Lakást mindenkinek! – A családon belüli erőszak áldozataira is gondolnak
Az átlagemberek elfordulnak a hajléktalanoktól. Sokan – köztük a kormány és a főváros önkormányzata – a probléma kriminalizációjában, illetve az alacsony hatékonysággal működő hajléktalanszállásokban látják a megoldást. Pedig azok a kiszolgáltatott, rendkívül rossz mentális és egészségi állapotban lévő hajléktalanok, akiket az átlagpolgár az utcákon, az aluljárókban lát, a lakhatási szegénységben élőknek csak töredékét teszik ki. A lakásszegénység több százezer embert fenyeget, akinek annyira kevés a jövedelme, hogy piaci alapú otthon elérésére és lakásbérletre lényegében esélye sincs.
A lakhatási szegénységről sokan azt gondolják, hogy ez az a probléma, amit eleve képtelenség megoldani. Pedig a hajléktalanság megelőzésének sokféle módja van, ha valakit nem csak az érdekel, hogyan lehetne a problémát az utcáról eltüntetni. Az egyik megoldás például az önkormányzati bérlakásprogram. Ez azonban – legyünk őszinték – a legnépszerűtlenebb is az önkormányzatok között, ugyanis az állandó forráshiánnyal küszködő települések többsége rövid távon gondolkodik, és a tulajdonukban lévő lakásokat inkább a bevételeik növelésére használják (eladással vagy piaci alapú bérbeadással), kevéssé érdekli őket az, hogy ezeket az ingatlanokat támogatott lakhatási programokba vonják be.
Pedig az országban még jelenleg is rengeteg üresen álló lakás van, amit a lakhatási szegénység enyhítésére lehetne használni. Budapesten becslések szerint százezer.
Egészen ritka és különleges tehát, ha egy önkormányzat úgy dönt, hogy nem pénzt csinál az üres lakásokból, hanem felújítja őket, és a rászorulóknak jóval a piaci ár alatt adja ki. Szegeden 2016 óta működik ilyen program. Botka László polgármester vezetése alatt az első évben 204, a másodikban 200, míg tavaly 200 bérlakást újítottak fel és adtak bérbe a rászorulóknak. Idén már két körben írtak ki pályázatokat: húsz lakás elkelt januárban, ebben a hónapban pedig 35 lakás pályázata nyílik meg. A lakásfelújításokra a város a három év alatt másfél milliárd forintot költött.
De mi alapján kerülnek a lakások a rászorulókhoz? A város szociális szakemberei pontrendszert dolgoztak ki, hogy túljelentkezés esetén is a lehető legjobban célozva jusson el a rászorulókhoz a segítség. Az értékelésnél – az egy főre jutó jövedelmen kívül – számos körülményre figyelnek. Előbbre kerülnek az egyedül álló anyák, pontot jelent a gyerekek száma, illetve az, ha van fogyatékos családtag, akit ápolni kell, hogy volt-e a kérelmező családjában állami gondozott.
Különleges érzékenységről tanúskodik, hogy a szempontrendszer kidolgozói beemelték azt a speciális élethelyzetet, amelyben az anyák bántalmazó családtagjuk elől menekülnek a gyerekeikkel. Ilyen esetekben az állam kétszer hat hónapra nyújt menedéket a családok átmeneti otthonában, de az újrakezdésre ennyi idő soha nem elég. A lakáspályázatok értékelésénél többletpontot jelent, ha valaki a családok átmeneti otthonából érkezik, hogy a bántalmazás elől menekülő „útvonalát” meghosszabbítsák. A családon belüli erőszak áldozatainak segítése nem jellemzi az ország szociálpolitikáját, ezért a szegedi bérlakásprogram különösen figyelemre méltó.
További különlegesség, hogy a sikerrel pályázók választhatnak a meghirdetett lakások közül. Vagyis olyan ingatlanba költözhet a család, amelyet ők maguk választottak ki a felkínált lakások közül – ez erősíti bennük a tulajdonérzetet, az otthonosságot, a kötődést.
Akiknek sikerül a bérlakásprogramon keresztül lakáshoz jutniuk, az önkormányzatnál lakhatási támogatást is igényelhetnek, így megelőzendő a lakbérhátralék kialakulását. Lenne hová fordulniuk szakmai útmutatásért azoknak az önkormányzatoknak, amelyek szájalás helyett valóban enyhíteni szeretnék a lakhatási szegénységet.
Cikkünk szponzorált tartalom, lapunk május 26-i Szeged-mellékletének a része.
