Lehangoló évet zárt és nem sok jóra számíthat Magyarország

Nem kevés  Budapesten akkreditált külföldi  diplomata is jelen volt annak az angol nyelven megjelent tanulmánykötetnek a bemutatóján, amely kutatói tárgyilagosságal mutatja be 2017 történéseit a magyar politikában és próbál betekintést nyújtani abba, mi várható a kormányzó párttól annak elkerülhetetlennek látszó választási győzelme után.  

Egyik fontos tanulság: a választók mitsem törődnek azzal, hogy egyre jobban összpontosul a hatalom a Fidesz kezében, pedig 2017 újabb riasztó példákkal szolgált arra, hogyan építik le az országban a jog uralmát. Az egyik kiemelkedő ügy az ellenzék politikai reklám-lehetőségeinek korlátozása – cinikus módon olyan időpontban, amikor a kormány Soros-ellenes plakátjai elborították az országot. Ráadásul ezt egyértelműen törvénysértő módon érték el, a szükséges (de hiányzó) kétharmados többség helyett egyszerű többséggel fogadva el az egyoldalú jogszabályt. Hasonlóan új mélypontot jelentett a volt Fidesz-képviselő vezette Állami Számvevőszék Jobbikra kirótt 662 milliós bírsága, amellyel megakadályozhatja a párt részvételét a választáson. 

Annak ellenére, hogy a Fidesz sokkal jobb helyzetben és jobb esélyekkel várja a választást, mint négy éve, a kormánypárt bizonytalan kimenetelű élet-halál küzdelemnek állítja be kampányát. Mire gondolhatott Kövér László, amikor arról beszélt, hogy a vereség minden vívmányuk elvesztését jelentené? Feltehetően arra, hogy még nem teljes a Fidesz dominanciája, egyes bíróságok még a független ítélkezés jeleit mutatják – és nem fejeződött be az úgynevezett „nemzeti tőkés osztály” kialakítása, amely biztosítaná a párt anyagi alapjait, ha az egy ciklusban ellenzékbe szorulna. 

A kormánypárt stratégiájának fontos eleme hogy fennmaradjon az ellenzék megosztottsága, s ne engedje egyik szereplőt sem túlságosan megerősödni. Ez magyarázhatja a sajátos jelenségeket az MSZP válsága körül: a Fidesz nem csak mérsékelte a hangnemet, amellyel támadta a szocialistákat,  de még vezető képviselőikkel folytatott tv-vitákra is elküldte fontos embereit, holott ezt korábban elutasította. 

Nem vitatható, hogy a kormánypárt várható győzelmét mindenek előtt a menekültkérdés gátlástalan kihasználásának köszönheti – ezzel azonban a párt el is vesztette jogát, hogy centristának állítsa be magát. Ezt egyre több, a pártot korábban támogató értelmiségi is felismeri, akiket nem kevésbé  taszít a szélsőséges EU-ellenes propaganda, így a társadalom magasan képzett rétegeiben érdemben csökkent a Fidesz támogatása. Ez viszont Orbán pártját nem különösebben foglalkoztaja, hiszen régen felismerték, hogy a választásokat nem a szalonokban, hanem elsősorban vidéken lehet megnyerni. A kormánypárt egyébként is úgy gondolja, hogy az értelmiségieknek sokkal kisebb szerepük van a közvélemény formálásában, mint azt általában gondolják, tehát nincs különösebb jelentősége, ha olyan tekintélyes, korábbi kormányokban szerepelt vállalt személyek, mint Bod Péter Ákos, Chikán Attila vagy Stumpf István kritizálnak. 

Bár elvileg fennáll a lehetőség, hog a Fidesz újabb győzelme után toleránsabb bel- és külpolitikát folytat, a Policy Solutions elemzői ezt nem tartják valószínűnek, az elmúlt hét év történései alapján nem ezt lehet várni. Sokkal valószínűbb, hogy folytatódnak a lépések, amellyekkel immár a média feletti  teljes ellenőrzést meg kívánják szerezni, folytatódik a hadjárat a civil szervezetek és általában mindenki ellen, aki bírája a kormány politikáját. Hasonlóan pusztán a választási kampány részét jelentik  a „Brüsszel” elleni támadások, hanem folyamatos stratégia részét, amelynek célja, hogy aláássa az ország nyugati integrációját. Ugyanakkor a következő időszakban, amikor az EU új költségvetését tárgyalják, átmenetileg visszafoghatják ezt retorikát. 

Az EU felhívásai, rendszabályai a menekültügyben, a CEU és a civil szervezetek kérdésében tulajdonképpen Orbán választási kampányának adott ajándékokként tekinthetők: mivel a kampány a menekültek – állítólagos – kényszerű betelepítésére alapult, a brüsszeli intézkedések azt csak erősítették. Fontosabb ennél, hogy Emmanuel Macron francia elnök is az Unió megreformálásának szükségességéről beszélt. Ennek lehetnek következényei – üres viszont a V4országok Orbán által annyit hangoztatott együttműködése, amely törékeny és főként a térség országainak idegengyűlölete tartja össze. Bár a régió sok politikusának tetszik Orbán lopakodó önkényuralma, azok nem kockáztatnák a szembekerülést Németországgal, Franciaországgsl és más fontos nyugati államokkal azért, hogy elnyomhassák ellenzéküket. Miközben a magyar kormányfő vezető szerepre törekszik térségünkben, a kétoldalú kapcsolatok Ukrajnával, Romániával, Horvátországgal nem jók, Szlovákia pedig nem kíván részt venni az EU elleni harcban. 

A tanulmány kockázatosnak tartja a Moszkvával kialakított kapcsolatokat, mivel az orosz nagyhatalom kiszámíthatatlan lépésekkel teremthet nemkívánatos helyzeteket. Egyébként a sok szólam közepette továbbra is túlnyomórészt az energiahordozók importja (és persze a paksi beruházás) határozza meg a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokat, Oroszország sem a kivitel, sem a behozatal szempontjából nincs tíz legfontosabb partnerünk között. 

A szétaprózott ellenzék nehéz helyzetét elemezve a tanulmány elképzelhetőnek tartja, hogy az MSZP és a DK összefogása (amelyhez esetleg még mások is csatlakozhatnak) hozhatja a szavazatok 15-20 százalékát. Az LMP várhatóan néhány százalékkal többet szerez majd, mint 2014-ben, míg a Momentumnak „csodára” lenne szüksége, hogy elérje a parlamentbe kerüléshez szükséges öt sázalékot. A felmérések szerint a Jobbik középre húzódása nem hozta meg a várt eredmény s ha ez a választáson is tükröződik, az Vona Gábor elnökségét is megkérdőjelezheti. Miközben „rövid távú egyéni stratégiák” magyarázhatják, miért utasítják el a baloldal kisebb pártjai az együttműködést, az adott választási rendszerben ez csak vereséggel járhat és pusztán egy „igazi kihívó” akadályozhatná meg a Fidesz újabb kétharmados győzelmét.