Kopogás és locsogás

Felbolydult a kas, megérkeztek a postaládákba a kopogtatócédulák. A buszon két idősebb nő már benne van nyakig: szeretnék, „ha megírná az újság, milyen pártok vannak, kire lehet szavazni.” Egyikük következetesen mszmp-zik, inkább megszokásból, mint ellenszenvből. Mielőtt leszállok, még megnyugtatják egymást, Orbán nem akarja elvenni a nyugdíjat. Ez a téma előkerül párszor utunk során.

A föld alatti világban érvényesül a tehetetlenség törvénye: erről győz meg egy hajléktalan férfival folytatott beszélgetés a Határ úti aluljáróban. Kopogtatócédula nála nem jön szóba, az viszont meglepő, hogy azt hiszi, hajléktalanként nincs is joga szavazni. Pedig van, bár az ezzel kapcsolatos felvilágosítás hiánycikk: mostanában egyetlen debreceni hírportál vette a fáradtságot, hogy ismertesse a hajléktalanok április 11-i (helyi) lehetőségeit. Talán ezért (is) nyilatkozza az ottani aljegyző, hogy „részvételük elenyésző a szavazáson”. 30-40 ezerre becsült számuk a pártok kampányingerküszöbét nem nagyon éri el. Preferenciáját firtató kérdésemre hajléktalanom csak annyit mond: „én magamra szavazok”.

A felszínen aztán újra beindul az élet: az 50-es villamos végállomásán egy baseballsapkás fiatal, egyik kezében cigivel, a másikban a Fidesz-es jelölt letépett plakátjával arról győzköd minket, ne menjünk el szavazni. A villamoson egy középkorú hölgy veszi át a stafétát. Rohadjon meg Demszky – hangzik az óhaj, mélyebb okfejtésbe nem bocsátkozik.

Közben Balázs, a kerület LMP-s jelöltje, egyben kalauzom, gyorstalpalót tart. „Sietnünk kell, mert jönnek a nagyok, és mindent felporszívóznak. Nem állnak meg a szükséges 750, illetve az érvénytelenek miatt biztonsági ráhagyással együtt elégséges mintegy 1000 kopogtatócédulánál.” Bele is vetjük magunkat a sűrűjébe: a Corvin körúti panelekben kezdünk. Kispesten körülbelül 25.000 háztartás van, ebből 12.000 házgyári lakásokban. Az elsőként célba vett Corvin-körút 2-be anno pedagógusokat költöztettek.

A pedagógus lét rég nem az egzisztencia csúcsa: nem ritka a biztonsági rács az ajtókon. Igaz, jöttünkre szinte mindenhol tárul szezám, egyedülálló, idős embereknél is. Ehhez képest a kopogtatócéduláikkal sokan elővigyázatosak: „Majd leadjuk az illetékes helyen”. Pedig a felfeszegetett postaládákról errefelé csak hírből hallottak, mi legalábbis nem találkozunk eggyel sem.

Találkozunk viszont nagyfokú közönnyel, kiábrándultsággal. „20 éve hallom, hogy most jobb lesz. Választáskor mindig megteremtik a hangulatot, hogy bizakodjunk.” Az elutasítás általában még tömörebb formában ölt testet: „Nem kaptuk még meg a cédulát”, „Nem foglalkozunk ilyenekkel”, „Nem vagyunk itthon”. Szintén ide sorolható „A másik párt gyorsabb volt”. A prímet az a 67 éves nyugdíjas viszi a „pedagógus ház” ötödik emeletéről, aki kis unszolásra, az esemény képi megörökítése mellett ünnepélyesen széttépi céduláját. 46 év munka után 68 ezer forint nyugdíjat kap, „mellékesen” biztonsági őr. „Szavazni mindig elmegyek, ott aztán a hangulat dönt.” Előtte nem is nagyon tájékozódik, azt mondja, beéri a Eurosporttal és a Sport2-vel.

Az első számú véleményformáló errefelé a TV. Vagy a család. „Beszéljék meg a párommal.” – adja át a szót férjének egy nő, a háttérből azért követi a diskurzusunkat. A családokban nincs szakadás. Igaz, ha a rossz nyelveknek hinni lehet, nincs is miért. „Kamu ez az egész, csak a fiatalok még nem látják át” – világosít fel Lajos Wekerle-telepi házának kocsibejáróján.

