Lemondott a gödi polgármester

Lemondott Göd polgármestere, Balogh Csaba (független). Döntését Facebook-oldalán jelentette be péntekenen.

2023. február 10., 20:59

Szerző:

Balogh Csaba, Göd polgármestere többek között azzal indokolta a lépést, hogy nem tud küzdeni a „NER-nek a helyi és országos többsége ellen”, „a Fidesz és a velük kollaboráló helyiek teljesen kiüresítették” hatáskörét, a képviselő-testületet nem tudja feloszlatni, a kormányhivatal pedig ahelyett, hogy törvényességi felügyelet gyakorolna, „a kezük alá dolgozik”.

„Munkámra büszke vagyok, mert a körülmények ellenére minden tőlem telhetőt megtettem” – jegyezte meg a Pest vármegyei település polgármestere, aki tavaly májusban lépett ki a Momentumból. Balogh Csaba szerint az egykori DK-s képviselők „bár országosan a legorbánellenesebbnek tartják magukat, valójában itt helyben bármilyen alkuba belementek a Fidesszel”. Ez is bizonyítja, hogy amíg ott vannak a rendszerben, addig az ellenzéknek esélye sincs rendszert váltani.

„A legnagyobb gondot frakciótársaink árulása jelentette” – hangsúlyozta a lemondott polgármester. Balogh Csaba ugyanakkor beszélt arról is, hogy kollégáival több milliárd forint közpénz elpazarlását sikerült megakadályozniuk például útfelújításoknál. Hozzátette: most mint politikus hátralép és civilként folytatja. Kimondhatja, hogy „Magyarországon és Gödön nem működik a demokrácia és az önkormányzatiság” – mondta egyebek mellett a lemondott gödi polgármester a Facebook-oldalán közzétett videóban. A DK MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a sajtó egy részében a gödi polgármester lemondása kapcsán megjelent „álhírekkel” ellentétben évek óta nincs DK-s képviselő a gödi képviselő-testületben.

(Kiemelt képünk: Pillanatfelvétel a gödi polgármester lemondó nyilatkozatáról készült videóból. Forrás: Balogh Csaba Facebook)

Megszűnik november 4-től a Keszthelyi Kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg osztálya, ugyanakkor a szülészet-nőgyógyászati járóbeteg ellátás, a terhesgondozás és a nőgyógyászati szakellátás változatlanul elérhető lesz.