Kirabolták Welsz lepecsételt irodáját?

A Blikk információi szerint nagyjából egy héttel ezelőtt feltörték Welsz Tamás irodáját, amelyet március 3-án a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai átkutattak, az ott talált dolgok egy részét magukkal vitték, egy részéről pedig leltárt készítettek.

2014. április 22., 08:54

A lap emlékeztet, hogy a helyiséget, a széfet és az ajtó zárját a rendőrök a munka végeztével lepecsételték. Az elkövető a gyanú szerint a férfihoz közel álló személy lehetett.

A Logodi utcai irodából nem a páncélszekrény tartalmát vitték el, hanem az egész széfet. A lap úgy tudja, a páncélszekrényben nagyjából 30 millió forintnyi forint, euró és afrikai fizetőeszköz volt, de ugyanúgy voltak benne iratok is. Szintén elvitték az összes bútort, a világítótesteket is leszerelték, a zárakba pedig pillanatragasztót nyomtak. Ez ügyben az eljárást az I. kerületi rendőrkapitányság folytatja.

Az akció a Welsz Tamás halála után indult örökösödési eljárást is érinti, hiszen a Simon-ügy koronatanújának édesapja és lánya is igényt tart a hátramaradt vagyonra – írja a

Blikk.