Vérzéses lázat terjesztő afrikai kullancsot talált a Margitszigeten az MTA parazitológusa

2019. július 5., 11:30

Szerző:

A Margitszigeten élő sünöket és a rajtuk élősködő kullancsokat tanulmányozva találta meg a Hyalomma marginatum egy felnőtt élő példányát az MTA Ökológiai Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa, a parazitológus Földvári Gábor és csapata – írja a Qubit.

A védekezés híján az emberrel akár két hét alatt is végző krími-kongói vérzéses láz (CCHF) hordozójaként számon tartott kullancsfajnak egyetlen egyedét találták meg a vizsgált 10 ezer kullancs között, ezért a betegség még nem jelenhetett meg Magyarországon. Ugyanakkor a kutatók szerint már az is

sokat mond az inváziós fajok terjeszkedésének sebességéről és léptékéről, hogy egy fővárosi közparkban is megjelent egy Afrikában őshonos, repülésre képtelen vérszívó.

Az MTA közleménye szerint a kullancsok terjedésében a nagyobb testű állatoknak, főleg a vándormadaraknak van szerepük. Az olyan trópusi, szubtrópusi kullancsokat, mint a Hyalomma marginatum, a vándormadarak valószínűleg időről időre behurcolják Európába, de eddig a hideg teleket nem tudták túlélni, így nem tudtak tartósan megtelepedni. Már Észak-Németországban is találtak kifejlett Hyalomma marginatum példányokat, vagyis bebizonyosodott, hogy

képesek túlélni, és talán szaporodni is az európai környezetben. 

Íme a halálos kullancs:

Fotó: Wikipédia

A krími-kongói vérzéses láz eddig Európában szórványosan fordult elő Romániában és a Balkánon. Maga a kullancs Horvátországban is megtalálható, de a kutatók úgy vélték, hogy ennél északabbra a téli fagyok miatt nem él túl. A közelmúltban azonban a Magyarországgal szomszédos országokban, sőt Németország északi részén, Hamburg közelében is megtalálták a Hyalomma marginatum felnőtt egyedeit.

Az ökológusok és parazitológusok szerint a klímaváltozás a fajok korábbi elterjedését rendezi át, reális tehát a veszély, hogy a krími-kongói véres láz kórokozója idővel megtelepedjen Magyarországon.