Lépni készülnek Orbánék: a következmények beláthatatlanok

A Fidesz kaotikusnak tűnő, rögtönzésekkel és vargabetűkkel színezett gazdasági intézkedéssorozatában egy szilárd célkitűzés jól kivehető: mindent megszerezni, amit lehet. Mindenek előtt a minél szorosabb ellenőrzést a stratégiai fontosságú ágazatok felett, amelyek az ország működése és ellátása szempontjából meghatározóak. Az energetika nyilvánvalóan ilyen, nem volt véletlen a Mol-részvénycsomag állami megvásárlása, az MVM látványos terjeszkedése stb. Ha ez még nem hozza a várt eredményt, nyomást kell gyakorolni a legnagyobb piaci szereplőkre, hogy kedvet kapjanak érdekeltségeik eladására. A gáz és az áram árának egyoldalú csökkentése kiváló eszköz erre: egyrészt a tömegek számára jól eladható, népszerű intézkedés, másrészt olyan terheket ró a szolgáltatókra, hogy azok hajlamosak inkább eladni érdekeltségeiket, szabadulandó a veszteségektől. Az E.On kivásárlása csak az első lépés ezen az úton, ha valóban megtörténnek az újabb árcsökkentések, mások is kivonulnak majd a piacról, és az állam lehet a legnagyobb szereplő, átvállalva a veszteségek finanszírozását, természetesen a mi zsebünkből.

Előre kigondolt koncepciónak látszik a többi közszolgáltató kivéreztetése is. A víz és csatorna, valamint a szemétszállítás díjának mesterséges csökkentése már kimondottan is részben az érintett cégek államosítását szolgálja, amihez még tapsolhat is az, aki nem gondolja végig, hogy ettől még nem válik rentábilisabbá azok működése, és az árat így vagy úgy, de nekünk kell megfizetnünk. Erősen tartja magát hozzáértők körében az a vélekedés, hogy az államosítás csak átmeneti stádium, a nyomott árak okozta veszteséget a költségvetés sokáig nem bírja, ezért privatizáció következik, az új tulajdonos pedig áremeléssel fog kezdeni. Hogy kik kezébe kerülhetnek majd az érintett cégek, jól lemérhető a föld- és trafikügyletek alapján, bár azok jelentősége a közszolgáltató ágazatokhoz képest csekély.

Logikusan illeszkedik a sorba a pénzügyi területeken való terjeszkedés. Nem véletlenül mondta a kormányfő, hogy a magyar tulajdoni arányt legalább 50 százalékra kell emelni, a jelek szerint ennek érdekében minden eszközt készek bevetni. A zömmel külföldi kezekben lévő hazai bankoknak a válságig kétségkívül nagyon jól ment, a jövedelmezőségük magasabb volt az anyabankokénál. A válság óta a helyzet megváltozott, a beomló hitelezés óriási veszteségeket okozott, amit az Orbán-kormány a különadókkal megtetézett. Az elmúlt két évben a bankrendszer vesztesége elérte a 400 milliárd forintot, miközben évente mintegy 200 milliárd különadót fizet. Lehet tapsolni annak, hogy jól megvágjuk a gonosz bankokat, de ne feledjük: egyrészt a mi pénzünk, a lakosságé és a vállalatoké van ott, másrészt a hitelezés zuhanása mind a fogyasztást, mind a beruházásokat visszaveti. A sor végén itt is mi állunk, végső soron a mi zsebünk bánja – az alacsonyabb betéti kamatok és a magasabb költségek és hitelkamatok révén – a különadót.

A bankszféra gyengítése a kormányzati befolyás növeléséhez is jó módszer. Aligha véletlen, hogy az állam éppen akkor veszi át a hatalmat a Takarékszövetkezetek felett, amikor a devizahitel-szerződések visszamenőleges átírásával riogatja bankokat. Egy normálisan működő jogállamban lehetetlen lenne – ahogy ezt Demján Sándor is írta –, hogy a több mint száz takarék-szövetkezet tulajdonában lévő Takarékbank, amelyben az MFB és a Magyar Posta egy szükségtelen tőkeemeléssel többségbe került, átvegye a hatalmat a saját tulajdonosai felett. Nálunk ez is lehetséges, elég hozzá az idevágó törvény módosítása. Hány ilyet láttunk már az elmúlt három évben?

Egy jogállamban az sem elfogadható, hogy magánjogi szerződésekbe visszamenőleges hatállyal belenyúljanak az egyik fél kárára. Éppen erre készülődik a Fidesz-kormány a devizahiteleknél: hírek szerint azt tervezi, hogy az adósok a szerződés időpontjában érvényes árfolyamon törleszthessék a tartozásukat, ami a teljes hitelállományt tekintve nagyjából 1100 milliárd forintnyi különbözetet jelent. Ha ezt a bankoknak kell lenyelniük, minden eddiginél nagyobb pofont kapnak: az évi 200 milliárdnyi különadó, a 370 milliárdba kerülő végtörlesztés és az árfolyamgát miatti várható veszteségek után ez a tehertöbblet még az erősebbeket is a padlóra küldheti. Jelezte ezt az OTP árfolyamának szabadesése is, valamint az, hogy Csányi Sándor és több vezetőtársa pánikszerűen szabadult a részvényeitől. Ha ők így reagálnak, mit gondoljanak az ügyfelek százezrei?

Az adósságcsapdába kerültek megmentése nagyon fontos, de a bankok teljes kivéreztetése csak növeli a bajokat. Vélhetően ezt fideszes berkekben is tudják, és a tényleges javaslat kiegyensúlyozottabb lesz, és a terhek majd megoszlanak a felek és az állam között, és végre az igazán rászorulók lesznek a leginkább kedvezményezettek. Most látszik igazán, mekkora hiba volt a fizetőképeseket megsegíteni a 370 milliárdot felemésztő végtörlesztéssel, miközben a nem teljesítő hitelek aránya csak tovább nőtt. Az a pénz most jól jönne egy valóban a bajba jutottakra koncentráló megoldáshoz.

Pénzügyi berkekben általános vélemény, hogy a legújabb mentőcsomag igazi célja a devizahitelesek szavazatainak megnyerésén túl nyomásgyakorlás a bankokra. Orbánék a befolyásukat akarják jelentősen növelni és a piacot ennek megfelelően átalakítani. Ebbe a sorba illeszkedik a Takarékbank feletti ellenőrzés megszerzése, most az kell, hogy oda tereljenek át minél több ügyfelet, például a devizahitelektől megszabadított réteget, miközben a hitelező bankok hatalmas veszteséget szenvednek el. A fő célpont az OTP, amit az a kormányközeli médiában megjelent hír is alátámaszt, miszerint Csányi Sándor vissza kíván vonulni. Ezt azonnal cáfolták, de aligha kétséges, hogy ez is eszköze volt a bankvezér és rajta keresztül a bankjával szembeni fideszes törekvéseknek, és közvetve az egész pénzintézeti ágazat feletti befolyásszerzésnek. Ha vele ezt megteszik, mire számíthatnak mások?