Ennyien kaptak oltást szombat estig az akcióhéten

Az oltópontok vasárnap is nyitva vannak.

2021. november 28., 10:20

Szerző:

Hétfőtől szombat estig már 742 ezren vették fel a koronavírus elleni védőoltást az oltási akcióhéten – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

A kormányzati honlapon kiemelték: az oltópontok vasárnap is nyitva vannak, egészen 19 óráig várják, akár előzetes időpontfoglalás nélkül, az embereket.

A közlemény szerint az oltási akcióhéten a megjelentek 82 százaléka, 609 ezer ember már a megerősítő harmadik oltásért érkezett az oltópontokra. Továbbá 91 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását, írja az MTI a közlemény alapján.

A legtöbb oltást eddig pénteken adták be, aznap 139 520 ember kapta meg védőoltását.

Mint írták: az oltási akcióhéten beoltottakkal együtt mostanra 6 115 235-re emelkedett a beoltottak száma, közülük 5 836 668-an már a második, 2 443 456-an pedig már a megerősítő harmadik oltást is felvették.

„A megerősítő oltás mindenkinek javasolt, akinél több mint 4 hónap telt el az előző oltása óta”

– hívták fel a figyelmet, kiemelve: a harmadik oltás felvételével ismét 80-90 százalékra emelhető a védettségi szint.

Kitértek arra is, hogy az oltási akció második hete hétfő reggel 7 órakor kezdődik és december 5. vasárnap 19 óráig tart. Az oltópontok száma várhatóan tovább bővül, elérhetőségük a koronavirus.gov.hu honlapon található.

(Kiemelt kép: A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty-vakcina harmadik, emlékeztető adagjának beadásához előkészített fecskendők a szolnoki Hetényi Géza kórházban 2021. november 14-én. Fotó: MTI/Mészáros János)