Leszakadt a rendőrautó ajtaja a VII.kerületi ütközésben - Fotók

2019. március 27., 19:27

Szerző:

Két autó és egy rendőrautó ütközött Erzsébetvárosban szerda délután - közölte a rendőrség honlapján.

Két autó és egy rendőrautó ütközött Erzsébetvárosban Két autó és egy rendőrautó ütközött Erzsébetvárosban
Fotó: Mihádák Zoltán

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 16 óra 10 perckor egy autó és egy rendőr szolgálati gépkocsi ütközött össze Budapest VII. kerületében, a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében. Az ütközést követően egy harmadik autó nekiütközött a rendőrautónak.

A balesetben az elsődleges információk szerint ketten megsérültek.

Két autó és egy rendőrautó ütközött Erzsébetvárosban
Fotó: Mihádák Zoltán

A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a rendőrök a Dózsa György úton a Hősök tere irányába egy sávot, az Ajtósi Dürer sor irányába két sávot lezártak. A forgalom rendőri irányítás mellett halad - írta a BRFK.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.