Apropó: Wekerle. A 11 ezer lakosú Wekerle-telep Kispest kertvárosa: bár eredetileg az iparosodás miatt vidékről felköltöző családoknak otthont adó munkástelepnek szánták, a panelosítás után ez maradt a családi házas Kispest hírmondója. Ehhez képest az itteni lakások négyzetméter ára megegyezik a Corvin körúti panelokéval. A szemlélet is nagyon hasonló. Lajoséknál is jól megfér egymás mellett két LMP-s és két Jobbikos.

Családon kívül azért nem ilyen nagy a tolerancia. A szomszédok számon tartják egymás hovatartozását. „Nem lesz nagy sikerük, itt három MSZP-s van, a többiek nagyon rendesek” – tisztázza például hamarjában a viszonyokat egy özvegyasszony az egyik sorház földszintjén. Reménykeltő, hogy a folyosói szemeteskosárban Bokros Lajos magányosan kuksol, az MSZP-s kampánykiadvány – benne az obligát „Mit tervez a Fidesz a nyugdíjakkal?” – (egyelőre) maradhatott a szórólapgyűjtőben. Végül mégis üres kézzel és az egyik lakó szójátékával távozunk: „nekünk ez a politika kell”.

Sokan nem is tudják, hogy lehet más a politika. „MSZP? Ja, LMP” – nem tréfának szánják. Ezután jön a vizsgakérdés: „És az jobb vagy bal?” Ez van, két dimenzióban látunk. Vagy egyben. „Szétvackoljátok a Fideszt” – kapjuk olykor a feddést. A többség gyakorlatilag mintha már a kopogtatócédulájával szavazna, és a kis pártokban nem a paletta színesedését, hanem a forgácsot látják, ami veszélyezteti például a kétharmadot.

Persze olyan is akad, aki már ezzel se lenne kibékülve. „Mindenhol a kommunisták vannak. Mindenki kommunista, a Fidesz is, csak ők húzták a jobboldalt, nekik azt kell eljátszaniuk.” – mondja egy magát ultrajobboldaliként aposztrofáló 58 éves nyugdíjas vegyészmérnök. „Aki valaha akár csak a bélyeget gyűjtötte nekik, azt is le kéne lőni”. Ilyennel nem szolgálhat az LMP hatalomra jutása esetén sem, nem is erőltetjük tovább a dolgot.

Ígéretekkel amúgy lehetne eredményt elérni. A panelok előtti garázssoron két idősebb férfi beszélget egy Suzuki előtt. Miután megfutjuk a kötelezőt, jön a kérdés: „Mit ígértek a nyugdíjasoknak?” Nem egyedi eset, a helyzet, úgy látszik, komoly.

„A nyugdíjasok most nagyon meggondolják, hogy leadják-e Orbánra a szavazataikat” – mondja egy idős hölgy Wekerlén. A riogatás a svéd-modellel érezhetően megtette hatását. És különben is, „ők már öregek, a változtatás a fiatalok dolga”.

Kétségtelen, a fiatalok nyitottabbak az LMP-re. Persze az anyagi helyzet itt sem mellékes. „A zöld az jó” – ragadja meg egy szőke, szoláriumozott bőrű fiatalabb nő fantáziáját az LMP hívószava. A lakása ajtórésnyi látványa – friss narancssárga falak, szalagparketta, plazma TV – alapján valóban megengedheti magának, hogy szavazáskor ilyen szempontokat is mérlegeljen.

Tényleges aktivitással a többség adós marad. „Biztos valamivel ütközött, vagy rossz idő volt” – próbálja felidézni például a kertészmérnöknek tanuló Brigi (amúgy az egyetlen, aki igazoltat minket), miért nem volt a tavalyi EP-választásokon sem.

Bár a mostani választás előtt kifejezetten a lakhelyét érintő kérdések foglalkoztatják – új játszóterek és szelektív hulladékgyűjtő szigetek kialakítása –, a cédula kitöltésénél komolyabb szerepvállalásra nem kapható, ő sem áll be Balázs amúgy is kis létszámú stábjába.

Búcsúzóul, mintegy magyarázatképpen azért egy korát meghazudtoló bölcsességgel még ellát minket: „Éhen úgyse halunk...amúgy meg szarnak a fejünkre.”