Le is út, fel is út – Simicskára már tényleg nincs szükség

„A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Olyan elemi erővel akarták lezárni a magyarok millióit megsanyargató, vagyonukból, reményeiből kiforgató korszakot, hogy végül a magyarok összeszedték minden maradék erejüket és hitüket, és világra szóló összefogást értek el. Minden magyar büszke lehet erre az új világsikerre, én is büszke vagyok, kedves barátaim, hogy veletek együtt részese lehettem ennek. Magyarországon a mai napon az emberek ereje legyőzte az oligarchákat.”

Ekként számolt le az oligarchákkal 2010. április 26-án a választásokon győztes Fidesz elnöke és miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor a budapesti Vörösmarty téren. Később aztán átértékelődtek a mondatai, miután kiderült, csupán az Orbánhoz nem kötődő oligarchákat buktatták meg a magyar emberek. A kormányfő utóbb pontosított is: „Oligarchák a Nemzeti Együttműködés Rendszerében nincsenek és nem is lesznek. (…) Magyar nagytőkések viszont vannak, akikre a magyar gazdaságnak szüksége van.” Ezt már 2012-ben mondta a Házban, amikor arról kérdezték, miként fordulhat elő a NER-ben, hogy Simicska Lajos, valamint Nyerges Zsolt, a 300 milliárdos állami megbízással kitömött Közgép tulajdonosai 2011-ben négymilliárd forintnyi osztalékot vehettek fel a cégcsoportjukból.

A kormányfő ekkor definiálta, hogy az ő felfogásában „az oligarcha az a milliárdos, aki közvetlen politikai hatalmat is akar szerezni a gazdasági súlya mellé, és az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarja vonni”. Ennek több módja is van, elfoglal például egy pártot, megválasztják pártelnöknek, vagy tisztségviselő lesz egy pártban, vagy miniszterelnökké választják, és egy adott parlamenti többség támogatásával egy kézbe kerül a milliárdos vagyon és a politikai hatalom – érvelt akkor Orbán.

Fotó: A szerző felvétele

Mindez nemcsak arra magyarázat, hogy Orbán „sosem voltam vagyonos ember, nem is vagyok, nem is leszek” Viktor miért nem gyarapszik a közvetlen családtagjaival azonos tempóban és mértékben, hanem arra is, hogy a Simicska Lajossal kialakult konfliktusa – amelynek utolsó fejezeteként a legklasszikusabb és hírhedtebb magyar oligarcha a minap kapitulált – miből is robbant ki. Mert nem a G-nappal indult.

Simicska ugyanis Orbánnal egyenértékű politikai-gazdasági szereplőként „az ország fontos ügyeinek eldöntését is saját hatáskörébe akarta vonni”. Ezt saját szavai, indulatosnak vélt nyilatkozatai is alátámasztják, hiszen Simicska maga mondta például el a magyar nyilvánosságnak, hogy az orosz befolyásszerzéssel nem értett egyet, és szerinte ebből is pattant ki a konfliktusa Orbánnal. Akármennyire tartjuk is szavahihetőnek Simicskát, a feszültségforrás nyilvánvaló: Orbán esetében például az, hogy semmiféle stratégiai nézetkülönbség nem tűrhető el attól, akinek befolyása van a pártot és a klientúrát fenntartó – egyébként közpénzből felépült – vagyon kezelésére.

A Magyar polip – a posztkommunista maffiaállam című tanulmánykötet második részében Magyar Bálint bevezető tanulmánya írja le: a magyar maffiaállamban „nem a klasszikus alvilági viszonyok minősített esetéről, a state capture-ről van szó, hanem arról, hogy egy politikai vállalkozás feje keresztapaként domesztikálja az oligarchákat. Ilyenkor nem a parciális gazdasági érdekek ejtik foglyul az államot, hanem egy politikai vállalkozás a hatalom monopolizálása révén a gazdaságot.” Márpedig ez egyes-egyedül Orbán vállalkozása, nem tűrhet tehát más szereplőt a kormányfő, csakis olyat, aki tőle minden szempontból függ.

Simicska esete azt mutatja, hogy az államhatalom, a politikai hatalom képes térdre kényszeríteni a gazdasági hatalom legnagyobbjait is, még akkor is, ha 11. leggazdagabb magyarként 80 milliárd forintos vagyon fölött diszponál. Példája egyúttal figyelmeztetés is az új urak, Orbán oligarchái számára.

