebocsátotta, hogy ez egy Rejtő Jenő modorában megalkotott replika volna. Az irodalomhoz valamelyest konyító emberként mondom, hogy Rejtőnek ennél azért cizelláltabb és rétegzettebb volt a stílusa. A Fidesz frakcióvezetőjének szövege retorikai rokonságban inkább a futballpályák B-közepének közlendőivel áll.

Az mindenesetre örömteli, hogy a hazai politikusok megint hozzák szokásos formájukat; hihetetlen bornírtságuk és műveletlenségük okán olykor jókat lehet röhögni rajtuk. De azért jobban örülnék, ha az irodalmat, művészetet békén hagynák.

Amúgy az egyik derék anyázó félnek sem tűnt fel, hogy Petőfi versbe foglalt indulatát „adóügyi” kérdések váltották ki egykor. („Azt követeli a svábság: Fizessük az adósságát.”)

Ami azért érdekes, mert nagyjából azzal a purpárléval egy időben, ami a fővárosi közgyűlésben zajlott, napvilágot látott a miniszterelnöknek az elkövetkezendő időkre vonatkozó koncepciója, s ennek hangsúlyos elemeként az adócsökkentési program. Na, most ahogy látom ennek a koncepciónak a fogadtatása gyorsan idomul majd a politikai viták nálunk dívó szintjéhez. Aminek illusztrálása érdekében idéztem elöljáróban a fővárosban zajlott csetepatét.

Pedig a Kiegyezés című elaborátumban vannak érdekes dolgok. Nem elsősorban a konkrét adócsökkentési programra és különösen nem a gazdasági gyorsmosoda (v.ö. kifehérítés) ötletére gondolok, mert ez utóbbi… hát finoman szólva is a blöffel határos.

Viszont a miniszterelnök az eddigiektől eléggé radikálisan eltérő hitvallást fogalmazott meg a számunkra kívánatos társadalmi modellt illetően. És ezzel szoros összefüggésben új irányt vázolt fel az állam szerepére vonatkozóan is. A miniszterelnök helyzetelemzése szerint a miénk egy, az angolszász és a skandináv modell tulajdonságait vegyítő öszvér verzió. Ezt én úgy pontosítanám, hogy a hamisítatlan magyar modell hibátlanul egyesíti az angolszász, illetve a skandináv modell minden hátrányát anélkül, hogy előnyeiket felmutatná. Ám a korrupción és az unfair play szabályain nyugvó modell megszilárdulása kifejezetten az új gazdasági-politikai osztály érdekeit szolgálta, biztosítva az addig hazai léptékben példátlan hatalom- és vagyonkoncentrációt.

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a miniszterelnök ennek a modellnek az újrafazonírozását tűzi ki feladatul. S ennek érdekében áll elő egy erősebb, a közszolgáltatásokat felelősebben ellátni hivatott állam javallatával.

Hogy az SZDSZ csípőből elutasította ezt a programot, az részben érthető, még ha az ellenzéki balett elég röhejes sasszéitől eltekintünk is. Értsd: az SZDSZ-nek most bizonygatni kell egykori koalíciós társától való különállását, nem bólinthatnak hát rá azonnal egy olyan programra, amit pedig... De esetükben legalább találni logikus érvet az elutasításra. Még ha önmaga karikatúrájának látszik is az alakulat, egy liberális párt nem igazán voksolhat az állami szerepvállalás erősítésére.

Na, de mit hallunk évek óta a legnagyobb ellenzéki párttól és az ő vezérétől? Hát azt, hogy az állam Magyarországon bizonyos területeken szinte elhalt, így új, erős állami szerepvállalásra van szükség. Ja, és persze adócsökkentésre.

Ehhez képest úgy fogják legyalázni a miniszterelnök programját – ideértve a saját szlogenjeik felismerhető variánsait –, mint „svéd” birkózó a bronzérmet Pekingben.

A honi politikai vitának értelme, veleje ugyanis már rég nincs. Tétje is csak annyi: ki tudja lendületesebben az anyjába küldeni az ellenfelet.