Koronavírusban elhunyt Snell György püspök, a Szent István-bazilika plébánosa

Pár napja mutatták ki nála a fertőzést. Éjszaka hunyt el, 71 éves volt.

2021. február 26., 13:57

Szerző:

Életének 72. évében elhunyt Snell György esztergom-budapesti segédpüspök, a fővárosi Szent István-bazilika plébánosa, péntekre virradó éjjel – tudatta a főegyházmegye sajtóreferense az MTI-vel.

Snell Györgynél a napokban állapítottak meg koronavírus-fertőzést. A főpap lelki üdvéért péntek reggel fél órán keresztül szólt a Szent István-bazilika valamennyi harangja, és húsz percen keresztül az esztergomi bazilika prímásharangja is. 

A plébános 1949. március 8-án született Kiskirályságon (ma Eperjes), teológiai tanulmányait a Központi Papnevelő Intézetben és az Egri Érseki Papnevelő Intézetben végezte. 1972-ben szentelték pappá. Ezt követően a Váci Egyházmegyében, majd 1993-tól, a magyarországi egyházmegyék határainak módosítása után az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében szolgált. 1975-ig Kiskunlacháza-Peregen, majd 2008-ig Budapest-Rákoskeresztúron volt káplán, majd plébános. Emellett 2004 és 2006 között Budapest-Rákosliget plébánosa, 2000 és 2003 között a rákosi esperesi kerület helyettes esperese, majd 2005-ig esperese volt.

2003-tól az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága igazgatói tisztségét is ellátta. 2008. augusztus 1-jétől a budapesti Szent István-bazilika plébánosa. 2014. december 6-án szentelték püspökké, püspöki jelmondata ez volt: „Ti adjatok nekik enni!”   

(Kiemelt kép: MTI | Balogh Zoltán)

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.