Kik ők? Rokoni szálak, fiatalkori barátság vagy épp a foci szeretete – általában ezek kötik Orbán Viktorhoz a környezetében befolyást szerző üzletembereket. Ezen ismérvekkel rendelkezve Orbán saját oligarchái – Tiborcz István vő, Mészáros Lőrinc gázszerelő, Garancsi István sportbarát, Andy Vajna üzleti partner és még sorolhatnánk jó néhány potentátot a most kisemmizett Simicskával és üzlettársával együtt – nemcsak a hazai költségvetésből hasítottak ki óriási összegeket, de 2010 és 2016 között az uniós támogatások öt százalékát, azaz legalább két és fél milliárd eurót szereztek meg. A Mészáros-cégek bevételeinek négyötöde ma is Brüsszelből érkezik, miközben a felcsúti expolgármester, Garancsi, Tiborcz és persze Simicska érdekeltségei 2010 és 2015 között összesen 401 hazai közbeszerzési megbízást nyertek el 585,4 milliárd forint értékben. A Simicska-fordulat után sem apadtak ki ezek a csatornák, hanem egyetlen tollvonással más irányokba, újabb szereplőkhöz áramlottak a pénzek.

Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor és Orbán Győző a felcsúti stadionban

A rendszernek nem csupán részese, de megalkotója is volt Simicska Lajos. Azt már a 2014-es választások után sejteni lehetett, hogy megromlott a viszonya Orbánnal, a szakítás bizonyítékaként pedig 2015. február 6-án hangzott el a hírhedt mondat: „Orbán egy geci.” A kijelentés közvetlen előzménye az volt, hogy a kormány javaslatot tett a reklámadó bevezetésére, Simicska pedig médiabirodalmán keresztül akart ez ellen tiltakozni. Senki sem csatlakozott hozzá az új „nemzeti nagytőkések” közül, holott felemelkedésükhöz áttételesen Simicska is hozzájárult.

Azok a vállalkozók, akik a Simicska-érában egyáltalán labdába rúghattak az üzleti szférában a 2010-es kormányváltás után, 2014-ben még összesen csupán 130 milliárdos vagyon felett diszponáltak, azóta viszont szárnyalni kezdtek. Mészáros Lőrinc például Simicska elsüllyesztése óta gátak nélkül hizlalhatja a nevén lévő vagyont. Az új szereplőket összefűzi, hogy kivétel nélkül mindannyian Orbán személyes jóváhagyásával és szoros ellenőrzése alatt gyarapszanak, elfogadva a kormányfő feltételrendszerét.

Éppen ezért biztosra vehető, a kormányfő tudtával és engedélyével született megállapodás arról, hogy a háború lezárásaként Simicska a legközelebbi üzlettársának adhatja el minden érdekeltségét. Nyerges Zsolt ugyanis nem ismeretlen szerencsevadász: a Napi.hu kiadványa szerint mostanra a 34. leggazdagabb magyarrá vált, vagyonát 33,5 milliárd forintra becsülik. A szolnoki ügyvéd egyik barátja Ökrös Imre, akinek az élettársa Lévai Gizella, Orbán Viktor feleségének a testvére. Bár sokan nem tartják mérvadónak e távoli rokoni összefonódást, fontos tudni, hogy Nyerges még az első Orbán-kormány idején szerezte meg az első milliárdját, és nem Simicska révén, sokkal inkább Orbán jóváhagyása mellett.

Ettől persze még sokan azt a teóriát fogadják el, hogy Simicska „békés” lelépésének feltétele az volt: Nyerges fokozatosan adja át Mészáros Lőrincnek a fideszes körökben „a polgári oldal vagyonának” nevezett, valójában közpénzből épült cégbirodalmat, illetve annak ingó és ingatlanvagyonát. Egyes forrásaink szerint azonban erre nem kerül majd sor. Főként azért nem, mert Nyerges azokban az években, amikor Simicska hivatalosan már nem vállalt szerepet a legtöbb olyan cégben, amelyet most a nevére vett, cégvezető volt. Ráadásul a szolnoki sportéletben vállalt aktív szerepe révén készült az a fotó, amelyen Orbánnal cseveg – már a Simicska-bili kiborulása után. Nem elképzelhetetlen tehát, hogy Nyerges alkotóeleme marad a NER-nek.

Orbán Viktor és Nyerges Zsolt

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Például azért, mert a sajtóban a Simicska utáni trónörökösnek kikiáltott felcsúti expolgármester lassan „túlvagyonosodik”. Ez nem azt jelenti, hogy a főstróman ne gyarapodhatna tovább, inkább arról van szó, hogy miután több százra emelkedett a cégeinek száma, lassanként akár versenyjogi szabályokat is feszegethet egy egyszerű, méreteiben mégis gigantikus vagyonátruházás. Mindez persze nem belföldön járna valós veszéllyel, például hatósági következményekkel, hanem elsősorban az uniós források kiaknázása során jelentene problémát – mondta egy forrásunk.

