Kinek írják a tankönyveket?
Tisztelt Andor Mihály! Abból indulok ki véleményemmel, amit okkal-joggal megjegyez írásában, hogy a pedagógusoknak bízniuk kell (kellene) egymásban. Ám van egy jelentős szelet ebben a történetben, amiről ők tehetnek, nem pedig a politikai osztály. Teszem azt, most Orbán Viktor kormánya.
Ez így van már több mint harminc éve. Mondják ezt időnként olyan Fidesszel nem szimpatizáló újságírók is, mint legutóbb Szakonyi Péter tette.
Ez a terület pedig a tankönyvek használhatatlansága, a bennük összeollózott lexikális ismeret halmaz, a törzsanyag és nemzeti alaptanterv, meg kerettanterv. Meg annak megértetése sok (sajnos nagyon nagy arányban valóban sok) diplomás pedagógussal, hogy az elvárás nem mindannak a kötelező bebifláztatása a gyerekekkel (csak a 8 osztályos alapszintű oktatásra gondolok) ami a tankönyvekben szó szerint le van írva, csak ami érdemben átadható a kinyíló, világra csodálkozó emberpalánták számára, akiknek még azon dolgokról semmiféle előzetes természetes tapasztalata, ismerete nincs.
Hogy e kis ember gyerekek egy érdekes, környezetük tapasztalatához kapcsolható természetrajz ismeretet kapjanak érdeklődésük gyertyája fellobbantásához. Hogy mindezen ismeret átadás megfelelően rögzüljön, működjön a gyerekek agyában nyilvánvaló, hogy előbb szeretve kellene elsajátítaniuk az írás, olvasás, fogalmazás, értelmezés, környezet megismerés elérhető dolgai megtapasztalását, a számtan, geometria alapismereteit.
A tankönyveket professzorok, akadémikusok (professzoraik elvárásainak eleget tevő docensek) szerkesztik. Tehát ennek minősége, mennyisége, a megértetés ütemezése az ő kompetenciájuk. A kötelező napi testnevelés bevezetése róható fel a politikai szándék túlzásának, de ha pedagógus lennék már javasoltam volna, hogy azt vegyék ki az órarendből és tegyék át a délután négyig tartó napközis foglalkozás idejére azok számára, akik ott maradnak délutánra. Akiket szüleik nem várnak haza az iskolából.
Közbevetőleg hivatkozom a köznevelési törvény azon passzusára, amit sok buzgó igazgató kezdettől figyelmen kívül hagyott, hogy a szülő a régi szisztéma szerinti folyamatos napi tanmenet végén hazavárhatja gyermekét az iskolából. Az igazgató – ha a szülő, ill. az eltartó írásban nyilatkozik köteles elengedni a gyereket. Nem kötelező négyig benn maradniuk. Sok igazgató rögtön úgy kezdte, hogy a napi öt-hat tanórát délután négyig tartóan terítette szét. Emiatt természetesen megtagadhatta a gyerekek haza engedését hivatkozva az órákon való kötelező részvételre. Ezen gyerekek esetében borult a különórák, magánszorgalmi napirend, késő estébe nyúlóan. A szülők csak bosszankodtak, tiltakoztak az EMMI felé, de eredménytelenül.
Visszatérve a tankönyvekre könnyű feltárni a probléma gyökerét. Régen egyetlen ember lehetett a világ bölcse, az összes tudás birtokosa. Aztán egyre gyarapodott az ismeret anyag. Egy ember már nem volt képes birtokolni azt a rohamosan növekvő mennyiségű, a tapasztalat jellegéből adódóan különböző tudás anyagot.
Ma már a nemzeti akadémiák is szakosztályokra tagozódnak. Az egyetemek ezerféle szaktudásra adnak diplomát, témakörök tízezrei köréből fogadnak el doktori disszertációt. A kollektív ismeret eme tárháza anyagát a lexikonok, könyvek, publikációk foglalják magukba természetesen csak fogalom címszavakban. A tankönyv írók és szerkesztők ebből a lexikális halmazból vágnak össze egy-egy tankönyvet ki-ki saját tudomány szakterületét előnyben részesítve. Miközben figyelmen kívül hagyják azt az alapvető tényt, hogy egy képzetlen gyerek számára semmi jelentés tartalma nincs a tananyagban megjelenő fogalmaknak.
A tankönyvek írójának, szerkesztőjének és jóváhagyójának alapból figyelemmel kellene lennie azon objektív körülményre, hogy az egyes fogalmak alkalmazását sok esetben Nobel-díjjal jutalmazott kutató munka, évtizedes kollektív elme erőfeszítés töltötte meg jelentés tartalommal. Ezen normális megközelítés mellőzésével készülnek a tankönyvek. Így lett egyetlen tanórába sűrített tananyag a Föld bolygó egy hatodikos tankönyvben 20 évvel ezelőtt.
Esküszöm nem rövidítek: „Keletkezés 13,2 milliárd évvel ezelőtt az ősrobbanásban. A Naprendszer kialakulása 4,5 milliárd évvel ezelőtt. Hegységképződés 200 millió évvel ezelőtt a Jura-korban...” Minden geofizikai részlet odavetve mindössze másfél oldalon. A legtöbb szaktanár azt hiszi, hogy a gyerek hülye, hogy ezeket nem érti, nem pedig feltételezi, hogy ezeket a logikailag összerakandó részleteket nem az anyaméhben lehet elsajátítani.
Ha ép ésszel próbáljuk meghatározni a gyerekek tudatában rögzülő tudásanyag befogadás készséget, akkor egy felfelé ívelő exponenciális diagramon ábrázolhatnánk annak változását. Előbb tárjuk ki az ablakot a nyiladozó értelem előtt csak olyan dolgokkal, amelyeket közvetlenül érzékel a külvilágból. Felmérve mit adnak hozzá a szülők, az élő környezet, a média környezet, az írott anyagok hozzáférése, az egymástól ellesett, átvett készségek, majd erre lehet építeni logikailag kapcsolható fokokat. Ez a fejlődés szakasz eltart a pályaválasztás koráig, aminek a megállapítása megint csak a pedagógusok műve.
A szakosodás kényszer azért keletkezik, mert a felsőoktatásban már csak a szakosodott pályákon dolgozó, saját kutatás területeire koncentráló tanerő található. Kínos dolog volna annak nyílt beismerése, hogy az emberi tudatból addigra törlődik a már nem használt, oda a gyerek- és serdülő korban beerőszakolt másféle lexikális tudásanyag. Objektív felelősségüket leplezendő azért rázúdítják a mit sem sejtő gyerekekre a fogalmak értelmezhetetlen egyvelegét.
Az ember csak bosszankodik, de nem történik semmi változás.
Vörös Imre
Szeged
