Könyv / Glóriák és ragyák / Ajánló
Forr a világ bús tengere, de közben-közben mindig történik valami. Pajzs professzor úr előad a bíborról és a bársonyról, egy magyar költő beköltözik a szekrénybe, ott alkot, jelen kötet szerzője váratlanul együtt vacsorál a politikai bizottsággal, Churchill és Korda Sándor együtt ír forgatókönyvet, a jeles marxista filozófus a nemi differenciák metafizikáját vizsgálja. És a többi. Nem lehet tudni, melyik vonulat a fontosabb. A vérforrás-e, vagy a történés? A História vagy a história?
Mit szépítenénk: a világtörténelem orcája kissé ragyás, himlőhelyes. Elfér rajta egymás mellett a narcisztikus különítményes pörsenése, az önhitt kritikus összehúzott szemöldöke, a művelt pártkatona feketéllő mitesszere, az emberiség agresszív jótevőjének ráncos szarkalába, itt mitmahol számos kishibás tehetség, ripők és számtalan nagy, valamint féloldalas talentum. Itt feszeng a pesti krakéler, költő és világfi, aki destruktív nihilista zendülővé nőtte ki magát, a pékfi, aki apját táborszernagynak nevezte (ki), amikor ez ígért extraprofitot, s cikázott baloldalon, jobboldalon, érdeke szerint.
Az örökkévalóságban ott muzsikál a bravúrzongorista, aki nem önszántából lett kőfaragó, odasorol az álnéven duplázó Goncourt-díjas. Két anekdota között nőnek ki a budapesti Vasárnapi Körből a nemzetközi halhatatlanok: Karl Mannheim, Arnold Hauser, Charles de Tolnai, Georg Lukacs, Bela Balazs...
De mára a halhatatlanságot is elérte az antiglobalizmus. Már nem egyetemleges. Dél-Kaliforniában nem érdemes a szélmalmok ellen rohamozó Don Quijotét emlegetni, Hamlet habozását is hiábavaló, mert az európai múlt nem ismerőse az ázsiai hallgatóknak. Politikailag korrektül idomítva Rómeót is feljelentenék kiskorú megrontása miatt...
A Kulturkampf ennél a rezzenetlen tudatlanságnál veszélyesebb: mindig a tehetségtelenség lobogó ellenforradalma tüzeli. E kötetből viszont az irónia és szeretet szól: a túlélő részvétnyilvánítása.
(Ungvári Tamás: A halhatatlanság enciklopédiája. Scolar Kiadó.)