A hihetetlen értékeket magában foglaló oligarchaportfólió mára lényegében ellenőrizhetetlenné vált: Mészáros Lőrinc vagyona heteken belül eléri Csányi Sándorét, az OTP elnök-vezérigazgatójáét, aki több mint két évtized alatt vált Magyarország leggazdagabb és második legbefolyásosabb személyévé, 2018-ban a Forbes magazin szerint 1,14 milliárd dollárosra becsült vagyonával ő a világ 1999. leggazdagabb embere. Ám Csányi nem Orbán oligarchája, miközben befolyása megkérdőjelezhetetlen, sőt, mint Lázár János volt kancelláriaminiszter megjövendölte: Simicska kisegérnek bizonyult Csányihoz, a magyar poliphoz képest.

Mészáros – vagyonának méretétől függetlenül – Csányihoz képest mégis csupán egy marad a kormányfővel és az országot kormányzó Fidesszel szoros kapcsolatokat ápoló üzletemberek közül. Hasonló helyzetben van Andy Vajna is, aki 60 milliárdos vagyonával a 14. leggazdagabb magyar, s noha hollywoodi producerként már a nyolcvanas évektől kötődött a magyar filmiparhoz, a 2010-es kormányváltás után pályát váltott: az ő fennhatósága alá került a magyar filmgyártás kasszakulcsa. Kormánybiztosi kinevezéséért cserébe Vajna lemondott ugyan filmpiaci érdekeltségeiről, de ezt bőven tudta kompenzálni másik bizniszével, a szerencsejátékkal. Az egyedül általa üzemeltethető kaszinók és online szerencsejáték-koncessziók révén cégeivel 2016-ban 14,2 milliárd forint árbevétele volt, miközben – épp Simicska orra elől – Vajna megszerezte az egyik legnagyobb állami pénzmosodát, a kormányzati hirdetésnyelő TV2-t, s ezek után még a rádiós piacon is tarolt, biztosítva ezzel Orbánnak az országos kereskedelmi médiamonopóliumot.

Csányi Sándor, Garancsi István és Orbán Viktor

Ugyanígy tündököl évek óta Garancsi István, akit 38 milliárd forintos vagyona a 23. leggazdagabb magyarrá tett. Azzal, hogy 2007-ben a tulajdonában levő cég felvásárolta a csőd szélére került fehérvári futballklubot, megfogta az isten lábát. Ekkor kezdődött ugyanis kötélbarátsága a Videoton legismertebb szurkolójával, Orbán Viktorral, e kapcsolat pedig felbecsülhetetlen haszonnal járt. Garancsi bankja, a Duna Takarék – ma már DT Bank – volt 2013-ban az egyetlen takarékszövetkezet, amelynek nem kellett belépnie az állami integrációs szervezetbe. A korábban részben az ő tulajdonában levő MET Magyarország Energiakereskedő Zrt. az energiapiac átalakításából profitált (cikkünk kapcsán a MET azt közölte lapunkkal: A MET Csoport 2018. május 30-án menedzsment-kivásárlást jelentett be, a cégcsoport korábbi tulajdonosai, a MOL Csoport és a WISD Holding Ltd. megváltak tulajdonrészüktől, a vállalatcsoport a menedzserek tulajdonában van. Garancsi István tehát nem tulajdonosa a MET Magyarország Zrt.-nek.), 2014-ben pedig az online kasszák bevezetésének nyertese lett az Adat Mobil Kft. megvásárlásával. Amikor pedig Garancsi 2015-ben megvette az ESMA reklámcéget, hirtelen visszavonták azt a törvényt, amely balesetveszély miatt betiltotta a csőd szélére jutott társaság fő piacának számító, villanyoszlopra helyezett hirdetéseket. Mindez eltörpül amellett, hogy a jórészt társasági adóból finanszírozott stadionépítéseknek vagy közvetlen állami megbízásoknak köszönhetően 2014 óta szárnyaló Market Építő Zrt. nettó árbevétele a 40 milliárd körüli szintről 2016-ra 87 milliárd forintra nőtt.

Ennél is meredekebben ível fel Tiborcz István karrierje, főként mióta feleségül vette Orbán Ráhelt. A kormányfő vejének üzleti sikerei a 2013-as házasságkötés előtt kezdődtek, még ha az EU és Orbán atyai útegyengetése nélkül biztosan nem is jöhettek volna létre. A 2009-ben alapított, Elios néven ismertté vált energetikai társaság milliárdos uniós forrásból finanszírozott megbízásokat nyert el, melyek után 13 milliárd forintot követelhet vissza az Európai Bizottság. Tiborcz később az Eliosban levő tulajdonrészét hárommilliárd forintért eladta, majd ingatlanbizniszbe kezdett: kastélyokat és luxusingatlanokat vásárolt, s noha vagyonáról csupán becslések léteznek, de ma mintegy 3-5 milliárd forintnyi a cégtulajdona, és családtagként megvan a piacot kedvére alakító politikai háttere. Ahogyan Orbán édesapjának is, hiszen 2012 óta Dolomit Kőbányászati Kft. cégéből 7,42 milliárd forintot vettek ki osztalékként a tulajdonosok, ebből Orbán Győző 4,3 milliárd forintot.

