Kínos: ezt nagyon benézte az államtitkárság
Számítási hiba miatt volt kénytelen visszavonni 2010-es ígéretét az oktatási államtitkárság.
Tavaly augusztusban még azt jelentették be, hogy a 2010/2011-es lesz az utolsó tanév, amely nem hétfőn kezdődik, és nem pénteken zárul. Idén mégis szeptember elseje, csütörtök lesz az első tanítási nap – írja az
eduline.hu.„Annak érdekében, hogy életszerűbb legyen az oktatás, és többet ne essen hét közepére a tanévkezdés, illetve ne szerdán legyen vége a tanévnek, a jövőben – függetlenül attól, hogy szeptember elseje milyen napra esik – a tanév hétfőn fog elkezdődni, és pénteken befejeződni” – így nyilatkozott 2010 augusztusában Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár. A június elején kiadott miniszteri rendeletben mégis az áll, hogy a 2010/2011-es tanév – vagyis az első, amelynek hétfőn kellene kezdődnie – első tanítási napja szeptember elseje, csütörtök lesz.
A közoktatásért felelős helyettes államtitkár szerint a terv visszavonásához inkább az vezetett, hogy elkövettek némi „időszámítási baklövést”, hiszen az „egyszerre nem tud megvalósulni a naptár tulajdonságai miatt, hogy mindenképpen hétfőn kezdődjön, és mindenképpen pénteken legyen vége a tanévnek”. Valóban: a tanítási napok száma három éve 182-183 iskolatípustól függően, a 2011/2012-es tanévben összesen 188 munkanap lesz, ebből ötöt az iskolák tanítás nélküli napként használhatnak fel. Vagyis ahhoz, hogy hétfőn kezdődjön, és pénteken fejeződjön be a tanév, két nappal meg kellene hosszabbítani – írja az eduline.hu.