Kásler tanácsadója: ne a társadalom rovására tegye, ha valaki korábban meg akar halni
Erős beszélgetésben fejtette ki véleményét az EMMI miniszteri tanácsadója a Bayer Show-ban.
Kollár Lajos beszélt a koronavírus-járvány esetleges második hullámáról is. Azt mondta, erről korai beszélni, mert nem tudunk róla semmit és adatok sincsenek róla. „Én azt gondolom, hogy az első hullámnak lesznek még ilyen kis „spike”-jai, ilyen sporadikus fellángolásai. Ezt látjuk egyébként a környező országokban és sajnos Magyarországon is.”
Az érsebész professzor szerint a népegészségügyi intézkedéseket komolyan kellene venni, főként a táplálkozás és a mozgás egyensúlyával. Véleménye szerint az nem gond, ha a magyar ember szalonnát eszik, mint gyorséttermi ételeket.

Úgy gondolja, a megelőzés kérdésében nagyobb hangsúllyal kell szerepelnie az egyén felelősségének is.
„El kell rendelni a kötelező szűrővizsgálatokat”, majd hozzátette:
„Az ember dönthet úgy, hogy meg akar halni vagy korábban akar meghalni, de azt ne a társadalomnak a rovására tegye.”
A beszélgetés itt tekinthető meg:
(A 24.hu nyomán.)