Tiborcz István és Orbán Ráhel

Az új bizalmi csatár-, avagy csatasor tehát felállt, és ismerik Orbán oligarchadefinícióját is. Simicskára itt már tényleg semmi szükség. 

Bolsevik tempó és jóindulat

Az ekkora összegeket érintő vagyonátruházás kiváló alkalom a Gazdasági Versenyhivatal számára annak bizonyítására, hogy Magyarországon működik a kartellkontroll – hívta fel a 168 Óra figyelmét a Simicska–Nyerges-adásvétel jelentőségére Ligeti Miklós. A Transparency International Magyarország jogi igazgatója szerint kizárólag hatósági vizsgálattal szerezhetnénk valós adatokat arról, hogy a Simicska-cégek mennyit érnek. Most ugyanis nemcsak Simicska, hanem a rendszer által felhizlalt új oligarchák esetében sem lehetünk tisztában azzal, mennyit érnek a vállalataik. A Simicska-portfólió piaci értékét nemcsak az üzleti titkok miatt nehéz megítélni, hanem azért is, mert e vállalkozások jövedelmezősége korábban sem kifejezetten a piaci teljesítményükön, hanem az államhatalommal, pontosabban a kormányfővel ápolt jó viszonyon múlott.

Ligeti szerint a haveri kapitalizmus kiépülésével a rendszer alapvető vonásává vált, hogy nem a valós piaci teljesítmények sikerének, hanem állami megrendelésekkel kistafírozott „nemzeti vitézek” – akik egyébként csereszabatosak – diadalútjainak vagyunk a szemtanúi. A meggazdagodás ma már nemcsak a szorgalom és a tudás, hanem a politikai hatalomhoz fűződő kapcsolat szorosságának függvénye. Az is valószínű, hogy Simicska lelépésével „az utolsó nagy oligarchaátrendezés zajlik, egyetlen haver helyén többen is a rendszer részesévé válnak” – mondta Ligeti, aki szerint ez a hatalom szándékos törekvése volt már a Simicskával való konfliktus kiéleződése előtt is.

„Biztos információkkal sosem rendelkezhetünk ugyan a kormányfő szándékairól, de logikusan feltehető, hogy a gazdasági hatalom monopolizálásával szemben több, a politikai hatalomtól jelentős függésben lévő szereplő színre lépése az érdeke, akik egymással akár versengenek is. És ha jobban körbenézünk, Simicska levonulásával nem nagyon marad a pályán olyan szereplő, aki ne függene a 2010 utáni hatalom jóindulatától. Azt látva, hogyan hullottak el a 2010 előtt felhalmozott vagyonok, nehéz elképzelni, hogy ma Magyarországon anélkül lehetne vállalkozni, hogy a politikai hatalom legalább hallgatólagosan eltűrné a vagyongyűjtést.”

A folyamatot jellemzi, hogy az Orbán–Simicska-konfliktus előtt és azóta is volt leszámolás. Példa erre Spéder Zoltán esete, noha ő ma is szinte teljes egészében birtokolja 23 milliárdos vagyonát. Más eset az épp csak nemrégiben „leselejtezett” Kuna Tibor korábbi hirdetési cézár, hiszen neki, most úgy tűnik, büntetőjogi következményekkel is számolnia kell. Ligeti épp a rendszer ezen vonását emelte ki, szerinte ugyanis az állam által teremtett és vezérelt haveri kapitalizmusban jellemző a gazdasági viszonyok erőszakolt átrendezése: az aktuális kegyencek a hatalom támogatásával lépnek piacra, a megrendelések mesterséges átirányításával kiszorítják versenytársaikat, ám kegyvesztés esetén a bukásuk is totális, „leszámolásjellegű”. Ez igazi „bolsevik tempó” – emeli ki Ligeti. Szerinte az a fontos kérdés, hogy a kívülről nézve hasonlóan gyanús módon meggazdagodó konjunktúralovagok közül egyesek miért egyezhetnek ki a hatalommal és – a hatalom kegyéből szerzett vagyonuk átadása mellett – miért kapnak szabad elvonulást, míg mások miért kerülnek büntetőeljárások célkeresztjébe, miért találják magukat a vádlottak padján.