Kitiltották az RTL-t a Parlamentből
Az RTL Klub honlapján pénteken közzétette a kitiltásról szóló levelet teljes terjedelmében.
E szerint a híradó stábja egy olyan folyosón tartózkodott, ahol a sajtó munkatársai nem forgathattak volna. A kitiltás indoklásában az is ott áll, hogy az RTL Klub munkatársai már több alkalommal megsértették az Országgyűlés rendjét, ezért Kövér László házelnök addig nem kívánja lehetővé tenni, hogy a híradó közvetítsen a Parlamentből, amíg a csatorna garanciát nem vállal a szabályszegések beszüntetésére.
A csatorna felidézi, hogy csütörtökön nem engedték be az RTL Híradó stábját arra a sajtónyilatkozatra, amelyet a NATO főtitkára és Orbán Viktor tartottak tárgyalásuk után. Sőt, a stábot végül a parlamenti őrség egyik alezredese vezettette ki az épületből.
Mint írják: a Miniszterelnökség szerint a tájékoztató nem volt sajtónyilvános, a miniszterelnök és a NATO főtitkára (idézik) „csak közösen, élőben jelentkeztek be az állami tévé adásába”.
A NATO hivatalos oldalán ugyanakkor egyértelműen sajtónyilatkozatként tüntették fel az eseményt – írják.