Jótékonykodásba fogott az MSZP-frakció, képviselői fizetéseikből 15 milliót dobtak össze fertőtlenítőszerekre

2020. március 26., 14:48

Szerző:

Az MSZP-frakció tagjai úgy döntöttek, hogy fizetésükből képviselőnként 1 millió forintot, összességében

15 millió forintot ajánlanak fel tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére

- olvasható a párt közleményében. Mint írják, ezt az összeget az MSZP Szolidaritási Alapján keresztül, a párt megyei elnökeinek koordinálásával juttatjuk el a frontvonalban, az egészségügyben, és a szociális ágazatban dolgozók számára, illetve azoknak a rászoruló családoknak, akiknek a védőfelszerelések, fertőtlenítőszerek beszerzése problémát okoz.

„A Parlament falain kívül így tudunk konkrét segítséget nyújtani a járvány leküzdésében azok számára, akik mindannyiunkért dolgoznak a fronton és azok számára, akik segítségre szorulnak” - derül ki a párt tájékoztatásából.

Koronavírus - Kútvölgyi Kórház  
Koronavírussal fertőzöttek fogadására átalakított szobát fertőtlenítenek ózonos eljárással a Kútvölgyi Kórházban. (MTI/Szigetváry Zsolt)
Fotó: Szigetváry Zsolt