Többet tesztelnek az idősotthonokban, már 18 intézményben mutatták ki a fertőzést

2020. április 18., 11:49

Szerző:

Egyre többen kerülnek kórházakba a koronavírus miatt - számolt be az aktuális helyzetről az országos tisztifőorvos. Müller Cecília azt mondta,

829-en vannak kórházban 60 főt kell lélegeztetőgépen tartani.

Jelezte, a járványnak a kiteljesedésében vagyunk.

 

Az elhunytakról szólva kiemelte, hogy a szociális intézményekben is növekszik ez a szám, a Pesti úti idősek otthonában már 21-en hunytak el a betegségben. 

Ismertette, országszerte folyik az az ellenőrzés, amely az idősotthonokat vizsgálja. 18 olyan szociális intézményben vannak fertőzések.

Ebből a bent lakók közül 380-an pozitív esetet találtak, a dolgozók körében 45-en betegedtek meg. 268-an vannak kórházban a bent lakók közül, egy részük súlyos állapotban van. A dolgozók közül 1 embert kezelnek kórházakban.

33-an hunytak el, akik idősotthonokban voltak gondozva. 

Müller Cecília jelezte, az ellenőrzésekről és azok eredményeiről folyamatosan kapják a jelentéseket. Fontosak a laborvizsgálatok, de nem kizárólag ezekre alapozzák a járványügyi intézkedéseket. Ez csak egy pillanatnyi képet tükröz, ezért fontosak a további intézkedések - hangsúlyozta. Ezért fontos az elkülönítés. 

A WHO ajánlásainak megfelelően több tesztet fognak végezni,

 

ha szükséges, akár több hullámban is tesztelnek, például a Pesti úton is. Figyelik a nemzetközi tapasztalatokat. Itt kiemelte a V4-es országokat, valamint Ausztriát. 

Müller Cecília az Operatív Törzs szombati tájékoztatóján.

Kiss Róbert, az Operatív Törzs képviseletében elmondta, rendőrök továbbra is jelen vannak a köztereken. Beszámolt arról is, hogy repülővel újabb szállítmány érkezett, amely védőfelszereléseket hozott. 

Magyar Péter szerdán jelentette be, hogy tárgyalást folytatott az Európai Néppárt elnökével, Manfred Weberrel. A megbeszélésen szó esett Ukrajna Európai Uniós csatlakozásáról, az Európai Ügyészséghez való csatlakozásról, valamint arról is, hogy a Tisza Párt milyen szerepet vállalna az uniós politikában.

Megjelent a kormány oldalán az a rendelettervezet, amely a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodára szabná ki a honvédelmi vészhelyzetek idején ellátandó feladatokat. A tervezet alapján Rogán dönthet például arról is, melyik újság jelenhet meg háború idején, és milyen formában.

Egyre kérdésesebb, mi lesz az úgynevezett átláthatósági törvény sorsa: Magyar Levente, a magyar Külügyminisztérium államtitkára szerint egyáltalán nem biztos, hogy a korábban elhalasztott javaslat valaha visszakerül a parlament elé.

Zugló alpolgármesterének, Várnai Lászlónak az ügyét vizsgálják, miután egy osztálykiránduláson állítólag megütött egy 16 éves diákot. A kerület polgármestere, Rózsa András azonnal felfüggesztette az alpolgármester jogköreit, és felszólította a lemondásra. Várnai ezt visszautasította, állítva, hogy a tanuló folyamatosan provokálta őt és a fiát.