Kormányarcok

- Melyik gárda fogadta el leginkább, hogy a tanácsadó nemcsak egy sujtás a kormány díszmellényén? A késő Kádár-kori kormányelit például már elég megosztott és pragmatikus volt ahhoz, hogy ne csak a pártközpontra figyeljen?

– A nyolcvanas években a párt alig foglalkozott a napi közigazgatással, ez a gazdaságirányítással együtt a kormány kezébe került. A miniszteri szerkezet 1980 után is eléggé nyugatias volt, a struktúrát tehát könnyű volt átvinni egy polgári kormányszerkezetbe. Az elnevezések persze változtak: az egészségügyi minisztériumot 1990-től például népjólétinek hívták, bár a lakosság inkább néprosszullétinek nevezte. A másik fontos dolog, hogy a vállalatoknál, de az államigazgatásban is megtörtént a nemzedékváltás, és a negyven-ötven éves vállalatvezetők zöme – egyebek mellett a privatizáció révén – maradni tudott a rendszerváltozás után is. Nálunk tehát nem nyolcvanéves kommunista funkcionáriusokkal kellett megküzdeni.

- Hanem azzal, hogy egy örökölt hálózat uralja a terepet.

– Ezért ez túlzás. Az első Orbán-kormányban több volt MSZMP-tag működött, mint a Horn-kormányban. Antall a kabinetbe nem engedett be volt párttagot, de az államtitkári karban folytonosság volt.

- Az elsődleges „szakértői felhalmozódás” mégis a Németh-kormány idején történt: sok tehetséges ember jutott feladathoz úgy, hogy már (és még) nem kellett a párttagkönyvet lobogtatnia. Nem ez volt a jó világ?

– Ahogy vesszük. Egyik munkatársam például 1987-ben kiderítette, hogy a munkásőrség nem ér semmit, a harcereje nulla, el lehet dobni, és el is kell, mert viszont drága. Én ezt a javaslatot bevittem Lázár György miniszterelnökhöz, aki mosolygott, és megkérdezte, tudom-e, ki a munkásőrség főnöke. Mondtam, a Borbély elvtárs. Nem, mondta Lázár, ő csak a látható álfőnök, a láthatatlan, de igazi az Kádár János. A javaslat el is süllyedt a fiókban.

- Ellentétben az elmúlt nyolc év gyakorlatával, ön elismerő szavakkal illeti az Orbán-kormány működését, amely felszámolta a korábbi zűrzavart, hatékony volt, és gyors, bár – írja a könyvben – át is esett a ló másik oldalára. Csak ennyi vele a baj?

– A rendszerváltás után egy olyan „túlterhelt demokrácia”, olyan szuperjogállam épült ki, amely alacsony hatékonysággal működött. Részben azért, mert nem voltak demokratikus hagyományok, részben mert kialakult ez az abnormális politikai hidegháború. Az állam emiatt erodálódott. Az Orbán-kormánynak azzal a koncepciójával, hogy a kormányzás legyen hatékonyabb, egyetértek. A Fidesz jól döntött, hogy csökkenti az Országgyűlés létszámát, vagy eltörölte azt, hogy a polgármester képviselő is lehet. Innentől jön a kritikai rész: az ellensúlyok leépítését túlhajtotta, az impotenciából átjutottunk a NÉMi erőszakig.

- A „némi” kicsit kevés, mondhatnám, némileg felmentő...

– Nem, én úgy gondolom, hogy a jogállam alapvetően megmaradt, a demokrácia nem szűnt meg, de jelentős repedések keletkeztek rajta. Ezeket önkorrekcióval vagy másképp meg kell szüntetni. Azt hiszem, hogy ez a stabilizációs időszak már el is kezdődött.

- És már azt is tudjuk, mit stabilizál. Az egyik portréja éppen Orbán Viktorról szól, amelyben ő egy ravasz csatárként jelenik meg, aki a labdát kilencven százalékban a partvonalon túl vezeti, de taccsot dobni ellene mégsem lehet, mert a laszti nincs kint teljes terjedelmében. Imponál önnek?

– Orbánt egyetemista kora óta ismerem, és magánemberként mindig is tetszett a kópésága. De ebben a könyvben a kormányzásának egyes elemeivel szemben jelentős kritikát fogalmazok meg. Hozzá kell tennem: megrajzoltam én egy elég pozitív Gyurcsány-portrét is.

- Remélem, nem ellensúlyként?

– Nem. Gyurcsány inkább stratéga, de gyenge végrehajtónak bizonyult.

- Erős paradoxon, hogy egy polgári származású és értékrendű ember baloldali kormányokat szolgált. A könyvből kiérződik, hogy szeretett volna jobboldalon is dolgozni. Miért nem hívták?

– Én sosem szolgáltam senkit, ha kaptam szakértői felkérést, teljesítettem. Egyébként dolgoztam jobboldalra is. Emellett azt hiszem, hogy a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány igazából neoliberális volt. Amikor Gyurcsány korábban megmutatta nekem Merjünk baloldalinak lenni! című írását, azt mondtam: a szöveg alapján egy szót nyugodtan kicserélhet. A baloldalit jobboldalira. Persze megmondta, hova menjek... De a Németh-kormány sem volt balos, lényegében polgári kormány volt.