Letartóztatásban marad a férfi, akit azzal gyanusítanak, hogy le akarta lőni a feleségét
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség emberölési szándék miatt indult ügyben újra indítványozta a letartóztatása meghosszabbítását annak a férfinak, aki a gyanú szerunt lőfegyverrel meg akarta ölni a feleségét.
A férj és a feleség házassága megromlott a vádlott alkoholizmusa és a sértettet bántalmazó magatartása miatt. 2019. június 29-én, 13 óra körül, tatai otthonukban, előzetes szóváltást követően, a férfi magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét azért, hogy a feleségét meglője.
A gyanúsított kezében a fegyverrel megfenyegette a nőt azzal, hogy lelövi, lövést azonban nem tudott leadni, mivel a feleség elmenekült előle.

Az ügyészség indítványára a nyomozási bíró az elkövető letartóztatását 2019. július 2. napján rendelte el, ennek határidejét legutóbb 2020. április 2. napjáig hosszabbította meg.
Az ügyészség ismételten indítványozta a gyanúsított letartóztatásának a meghosszabbítását, mert vele szemben továbbra is megalapozottan feltehető, hogy ha szabadlábra kerülne, befejezné, amit elkezdett, figyelembe véve, hogy
a férj meg is fenyegette a feleséget azzal, hogy ha a rendőrök elengedik, megöli őt.
A járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsítottat telekommunikációs eszköz útján, ülésen kihallgatta, majd az ügyészi indítványnak helyt adva a férfi letartóztatását 2020. június 2. napjáig meghosszabbította.