Letartóztatták az anyát, aki Kunmadarason agyonverte a tízhónapos kislányát
Elrendelték letartóztatását annak a nőnek, aki Kunmadarason úgy bántalmazta a tízhónapos gyermekét, hogy a kislány belehalt a sérüléseibe – írja a police.hu.
A 21 éves T. Paula 2019. augusztus 4-én egy kunmadarasi családi házban verte meg kislányát, aki négy nappal később a kórházban belehalt sérüléseibe. A nyomozók a nőt először tanúként, később már gyanúsítottként hallgatták ki.
Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Az illetékes bíróság 2019. augusztus 17-én elrendelte a gyanúsított letartóztatását.

A 24.hu arról számol be, hogy a kényszerintézkedésről szóló tárgyalást a debreceni kórházban tartották. A portál információi szerint
a fiatal nő magával is végezni akart a kislány halála után.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség azt nyilatkozta a portálnak, hogy a nő letartóztatását a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt rendelte el a nyomozási bíró.