Az LMP határozati javaslatot ad be a pedagógusok béremelésére

Az LMP szerint vissza kell adni a magyar oktatási rendszer megbecsülését és drasztikus emeléssel versenyképes béreket kell biztosítani a pedagógusoknak - mondta a párt országgyűlési képviselője vasárnap, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján.

2020. október 4., 17:13

Szerző:

Hohn Krisztina abból az alkalomból, hogy az UNESCO és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1966. október 5-én fogadta el  a pedagógusok jogairól szóló határozatát, elmondta: az OECD szeptemberi jelentése szerint a magyar tanárok munkabére átlagosan 30 százalékkal, az általános iskolákban tanítóké 40 százalékkal alacsonyabb a diplomás átlagbérnél.

Emellett - tette hozzá - a tanárok szakmai bevonása nélkül "rájuk erőltetik a tantervet", továbbá digitális eszközök és digitális módszertan nélkül várják el tőlük a jól működő digitális oktatást. Megjegyezte: mindezek miatt a pedagógusszakma "kiürül", alig lehet pedagógust találni az országban.

Közölte: az LMP korszerű, szabad oktatást és esélyteremtő iskolarendszert szeretne, ehhez pedig javítani kell a pedagógusok munka- és életkörülményeit. Az LMP határozati javaslatot ad be a pedagógusok egészséges munkakörülményeinek biztosításáért és azért, hogy "végre versenyképes bért kapjanak a pedagógusok és az őket segítők" - jelentette be.     Az országgyűlési képviselő október 5-e, a pedagógusok világnapja alkalmából megköszönte a pedagógusok egész évi áldozatos munkáját.  

(MTI)

 

 

17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.