Kornis, cím nélkül

– De hisz itt semmi sem változott! – ez az első gondolatom, amikor belépek a Műterem Galéria ajtaján. – Sem a környezet, sem a hangulat, de még a színek sem: most is, mint legutoljára, a vörös dominál a képek nagyobb részénél, meg persze a nonfigurativitás, színek és geometriai ábrák különös kavalkádja. De azért persze szerepelnek más színek is – kékek és ezüstök, elegánsak és távolságtartók, és érzelmes, izzó sárgák –, és vannak figurák is persze; egy páros olajképen bikák például, és hangsúlyos helyen, szemben a belépővel egy varázslatos-titokzatos önarckép is feltűnik, némileg szokatlanul ebben az ouvre-ban, mert a művész inkább belvilágát vitte vászonra, mintsem saját külalakját, de néha, lám, tett azért kivételt.
Szóval minden a régi, otthonosság, meghittség, baráti hangulat árad a várbeli ház ódonat falaiból, ahol galéria, lakás és műterem egységét teremtette meg az a festő, aki egyébként is annyira értett hozzá, hogy egyfajta magasabb rendet varázsoljon a szürreális álmok világába – éppúgy, ahogy saját életébe is. Ábrázolta és élte ezt a rendet, így teremtve különleges harmóniát maga körül és önmagában: ezért is lehetett közkedvelt alakja művészeti és polgári társaságoknak, ezért fogadták szívesen civil kezdeményezések körül éppúgy, mint külhoni és hazai múzeumokban. Ezért volt vele kapcsolatban a kritikusoknak, elemzőknek, gyűjtőknek és befogadóknak az az érzése, hogy teljes és befejezett élet ez, teljes és befejezett életmű.
Ezért, hogy az embernek nincs veszteségérzése a galériába lépve: ezért, hogy egyáltalán nem lepődne meg, hogy ha Kornis György, jellegzetes kalapjával a fején és jellegzetes mosolyával az arcán egyszer csak megjelenne az ajtóban, s mintha csak egy régi beszélgetést folytatna, magyarázni kezdené, hogyan született meg az a vörös s hogy miért kell annyi vázlat egy absztrakt képhez is.
Pedig Kornis György évek óta nincs közöttünk, s a galéria is, négy év után, most ébredt fel Csipkerózsika-álmából: de mostantól a tervek szerint nyitva lesz megint, és évente egy-két új kiállításon mutatja be Kornis György ismert és kevésbé ismert műveit, bizonyítva, hogy a művész halandó, de az igazi mű örök.
Jolsvai András